2024. august 19., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nem rózsás, de nem is a legrosszabb a helyzet

 Internetes úton kérdezte meg a lakosságot a koronavírus gazdasági hatásairól Nyárádszereda önkormányzata, és közben kiderül az is, hogy talán még nyerhet is a város a járványhelyzet okán.

  Az önkormányzat egy-egy online elérhető és kitölthető kérdőívet indított el a lakosság és a vállalkozók körében, amellyel azt kívánta megvizsgálni, hogy milyen hatással volt a helyi gazdaságra a koronavírus-járvány és a bevezetett szükségállapot. A lakossági válaszadók 45%-a azt jelezte, hogy kényszerszabadságra került, 23,3% életét nem befolyásolta a helyzet, 13,3% távmunkában folytatta eddigi tevékenységét, 18,3%-nak megszűnt a munkahelye. A vállalkozóktól azt kérdezték, hogy a szükségállapot bevezetése befolyásolta-e vállalkozásuk működését az alkalmazottakat illetően. A válaszokból az derült ki, hogy 46,2%-ukat igencsak érzékenyen érintette a krízis, 30,8% felfüggesztette a tevékenységét, míg 15,4%-ot nem érintett a helyzet, valamivel kevesebb mint 8%-ot alig befolyásolt, vagy éppen ellenkezőleg, munkaerőre lenne szüksége.

 A felmérés nem reprezentatív, hiszen az összesítés pillanatáig csupán 60 magánszemély és 13 cégvezető adott választ, de a kérdőívekre továbbra is lehet válaszolni online, továbbá amint a kijárási korlátozások ezt lehetővé teszik, szélesebb körben is megkérdezik a helyieket. A válaszokból az körvonalazódik, hogy vannak negatív gazdasági hatásai a járványnak Szeredában.

 A kérdőívezést azért kezdeményezte az önkormányzat, hogy ha esetleg szükség lesz a helyi beavatkozásra (amit egyelőre nem lát szükségesnek a városvezetés), akkor intézkedéscsomagot terjeszthessenek fel a megyei és országos hatóságoknak, hogy azok is lássák, milyen hatással volt a járvány a kisváros gazdaságára – mondta el a Népújságnak a település polgármestere.

 A szeredai virágtermesztők a vártnál jobban átvészelték a járványhelyzetet
 Fotó: Gligor Róbert László (archív)





 Rosszabbra számítottak

Az elöljáró következtetése az, hogy nincs akkora baj Nyárádszeredában, mint amekkorára a szükségállapot bevezetésekor számítottak. Úgy tűnik, hogy az emberek kezdetben pánikba estek, de csakhamar összeszedték magukat, próbálnak alkalmazkodni a helyzethez, és gazdaságilag is átélni ezt az állapotot. Erre számos példa van, a kistermelők, gazdák, üzletek, éttermek házhoz szállítással próbálkoztak. A településen szép számban vannak virágtermesztők is, akik másfél-két hónappal ezelőtt meg voltak ijedve, hogy mi lesz a virágaikkal, mára viszont mind túladtak rajta, a reméltnél is jobban jöttek ki a helyzetből. Ez persze annak is betudható, hogy a határok lezárásával nem, vagy csak kevés külföldi áru jött be az országba, így a hazai terméket vásárolták az emberek.

 Tóth Sándor egy másik szerencsés helyzetről is beszámolt, ami ugyan nem az önkormányzat érdeme, de partnerként szerepet vállalt benne: egy cég munkapontot szeretne nyitni Nyárádszeredában, ahol járványhelyzetben használatos védőruhákat gyártana, ehhez pedig legalább 70-80 személyt alkalmazna. Azért esett a választás Szeredára, mert itt van varrodai múlt és szakképzett személyek, de nemcsak varrónőket alkalmaznának, mintegy tíz munkakörbe keresnek munkatársakat, a szakképesítetleneket sem utasítják el, vállalják a betanításukat. A napokban a cég terepszemlét tartott a településen, a polgármester több magántulajdonban levő, de bérelhető ipari csarnokot is bemutatott, így most már csak azon múlik az indulás, hogy hányan jelentkeznek munkára. Amennyiben nem kerül megfelelő számú személy, nem nyitnak munkapontot itt, hanem az új alkalmazottaknak biztosítani fogják a szállítást a vásárhelyi ipari egységbe és haza. A jelentkezők száma már elérte a hatvanat, tehát úgy tűnik, munkaerő tekintetében nincs akkora baj.

  Megvizsgálják a költségvetést

  Az is kérdés, hogy a járványhelyzet milyen hatással lesz a helyi költségvetésre, mennyi pénz folyik be az adókból és illetékekből – taglalta az elöljáró. Ugyanis a kormány június végéig megadta a kedvezményes adófizetés lehetőségét, így csak később válik meg, hogy az elmúlt évekhez képest lesz-e költségvetési hiány, hogy a város miből gazdálkodhat, a tervezett költségvetés mellé mennyi pénz társul.

 Néhány hete azt nyilatkozta a polgármester, hogy a sportélet felfüggesztése miatt az erre szánt összegből átcsoportosíthatnak pénzt, hogy segítő csomagot nyújtsanak a Bekecs néptáncegyüttesnek, amely felfüggesztette a leszervezett turnékat, és jelenleg kénytelen szüneteltetni tevékenységét. Kérdésünkre a városvezető elmondta: bekérték az egyesület gazdasági mutatóit, hogy lássák a havi pénzkiesést, de erről érdemben csak a májusi tanácsülésen tudnak dönteni, amikor költségvetés-kiigazítás is lesz a napirenden. A számok nagyok, valószínűleg a teljes összeget nem tudják biztosítani, de mindenképp hozzájárulnak ahhoz, hogy a településnek hírnevet hozó intézmény is kilábalhasson ebből a helyzetből.

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató