2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Öngyilkosságot követett el a Hexi Pharma tulajdonosa, Dan Condrea

A legfőbb ügyészség közölte, lezárták a Hexi Pharma tulajdonosa, Dan Condrea halála ügyében folytatott nyomozást, a halált nem bűncselekmény idézte elő.
A hivatalos bejelentések szerint a nyomozás fényt derített arra, hogy nem voltak féknyomok, mint ahogy arra utaló jeleket sem találtak, hogy a Hexi Pharma tulajdonosa megpróbálta volna kikerülni a fát. A baleset idején ugyanakkor jók voltak a látási viszonyok, az úttest száraz volt, semmiféle akadály nem volt rajta, így a nyomozó hatóság azt a következtetést vonta le, hogy Dan Condrea öngyilkosságot követett el.
Mint Cornelia Şandru, Románia legfőbb ügyészének tanácsadója elmondta, világosan látszik, hogy a személygépkocsi egy adott pillanatban irányt változtatott, az aszfaltcsík széle felé fordult, ahol fák voltak. A környéken azonban egyetlen gépkocsi sem közlekedett vagy állt. 
„A kriminalisztikai szakértői jelentés és a műszaki szakértői jelentés következtetéseit összevetve az ügy többi bizonyítékával, kiderül, a személygépkocsi – anélkül, hogy a fékrendszere vagy irányítórendszere meghibásodott volna – több mint 100 kilométer/órás sebességgel ütközött az akadálynak, miután az autó sofőrje irányt váltott, az úttest széle felé kanyarodott, bár egyértelmű volt, hogy a mozdulat azonnali, súlyos következményekkel jár, tehát öngyilkosságot követett el” – fejtette ki Cornelia Şandru.
Dan Condrea, a Hexi Pharma tulajdonosa május 22-én, nem sokkal a hígított fertőtlenítőszerek körüli botrány kirobbanását követően autóbalesetben életét vesztette.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató