2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Adjon Isten minden jót ez új esztendőben!” – kívánták a szerkesztőségünkbe tegnap délelőtt ellátogató marosszentgyörgyi iskolások.

Fotó: Nagy Tibor


„Adjon Isten minden jót ez új esztendőben!” – kívánták a szerkesztőségünkbe tegnap délelőtt ellátogató marosszentgyörgyi iskolások. A szentgyörgyi iskola 5-8. osztályos diákokból álló kórusa visszatérő vendégünk, a gyerekek Frenţ Laura aligazgatónő és Rend Tamás zenetanár kíséretében évek óta elhozzák hozzánk a szentesti örömhírt, idén is elsőként érkeztek. Három nyelven, magyarul, románul és angolul csendültek fel a karácsonyi énekek, az újévi köszöntőt román nyelven Cotoară Claudiu, magyarul a nyolcadikos Füzesi Artúr mondta, aki az elmúlt négy évben minden alkalommal magára vállalta a szép feladatot. A látogatás során kiderült, hogy a gyerekek közül jövőben hatan-heten lesznek kilencedikesek, de ha lehetőség lesz rá, egy év múlva is csatlakoznak társaikhoz. A karácsony üzenetét a Marosszentgyörgyi Polgármesteri Hivatalba, a megyei tanfelügyelőséghez, illetve egy román nyelvű napilaphoz is elvitte a kis csapat. Ajándékukat köszönjük, és áldott ünnepet kívánunk mindannyiuknak!

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató