2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

2000-ben a nyárádremetei gazdák újraalakították azt a Nyárádremetei Közbirtokosságot, amely 1892-től a ’48-as államosításig működött. 

Fotó: Nagy Tibor


2000-ben a nyárádremetei gazdák újraalakították azt a Nyárádremetei Közbirtokosságot, amely 1892-től a ’48-as államosításig működött.  A közbirtokosság működésének alapja az örökség útján szerzett ősi oszthatatlan vagyon, amit az alapító okirat szabályzatában  rögzítettek. Jelenleg főleg azért küzd a vezetőtanács, hogy a közös vagyontól távol tartsák azt a fakitermelőt, aki tizenkét évig a közbirtokosság javait saját anyagi gyarapodására használta fel. A jelenlegi vezetőtanács két és fél éve áll a közbirtokosság élén, azóta jelentős fejlődésről tudnak számot adni. Az elnöktől, Lokodi Ernőtől megtudtuk, hogy tulajdonukban  1405 ha erdő, 472  ha legelő Nyárádremete közigazgatási területén és 146 ha legelő Szováta közigazgatási területén van. Modern juhfarmot létesítettek hatszáz körüli juhállománnyal, ugyanakkor vadonatúj erdőkitermelési gépállományt, illetve darus rönkszállítót vásároltak. 640 tag tart igényt az őseik utáni járandóságokra. Mint hangsúlyozták, az új vezetőség tavaly 1,5 millió lejes nyereséget könyvelt, ebből vásárolták a vadonatúj rönkszállító darus kocsit is. Az erdőrész-tulajdonosoknak hektáronként 2,2 űrméter fát és 100 lejt juttatnak, míg a legelőrész-tulajdonosok részesedése 200 lej minden hektár legelőrészért. A ma 10 órakor a nyárádremetei kultúr-otthonban sorra kerülő közgyűlésen is nagy értékű befektetést kellene megszavazzon a tagság, de az erdők, legelők telekelésének jóváhagyása is fontos napirendi pont, akárcsak a közbirtokosságnak a Bekecs-hegység juh- és kecsketenyésztőinek az egyesületéhez való társulásáról is döntés kellene szülessen, azáltal ugyanis könnyebben lehetne EU-s pályázatokat  lehívni, illetve kormánytámogatásban részesülni.
 Két és fél év alatt nyereségessé tették a gazdálkodást, időben kiosztották a járandóságokat. A vezetőtanács egyik gondja azonban a tagok nagyfokú érdektelensége. Az volna az ideális, ha az embereket a járandóság mellett az is érdekelné, amikor a közös sorsról kell dönteni, határozatokat hozni az évente tartott közgyűlésen, ami a gördülékeny tevékenység alapja, együtt tanácskozni és észérvek mentén megválasztani a közbirtokosság fennmaradását, jövőjét érintő járható utat. A tagok közül sok leszármazott már nem a településen él, talán ezzel is magyarázható a távolmaradás. A  névre szóló felhatalmazás is egyik módja a határozatképes közgyűlés megtartásának, a feltétel az, hogy csak közbirtokossági tagok képviselhetik egymást érdemben  – hangsúlyozták a vezetőtanács tagjai.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató