2020. október 30., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ötven után délután – mondják mindenütt, ha panaszkodsz, hogy fáj valahol, s hát még hatvan után, mikor már nem hajlanak az ízületek, napról napra merevedik le a gerinced, fájnak a végtagjaid, fáradékony vagy. Mi tagadás, ez a leggyakoribb beszédtéma az idősebbek között, és mivel rizikós ezekben a koronás időkben az orvosokat járni, hát ránéz az ember az internetre, ahol egyebek mellett ezekre a bajokra is talál gyógymódot szép számmal.

A minap többször is felkeltette a figyelmemet egy érdekes gyógymód, melyet nem is kerestem, csak megjelent a semmiből a Facebookon, egy kötés fokhagymát ábrázoló fotó előtt, ahol azt írja, hogy a legjobb mód a 

vérerek kipucolására otthon. A fotó láttán arra gondol az ember, hogy természetes gyógymódról van szó, aminek az alapanyaga a fokhagyma, és nagy érdeklődéssel rákattint a linkre. Aztán eléje tárul egy negyedórányi szöveg, melyben a tudomására hozzák, hogy a kor legtöbb betegsége az erek eldugulásával van összefüggésben, és a leggyakoribb halál-ok is ez. Ebben van is igazság, de utána következik egy jónevű klinika híres orvosának a bemutatása (pár oldal erejéig), a véleménye az érrendszerről, majd az érrendszeri megbetegedésekkel kapcsolatos eredményei – szintén pár oldalon –, és a legvégén a gyógyszer, melynek pár alapanyagát is ismerteti, a teljesség igénye nélkül (a címfotón megjelenő fokhagyma sehol). Következik a felszólítás nagy színes betűkkel, hogy rendelj, de most rendelj, mert a készlet fogytán, és csak most van féláras kedvezmény rá, vagyis a 350 lej helyett most csak 170-et fizetsz, plusz a postaköltség, és pár nap alatt elküldik neked a csodaszert, amitől helyreáll a várnyomásod, s minden más életfunkciód (itt is felsorolás). De most kell rendelned, mert a készlet még két napig tart, utána már esik a kedvezmény.

 A végén a fényképes vélemények, hogy mennyire jól járt, aki megrendelte, szóval kivétel nélkül mindenki meg van elégedve, és köszönik a lehetőséget. Egyetlen negatív visszajelzés sincs, ami már biztató. Az ember csak akkor fog gyanút, amikor egész véletlenül egy másik érpucoló csodaszer reklámja üti fel magát az oldalon, más néven természetesen, és más háttérfotóval, amelyen egy citrom héját reszelik egy tálcára. A cím ugyanaz: ,,Cel mai bun remediu”, ezt egy másik híres klinika jónevű professzora ajánlja, aki tudatja, hogy a csodaszer sajnos nem található meg a gyógyszertárakban, mert az országban még nem ismert, amerikai gyártmány, ezért kell megrendelni a hálózaton keresztül. Következik egy hosszú interjú, mint az előző érpucoló szernél, a professzor bemutatkozik, felsorolja a szerrel kapcsolatos eredményeket (görgetsz lefelé sok oldalt), sok ember meggyógyult, talpra állt stb., ismét sok oldal, aztán az egyszerű összetevők, de a képen látható citrom sehol. Következik a felszólítás, hogy klikkelj a jelre, és rendelj most, mert ez a világon a legújabb és leghatásosabb „pucolószer”, kiviszi a koleszterint, a lerakódásokat, a plakkokat (egyszóval mindent kivisz az erekből, jó, hogy a vér azért megmarad benne), és mindezt most csak féláron, 350 lej helyett csak 170-ért, akciósan. De rendelj most, mert az akciós készlet csak két napig tart. 

Persze egy hét múlva is ugyanaz a szöveg. Ami még ezenfelül is megmosolyogtató, ám szinte hihetetlen, hogy ugyanaz a „Cel mai bun remediu” harmadszor is megjelent egy más oldalon, más néven, csak akkor egy nagy tál füge volt a háttérben, és természetesen a klinika és a világhírű professzor ismét más, de az oldalak száma és a szöveg, valamint a két napon belüli akciós árajánlat ugyanaz. Egy hét múlva változott a téma, és a reklámozott csodaszer ismét az időseket vette célba, az elmerevedett ízületekre fókuszált. Ugyanaz volt a forgatókönyv, mint az érpucolóknál. Sok professzor sok kísérlete leírva, melyek eredménye a tökéletesen működő ízületek, kellemes közérzet, optimális mozgékonyság, görgetés lefelé, a szer összetevői, aztán a kedvezményes fél ár, ugyanaz, mint az érpucolónál. Úgy látszik, így ősz tájékán ezeknek van a szezonja.

Tény, hogy az ereink ötven után meszesek, és el is vannak dugulva, jót tesz, ha kipucoljuk időnként, az ízületeink is gyatrák és fájdalmasak, de mielőtt a szerény kis nyugdíjunkat odaadnánk a nagynevű klinikák híres szereiért, próbáljuk ki előbb nagymamáink jól bevált receptjeit, nem fél áron, hanem szinte ingyen.