2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A magyar férfi-kézilabdaválogatott 26-25-re kikapott Norvégiától a párizsi olimpia szerdai versenynapján, a csoportkör harmadik fordulójában.

A két csapat legutóbb március közepén a tatabányai olimpiai selejtező tornán találkozott egymással, akkor a norvégok magabiztosan, 29-25-re nyertek. Az ötkarikás játékokat is remekül kezdték, ugyanis Argentína után a franciákat is öt góllal legyőzték. A magyarok keretében megtörtént az első csere: a beálló Rosta Miklós kisebb megbetegedése miatt a jobbszélső Rodrígez Álvarez Pedro került a helyére.

A Németország elleni felkészülési mérkőzéssel és az Egyiptom elleni csoportmeccsel ellentétben ezúttal nem „aludt bele” a kezdésbe a magyar együttes, amely remek védekezéssel szinte mindig megakadályozta, hogy a norvégok villámgyorsan támadjanak (4-3). Amikor a skandinávok hatékony védekezéssel sablonos támadásokra és kiszámítható lövésekre kényszerítették ellenfelüket, Torbjörn Bergerud könnyedén védett, de 4-1-es sorozatuk után egy 6-1-es periódussal fordítottak a Palasics Kristóf bravúros védéseire alapozó magyarok.

Látszott, hogy az előző két világbajnokságon hatodik helyezett, előtte kétszer ezüstérmes norvégokra sem volt jó hatással a rendkívül korai, reggel 9 órai kezdés, szokatlanul sokat hibáztak. Ezt a magyar együttes nem mindig tudta kihasználni, de a 22. percben így is 11-8-as előnyben volt. Ezt a remek időszakot követően támadásban néhány percre megtorpant a válogatott, a labdaeladásokat és rossz lövéseket követően a norvégok gyors akciók végén betaláltak, egyenlítettek, ekkor pedig Chema Rodríguez szövetségi kapitány időt kért. Az első félidő utolsó percében ismét a háromgólos különbségért támadhattak a magyarok, és bár nem jártak sikerrel, a szünetben 13-11-re vezettek.

A második felvonás elején ismét egyenlített a támadásban elkövetett magyar hibákat kihasználó ellenfél. Továbbra is masszívan, taktikusan védekezett a magyar válogatott, az állás döntetlen és kétgólos különbség között ingadozott. Az utolsó tíz percben kétszer is támadtak a magyarok a plusz kettőért, egyszer sem jártak sikerrel, a skandinávok pedig a 16. perc (7-6) után az 57. percben (24-23) ismét vezettek. Már csak 61 másodperc volt hátra, amikor Lékai Máté egyenlített, majd egy bravúros labdaszerzés után Imre Bence egyedül vezette a labdát a kapura, de Torbjörn Bergerud védeni tudott, végül Alexandre Blonz két másodperccel a vége előtt bedobta a norvégok győztes gólját, így a végig taktikusan védekező, a játékot tudatosan lassító magyar együttes pont nélkül maradt.

A magyarok szombaton 35-32-es vereséget szenvedtek Egyiptomtól, hétfőn 35-25-re legyőzték Argentínát, pénteken a világbajnok Dániával, vasárnap pedig a házigazda, címvédő és Európa-bajnok Franciaországgal találkoznak. A két hatos csoportból az első négy-négy jut a negyeddöntőbe.


Palisics Kristóf a 2024-es párizsi nyári olimpia férfi-kézilabdatornájának B csoportjában játszott Norvégia – Magyarország mérkőzés után a Dél-párizsi Arénában 2024. július 31-én. Fotó: MTI/Illyés Tibor


Döntetlent játszott Angolával a női csapat

A magyar női kézilabda-válogatott váratlanul nagy csata végén 31-31-es döntetlent játszott Angolával a párizsi olimpia keddi versenynapján, a csoportkör harmadik fordulójában.

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese az első félidő közepére jó játékkal ötgólos előnyt szerzett, de a folytatásban sokat hibázott, a rivális pedig a szünetig fordítani tudott és egy góllal vezetett, a második félidőben pedig szinte végig előnyben volt. A magyar csapat az utolsó percben büntetőt hibázott, végül hiába támadott a győzelemért, meg kellett elégednie az egy ponttal.

A meccs legeredményesebbje az egyaránt kilencgólos Klujber Katrin és az angolai Albertina Kassoma volt.

A magyar válogatott csütörtökön 31-28-ra kikapott a franciáktól, vasárnap 25-24-re legyőzte Brazíliát, legközelebb pedig ma 15 órától lép pályára a még pont nélküli Spanyolország ellen.

Jegyzőkönyv

Olimpiai kézilabdatorna, csoportkör, B csoport, 3. forduló: Norvégia – Magyarország 26-25 (13-11).

Dél-párizsi 6-os Aréna, vezette: Lah, Sok (szlovénok).

Norvégia: Bergerud – Bjornsen 2 gól, Reinkind 1, Grondahl 1, Overby 1, Sagosen 3, Blonz 9 (2). Csere: Saeveras (kapus), Aga, Gullerud, O’Sullivan, Setterblom 4, Lyse 5, Barthold. Szövetségi kapitány: Jonas Wille.

Magyarország: Palasics – Lékai 1, Ancsin G., Sipos A., Bánhidi 6, Szita 2, Bóka 2. Csere: Bartucz (kapus), Imre B. 6 (3), Fazekas G. 1, Bodó 6, Ligetvári, Ilic Z. 1, Pedro Rodriguez. Szövetségi kapitány: Chema Rodríguez.

Lövések/gólok: 42/26, illetve 43/25.

Gólok hétméteresből: 3/2, illetve 3/3.

Kiállítások: 8, illetve 6 perc.



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató