2022. december 9., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Kolozsvári Viitorult fogadta az Unirea 2018 a labdarúgó 3. liga 13. fordulójában. Az egyértelműen favorit Nyárádtő kissé könnyedén vette az elején a meccset, és ez majdnem megbosszulta magát, mert az első negyedórában a Viitorul volt veszélyesebb, míg az első negyedóra végén egy fölösleges durvaság miatt emberhátrányban nem maradt. A találkozón csak úgy röpködtek a sárga lapok, Octavian 

Ciucanu játékvezető pedig nem mindig tudta szabatosan alkalmazni a szabálykönyvet. A 20. percben Nyárádtő megszerezhette volna a vezetést, Istrate lövését a gólvonal mögül rúgták ki a kolozsváriak, a partjelző azonban lest intett be, az ellenfél kapujában a vonalon álló társ miatt. Aztán a 26. percben Milandru gondolt egy merészet, rálőtte 30-ról, egyenesen a léc alá (0-1). Szünetig nehezen talált magára a házigazda, ám mégis kiegyenlített, közvetlenül a lefújás előtt: egy Astafeit kereső jobb oldali beívelésnél a nyárádtői csatár mulatságos műesést mutatott be, Ciucanu pedig befújta a tizenegyest, amit maga a „sértett” értékesített (1-1).

A második félidőben egyre jobban kezdett meglátszani az emberelőny, a vezető gólhoz azonban Piper távoli lövése kellett, amely hasonlított az első félidőbeli kolozsvári találatra: szintén 30-ról, ám nem a léc alá, hanem a bal felsőbe csapódott a labda (2-1). A győzelmet ugyanaz a Piper biztosította be végleg egy szöglet után, amikor az ellenfél kettős emberhátrányban volt, egyik kolozsvári játékost éppen a pályán kívül ápolták: a beívelést röviden szabadították fel a védők, a tizenhatos vonaláról Piper rárúgta, a labda megpattant egy védőn, és becsapta a Viitorul kapusát (3-1).

A végeredmény egy újabb büntető után alakult ki a 90+3. percben, amelyet szintén semmiért adott a brassói játékvezető: Calo szépített, ám már semmire sem volt utána idő (3-2).

Egy másik mérkőzésen, Gyulafehérváron sima 4-0-val alulmaradt a CSM Unirea otthonában az ACS Marosvásárhely. A találkozó későbbi képét az 5. percben történtek határozták meg, amikor a fehérváriak nigériai vendégjátékosa, Agbomoniyi hosszú passzt kapott a jobbszélen, könnyedén faképnél hagyta Calianit, Molnár rossz ütemben mozdult ki, majd megpróbált visszajutni a kapuba, ám megcsúszott és elesett, Agbomoniyi pedig, ezt látva, szinte az oldalvonal mellől az őrizetlen kapuba emelt (1-0). Ezután a vendégeknek nem volt más választásuk, támadniuk kellett, ám egész meccsen egyetlen valamirevaló helyzetet sem tudtak kidolgozni Iovicin kapuja előtt! A védelmük azonban kinyílt, így a házigazdák még három-négy nagyon jó lehetőséget elpuskáztak a szünetig. A legnagyobbat Fetița hagyta ki a 12. percben, aki egyedül, enyhe szögből, Molnárba rúgta a labdát. A szünet előtt azonban Agbomoniyi duplázott, és ezzel növelte a gyulafehérváriak előnyét, bizonyos szempontból az első gólhoz hasonló módon: ezúttal is a leshatárról indult, és könnyedén faképnél hagyta a védőket, Molnár pedig ezúttal is rosszul jött ki. Most azonban Agbomoniyi középen kapta, könnyed mozdulattal átemelte a vendégkapuson, majd utóbbit megkerülve az üres kapuba gurított (2-0).

A második félidő némileg hasonlóan nézett ki, azzal a különbséggel, hogy Gyulafehérvár két helyzetet alakított ki, és mindkettőt berúgta. Előbb a 69. percben szerzett gólt a házigazda együttes, újra Agbomoniyi révén, aki ezzel mesterhármast jegyzett: egy újabb gyors kiugrást követően, Molnárt kicselezve tette egyszerűvé a feladatot (3-0). A végeredmény a 75. percben alakult ki, ekkor Agbomoniyi a gólpasszért volt felelős, sarokkal tette Epure elé, aki a hosszú sarokba spiccelte a labdát (4-0).

Pénteken megyei rangadót rendeznek a víkendtelepi pályán, az ACS Marosvásárhely vendége a Nyárádtői Unirea 2018 lesz.

Jegyzőkönyv

Labdarúgó 3. liga, IX. csoport, 13. forduló: Nyárádtői Unirea 2018 – Kolozsvári Viitorul 3-2 (1-1)

Nyárádtő, városi labdarúgópálya. Vezette: Octavian Ciucanu (Brassó) – Cristian Ciorbea (Brassó), Marian Tunsoiu (Újsinka). Ellenőr: Paul Unimătan (Zilah), Flavius Burlea (Fogaras).

Gólszerzők: Astafei (45+1. – büntetőből), Piper (59., 82.), illetve Milandru (26.), Calo (90+3. – büntetőből).

Jegyzőkönyv

Labdarúgó 3. liga, IX. csoport, 13. forduló: Gyulafehérvári CSM Unirea – ACS Marosvásárhely 4-0 (2-0)

Gyulafehérvár, Vár stadion. Vezette: Dragoș Pîrîu (Curtea de Argeș) – Gheorghiță Bălan (Pitești), Mădălin Prioteasa (Pitești). Ellenőrök: Iulian Szekely (Kolozsvár), Alexandru Gherghe (Fogaras).

Gólszerzők: Agbomoniyi (5., 45., 69.), Epure (75.).

CSM Unirea: Iovicin – Harangozó, Ivan, Benkirat, Banienschi, Sebaș, Cristea, Mâlnă, Indrei, Fetița,  Agbomoniyi. Cserék: Sântoma – E. Codrea, Bârdea, Moldovan, Circov, Cîrloanță, Oneț, Epure, Morar. 

ACS: Molnár – Precup, Dumbrăvean, Oprea, Caliani, Csala, Gliga, Moldován, Csáki, Veress, Vecerdea. Cserék: Negrușa, D. Chirca, Greu, Csegöldi, Borbély, Cotoi, Potor, D. Chirca. 

Eredményjelző

3. liga, IX. csoport, 13. forduló: Gyulafehérvári CSM Unirea – ACS Marosvásárhely 4-0, Kudzsiri Metalurgistul – Gyulafehérvári CSU 1-0, Szászrégeni Avântul – CS Marosújvár 2-2, Nyárádtői Unirea 2018 – Kolozsvári Viitorul 3-2, Kolozsvári Sănătatea – Vajdahunyadi Corvinul 1921 2-9.