Nekünk 13-14 évvel ezelőtt, amikor ez az évszázad már-már beköszöntött, azt jósolták úton-útfélen, hogy ilyen-olyan ennek meg amannak, ingyen véres hurkának, a szárnyas mazsolás kalácsnak százada lesz.
Nekünk 13-14 évvel ezelőtt, amikor ez az évszázad már-már beköszöntött, azt jósolták úton-útfélen, hogy ilyen-olyan ennek meg amannak, ingyen véres hurkának, a szárnyas mazsolás kalácsnak százada lesz. Persze, azt is mondták többek között, hogy a felvirágzó nacionalizmusok százada lesz. Csak azt felejtették el hozzátenni, hogy a húsevő nacionalizmus nevű ragadozó virágok századába lépünk majd.
Nos, a józan földönfutó ember az efféle jóslatokat – egyáltalán a jóslatokat a felvilágosodás nevében – nem veheti, nem is veszi túlságosan komolyan, hiszen annyi mindent jósoltak már nekünk politikusok, kártyavető javasasszonyok, boszorkák, hadvezérek, Csejdiné és jóságos tanáraink, hogy csak a legismertebb jövőkutatókat említsük. Na igen, a felvilágosodás már lassan három százada elkezdődött, zászlót bontott, majd beteljesedett mint felvilágosult abszolutizmus, a 19. századot pedig szokás volt a nemzetek századának nevezni. Ennek utóhatását meg ugyancsak megérezte a következő seculum valamennyi nemzedéke világháborúk, Trianon, nácizmus, szocialista humanizmus, marosvásárhelyi vörös március, Koszovó-Srebrenica formájában.
A jelenleg futó századunkban környékünkön már beköszöntött a megjósolt nemzeti túltengéstől beteg századév. (Sőt, mintha a 19-20. el sem múlt.) A lélek mérgezése jelentős lépéseket tett a teljes elidegenítés felé. Nincs kímélet a szobrok számára sem. De még a mindenki számára a vakációt, nyarat, boldog önfeledtséget jelentő Víkendtelep sem maradhatott ki a folyamatból.
Egy nagyapa, különben neves ügyvéd, arra kérte az ott jópofizó, feltehetően fiatal rádiós rovart, hogy zümmögje már be a kisunokája, egy díjnyertes filmrendező gyermekének nevét, aki elcsavargott valamerre az embersűrűbe, és meg szerették volna találni. Lehetőleg magyarul vagy németül – tette hozzá, vesztére –, ugyanis a gyerek még nem tud románul. Ám a fiatal és kártékony rovar, a médiaszú potrohában igazi nemzeti szív (vérközpont) csattogott harci ütemre. Nem, nem, soha, mondá, a vakációs rádióban csak államnyelvül lehet vidámságot, felhívást közzétenni. (Ezek után a keresett kiskorú valószínűleg nem fog rajongani sem Dinamóért, sem Árva Jankóért, és egyáltalán semmiféle hajlandóságot sem fog mutatni, hogy itt, a Kárpátok barátságos bércei között élje le maradék kilencvenöt évét.)
Nem tudjuk, mi késztette erre. Hiszen hallottunk már olyat, hogy egyik vásárhelyi taxivállalat arra kötelezte a saját gépkocsival furikázó munkásait, hogy a CB-rádión át csakis románul szóljanak a központhoz. Ebben az esetben vagy ugyanazzal a nemzetileg elcsavart tulajdonossal, frekvenciacápával van dolgunk, vagy valakivel a rokonságból. (Tudjuk, az isten állatkertje bejárhatatlanul nagyobb, mint a vikendu és a plátoul kornyest együtt.)
Mitől tartott a rovarrádió műsorvezetője, ha ő maga (ami nem valószínű, hogy vásárhelyi létére valamikor is megtanult volna néhány boszom-boszomon kívül bármit is nyelvünkön s rólunk) vagy a nagypapa megszólal németül vagy pláne magyarul – a városalapítók nyelvén – a nyilvánosság előtt? Egy olyan fontos exkommunikációs médiában, pláné előcenzúrázás nélkül, mint a vakációs rádium? Talán azt kiáltozta volna álnokul, hogy adják vissza a víkendet Bocskai Istvánnak és Báthori Gábornak, vagy nemzetgyalázó felhívásokat kürtölt volna szét? Esetleg az ott hallgatózó külföldiek számára kiderült volna, hogy élnek itt mások is, mint Paşcanok és Dobrék?
Talán másnapra a vérbeli nemzetvédők mind piros-sárga-kék fürdőbugyiban és decebálmintás melltartóban fognak kivonulni, ahogyan a livijusz iskola igazgatónője a lelkükre kötötte? Sőt holnaptól a víznek sem szabad magyarul csobbannia…?
