Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Napvilágot látott a Marosvásárhelyen sorra kerülő kulturális eseményeket felsorakoztató culture-map.org honlap és telefonos applikáció, így néhány kattintással egy helyen elérhetők lesznek többek között a közelgő színházi, táncszínházi, jótékonysági, irodalmi, zenei, gasztronómiai rendezvények, illetve gyerekeknek szóló programok is. A háromnyelvű – magyar, román és angol – honlapot, illetve az applikációt tegnap sajtótájékoztatón mutatta be Ungvári-Zrínyi Kata ötletgazda, valamint Peres Gyula Dániel, a fejlesztőcég képviselője.
A marosvásárhelyi kulturális eseményeket egy helyen felsorakoztató honlap az MS Culture Map Experiment című projekt keretében valósult meg, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal támogatásával. A kezdeményező, Ungvári-Zrínyi Kata elmondta: azért rukkolt elő a projekttel, mivel számtalaszor szembesült ő maga, illetve más, kulturális eseményeket szervező egyének, szervezetek is, hogy egyazon időpontban két-három rendezvény van meghirdetve Marosvásárhelyen, ugyanakkor nincs egy jól átlátható platform, ahol a kultúra iránt érdeklődők tudomást szerezhetnek az egyes eseményekről. Az általa megálmodott culture-map.org honlap célja, hogy könnyebben eljusson a kulturális rendezvények híre a közönséghez, másrészt pedig, hogy megpróbálják elejét venni annak, hogy egymásra szervezzék az egyes eseményeket.
Amikor egy szervező fel szeretné tölteni az eseményét a platformra, a rendszer jelzi neki, ha az adott időpontban más rendezvények is meg vannak hirdetve.
Amikor a honlapra belép a látogató, azonnal megjelennek előtte az aznapi, majd lennebb görgetve, a közelgő események, illetve ugyancsak a kezdőoldalon az Ar(t)chív pillantás rovat is szembejön vele, ami kuriózumként kapott helyet az oldalon, és a Vásárhelyhez köthető vizuális kultúra kortárs művészeti eseményeibe nyújt bepillantást. Ez a tartalom hetente fog cserélődni.
A honlap lehetőséget kínál a látogatónak arra, hogy például eseménykategóriák alapján keressen rá a közelgő rendezvényekre, például kiválaszthatja azt az eseményt (jótékonysági, gyerekeknek szóló, zenei, gasztronómiai, táncos, irodalmi vagy éppen színházi), ami érdekli, és a honlap ezeket sorakoztatja fel számára. Ugyanakkor szervező alapján is lehet keresni, az érdeklődők kiválaszthatják azokat az intézményeket, szervezeteket, például a Marosvásárhelyi Állami Filharmóniát, a Maros Művészegyüttest, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházat, az Erdélyi Hagyományok Házát, vagy éppen a Gemma kávézót, amelyeknek a programjai iránt érdeklődnek, mi több, betehetik a kedvencek közé, így az elkövetkezőkben a rendszer elsősorban az ezek által szervezett eseményeket fogja a figyelmükbe ajánlani. Emellett térkép, valamint naptár alapján is lehet keresni a honlapon.
A telefonos applikáció bemutatása során Peres Gyula Dániel hangsúlyozta, igyekeztek minél felhasználóbarátabbá tenni azt, hogy az idősebb korosztálynak se okozzon nehézséget a használata, és azok is könnyedén megtalálják az őket érdeklő tartalmakat, akik nem mozognak annyira otthonosan az applikációk világában.
A projekt partnerei a K’ARTE Egyesület, a 3g HUB, az Aranka György Alapítvány, az ARTeast Alapítvány, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, a Divers Egyesület, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ Egyesület, a Navarra Dance Egyesület, a Podium Egyesület, valamint a Romániai Képzőművészek Szövetségének Marosvásárhelyi Fiókja.