2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ösztöndíjasokkal fejlesztené a kormány a közigazgatási rendszereket

  • 2016-08-05 12:02:56

Hat hónapig folyósított, havi kétezer eurós ösztöndíjat kínál a kormány azoknak az IT-szakembereknek, akik a közigazgatási rendszer hatékonnyá tételéért dolgoznának – jelentette be Dacian Cioloş kormányfő a GovITHub program indulása alkalmával.
A miniszterelnök elmondta, a program részeként létrehozott ösztöndíjjal elsősorban olyan külső szakértőket szeretnének bevonni a közigazgatási rendszerek fejlesztésébe, illetve a felmerülő problémák megoldásába, akik akár az egyetem elvégzése utáni izgalmas lehetőségként, akár szakmai kitérőként tekintenének arra, ami a romániai közigazgatásban használatos ITrendszerek hatékonyabbá tételét jelenti.
„A külső, nem kormányhivataloknál dolgozó szakemberek meglátásaira is nagy szükségünk van a közigazgatásban. Őket is fontos bevonni. Az igaz, hogy havi 2 ezer euró nem túl nagy összeg ebben az iparágban, viszont abban reménykedünk, hogy stimuláló hatása lesz a szakemberek körében” – mondta Cioloş.
A miniszterelnök arra is kitért, hogy a jelenlegi kormány hivatalba lépése óta több száz millió eurót költött különböző informatikai rendszerekre, viszont ezek egyelőre nem működnek hatékonyan.
A GovITHub program, és a hozzá kapcsolódó, szakembereket munkakapcsolatba hozó platform terveik szerint ebben is jelentős előrelépés lesz, amely, mint fogalmazott, nemcsak a kormányzati szféra, hanem az állampolgárok érdekét is szolgálja. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató