2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nyolc út és az Apolló-központ felújítására pályáznak

Csütörtökön rendkívüli ülésre hívták össze a Maros Megyei Tanácsot, egyetlen napirendi ponttal, mely kilenc beruházási terv dokumentációjának módosítását tartalmazta. 

Csütörtökön rendkívüli ülésre hívták össze a Maros Megyei Tanácsot, egyetlen napirendi ponttal, mely kilenc beruházási terv dokumentációjának módosítását tartalmazta. A határozattervezetet 29 igen szavazattal a testület elfogadta. A projekteket ma, március 17-én nyújtják be Bukarestben, melyekhez az országos helyi fejlesztési program alapjaiból remélnek finanszírozást. 
 
– Miért volt olyan sürgős rendkívüli ülésre összehívni a testületet? – kérdeztük Péter Ferencet, a megyei tanács elnökét.
– Egy napirendi ponttal hívtuk össze a tanácsot. Azért volt ez fontos, mert március 17-én be kell nyújtanunk néhány pályázatot az országos helyi fejlesztési program keretében. Azoknak a terveknek, amelyek készen voltak, mind aktualizálni kellett a költségvetését, mivel a műszaki feltételek és a héa is változott. Kilenc pályázat volt kész, nyolc útfelújítási terv és a marosvásárhelyi Apolló épület felújítási terve. Ezen beruházások technikai dokumentációit már jóváhagyták, most a költségvetés-módosításokat fogadtuk el, így a pályázatok benyújthatók. Az utakra 88 millió lejről, az Apolló központ esetében 22 millió lejről van szó.
– Melyek azok az utak, amelyek felújítására pályázatot nyújtanak be?
– Nagyon fontos útszakaszokról van szó. Ezek az Erked–Hargita megye határa közötti út, az Ádámos–Fehér megye határa közötti útszakasz, a Marosludas–Nagysármás–Beszterce megye határát összekötő út, aztán a Sárpatak–Vajdaszentivány közötti út szélesítéséről, a Bonyha–Kund és Szeben megye határa közötti útszakasz, a Gyulakuta–Székelyvécke–Hargita megye határa közötti útszakasz, a Havadtő–Nyárádszereda–Székelyhodos, a Dános–Szeben megye határa közötti útszakasz felújításáról. 
– Mikorra várható a pályázatok elbírálása?
– Áprilisra várható az elbírálás, s nagyon reméljük, hogy számunkra kedvező lesz – fogalmazott a tanácselnök. 
Bartha Mihály tanácsos szóvá tette a Marosvásárhely–Mezőbánd–Mezősályi–Nagysármás közötti út felújításának kérdését, ugyanis ennek az útnak a felújítási terve kimaradt a határozattervezetből, következésképpen a pályázati lehetőség is elúszik. Ovidiu Dancu alelnök válaszában elmondta, hogy a tervező napolta el a terv időszerűsítését, így erre az útszakaszra vonatkozóan pályázatot most nem sikerül benyújtani.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató