Október 31. és november 1.

Mindkét nap az emlékezés napja. Október 31-én az egyház reformjára emlékezünk. Már gyermekkorunkban tanultunk a nagy reformátorokról,  Kálvin Jánosról, Luther Mártonról, aki a wittembergi  templom kapujára szegezte ki 95 tételét. Adja Isten, hogy mi, ma élő emberek is naponként jó irányba  „reformáljuk” életünket. Legyen több szeretet, megbocsátás, segítségnyújtás a rászorulóknak, növekedjünk a Krisztusban, aki életét adta, hogy az ő halála által nekünk örök életet biztosítson. 

November elsején megboldogult halottainkra emlékezünk. Felidézzük emléküket, sírjaikra az emlékezés virágait helyezzük el. 

Mi, idősebbek, egyre többet foglalkozunk az elmúlás gondolatával, milyen lesz a vég, lesz-e idő rendezni dolgainkat, vagy hirtelen jön a hazahívó szó. Ez nagy titok mindannyiunk számára, de Isten lelke vigasztal, hogy nem lesz nagyobb a próba, mint amit el tudunk viselni. Mi, akik már megértük a „szép” kort, van időnk az elmúlás gondolatával foglalkozni, de a fiatalok is megfontolhatják a dolgot. Hiszen nap mint nap a híradások fiatalkorúak halálesetéről számolnak be. Közúti balesetben, daganatos betegségekben sok fiatal veszti életét. 

A rohanó világban álljunk meg egy percre, és vizsgáljuk meg életünket, hogy milyen irányba is haladunk? Isten kegyelme minden embert vár a „túlsó parton”, aki rábízza életét. 

Legyen  áldott találkozásunk megdicsőült szeretteinkkel, ha majd eljön a végóránk itt, e földi tereken. Egy Pál apostoltól vett idézettel zárnám az emlékezés fonalát: „Azért  nem csüggedünk, sőt, ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazonáltal napról napra megújul”.

Balogh Etelka