2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nyilatkozatok urnazárás után

Kelemen Hunor államelnökjelölt, az RMDSZ elnöke vasárnap reggel a szavazás után kijelentette: –Egy olyan országra, olyan Romániára szavaztam, amely tiszteli polgárait, és amelyben a társadalom különböző rétegei között megvan a fejlődéshez szükséges bizalom. 

Kevés szó esett a Románia számára fontos projektekről
Kelemen Hunor államelnökjelölt, az RMDSZ elnöke vasárnap reggel a szavazás után kijelentette: –Egy olyan országra, olyan Romániára szavaztam, amely tiszteli polgárait, és amelyben a társadalom különböző rétegei között megvan a fejlődéshez szükséges bizalom. Egy olyan Romániára, amelyben a nemzeti kisebbségi közösségeknek intézményes garanciái vannak. Egy olyan Romániára, amely a regionális identitásokat értéknek tekinti, és segít a megerősítésükben. Egy olyan Romániára, amely az Európai Unióban hallatja a szavát, és egy – politikai, gazdasági és katonai szempontból – erősebb Európai Unióért emeli fel szavát. Olyan országra szavaztam, amelyben mindannyian otthon érezzük magunkat, és amelyben a jóléti társadalom kereteit bővíteni lehet, ki tudjuk használni azokat az adottságokat, feltételeket, amelyekkel rendelkezünk, hogy minden ember biztonságban érezze magát. 
 
Urnazárás után megköszönte csapatának a munkát, és ígérte, az elkövetkezendőkben is egy csapatként fognak dolgozni. – Meg kell állapítanom, hogy ebben a versenyben nagyon kevés szó esett az ország szempontjából fontos projektekről. Ezért nem értették meg az emberek a szavazás fontosságát, azt, hogy ez a szavazat rendkívül fontos Románia jövője szempontjából. Várjuk a szavazatszámlálás eredményét, és az exit poll eredményekhez viszonyítva a szavazataink számának növekedésével számolunk, ahogyan történt a tavaszi európai parlamenti választásokon, vagy öt évvel ezelőtt az elnökválasztás idején.
Meggyőződésem, hogy Kelemen Hunor jó elnöke lenne Romániának
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke: – Bár még nem tudjuk a végső eredményeket, az exit poll eredmények szerint – és ha összehasonlítjuk akár a nyári európai parlamenti választásokkal vagy akár a 2009-es elnökválasztással – nem szerepelt rosszabbul a magyarság, még akkor is, ha kevesebben mentek el, mint a románok, valószínűleg azért, mert más a motivációja mint a román szavazónak. Mi azt kellett felmutassuk, hogy egy erős közösség vagyunk és megint összefogtunk. Meggyőződésem, hogy Kelemen Hunor jó elnöke lenne Romániának, valószínű, el kell jöjjön az az idő, amikor az számít, hogy ki a legjobb jelölt, és nem más szempontokat vesznek figyelembe a szavazók. Meg szeretném köszönni a magyaroknak, hiszen megint bebizonyították, hogy mellettünk vannak, úgy, ahogy 2012-ben a helyi és a parlamenti választásokon, és ebben az évben az európai parlamenti választásokon tették. A legnagyobb eredmény az, hogy amikor van egy erős közösség, amikor vannak szavazatok a jelölt mögött, akkor érdemes tovább folytatni, hiszen érezzük ezt a bizalmat.
A magyar érdekképviselet tekintélyének megerősítését tűztük ki célul 
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke: – Elégtétellel nyugtázom, hogy a Maros megyei magyarlakta településeken a választók felismerték ennek a választásnak a tétjét, és ennek megfelelően magasabb részvételi arányt mutathatunk ki, mint az európai parlamenti választások alkalmával. Egy ügyért küzdünk, a magyar érdekképviselet tekintélyének megerősítését tűztük ki célul, ezt az üzenetet közvetítettük a választók felé, és az eredmények azt igazolják vissza, hogy ezt az üzenetet megértették. Ennek a kampánynak volt egy nagyon erős mozdonya Kelemen Hunor személyében, és én azt gondolom, hogy így sikerült felsorakoztatnunk azt a szavazóerőt, amelyik mindenképpen egy derűsebb jövőt ígér a magyar érdekképviseletnek. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató