2024. december 3., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csupa jó hírt kaptam a napokban.

Csupa jó hírt kaptam a napokban. Régóta nem volt ilyen kellemes napom: elállt az eső és befejezhettem egyévnyi esemény tárgymutatóját. Ez afféle babramunka, melynek során minden felhasznált fogalmat mérlegre kell tenni, le kell milli-dekázni, mennyit nyom, hova tegyük, hol keresi majd a felhasználó, ha kezébe veszi könyvünket, amely olyan eseménydús, mint maga a történelem. Hiszen ez a témája.

További jó hír, hogy nem loptak el az éjszaka minden orgonát az ablakunk elől, bár május van és az élet határtalan, miként Ady Endre írta. Felkértek néhány előadás megtartására, amiből kitetszik, hogy még nem vagyok teljesen elfelejtve, ejtve.

De ami leginkább felpörgetett, az egy halálhír volt, mi tegnap reggel azonmód, legott és tüstént tudomásomra jutott, hogy Big beng Lódent elkapták, a láthatatlanná tevő moszlim lódenkabátja nem volt elég bűvös, 10 évvel a New York-i ikertornyok után csak eltalálta őt is egy sors csókolta, pontosan irányzott, vállról indított rakéta. Vagy egyéb gyilok által múlt ki. Fő, hogy ki van iktatva a veszélyforrások közül.

Az már kevésbé tölt el örömmel, kebelemet nem melengeti hadfit dagasztó büszkeség, hogy idetelepítenek az amcsik némi rakétaelhárító, szigorúan védelmező rendszert, melynek töltetei Irán és Afganisztán felé vannak irányozva. Messze délen vannak, elég távol Vásárhelytől. Ha ezt megtudják az afgán és perzsa Dáriusok, egyszer eszükbe juthat valami csapás mérése a rakétapajzsra. Ismerve a pontos célzás tekintetében ugyancsak halovány ismeretekkel és ügyességgel rendelkező paccer tüzéreket, még Konstancára céloznak, de a mi városházánk tornyát fogják eltalálni, ha nagyon reszket a kezük.

Ha ez megtörténnék, mitől Allah, Jehova és a szakállas Sixtusi Öreg őrizzen meg, addig is rágjuk az öklünket, és szívdobogva várjuk a nagy álmodó mester Víkendtelep-bővítő vakkantásait. Főleg a sós medencére vagyunk erősen kihegyezve a kíváncsiságtól. Honnan kerül bele sós víz? Orda Helénke szeméből, ha nem lesz pártelnök? Avagy egyenesen az I. Ferdinánd fregatt meríti tele tatját a líbiai partok közelében értünk? Esetleg Marosszentgyörgyről kapjuk, ahol, mint ismeretes, a fürdő és a polgármester is tartalmaz nátrium-kloridot.

Ha pedig nem lenne elég, csak tessék szólni, mester úr. Adó formájában is ki lehetne vetni a polgári lakosságra, de azt gondolom, vagyunk elegen, akik boldogan és önként sírunk örömkönnyeket és búcsúzáport a medence teletöltéséhez, ha Ön mégsem vállalná városunk konzuli tisztét a jövő évtől.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató