Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A könyvnyomtatás felfedezése, majd a reformáció mozgalma teljesen átalakította Európa társadalmi, gazdasági és művelődési életét. Az új irányzat Magyarországon és Erdélyben is hamar terjedt. A magyar nyelvű írásbeliség terjedésével elkezdődött az irodalom és a tudományok fejlődése, a magyar nyelv egységesülése, az első nyelvújítás, ami a barokk korban teljesedett ki. A nyelvművelésnek köszönhetően az irodalmi, tudományos, jogi szókincs jelentősen bővült, és már a reformkorban alkalmas volt arra, hogy a latin és a német után az ország hivatalos nyelve legyen. Erre 1844. november 13-ig kellett várni, ekkor fogadták el a magyar nyelv hivatalossá tételéről szóló 2. törvénycikket. 2011-ben, erre a jelentős napra emlékezve – az Anyanyelvápolók Szövetsége javaslatára – az Országgyűlés november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánította.
A könyvnyomtatás feltalálásától anyanyelvünk hivatalossá tételéig 400 évnek kellett eltelnie, ezalatt a társadalmi és a tudományos élet és vele együtt nyelvünk folyamatosan változott. Mindehhez jelentősen hozzájárultak azok, akik külföldön tanultak, és hazatérve a népet, a nemzetet felemelni akarták, hazájuk javára tenni akartak. Következő írásaimban a magyar nyelvű tudományos munkák megjelenéséről és a tudományos nyelv fejlődéséről, művelőiről szeretnék – a teljesség igénye nélkül – rövid áttekintést nyújtani, főként az erdélyi tudósok tevékenységére helyezve a hangsúlyt.
A kor tanult emberei közül sokan szükségesnek látták, hogy a vallásos irodalmat és a Bibliát anyanyelven kell közzétenni és terjeszteni, a magyar nyelvű szövegek megjelentetéséhez elengedhetetlen volt a nyelv tudatos művelése.
E célból Sylvester János már 1539-ben magyar nyelvtankönyvet szerkesztett. Munkásságával új fejezet nyílt a magyar fordításirodalom fejlődésében, valamint a magyar stilisztika, filológia történetében. Lefordította és 1541-ben kiadta az Újszövetséget, még a teljes Károli-biblia megjelenése (1590) előtt.
Ebben az időben több töredékes bibliafordítás is napvilágot látott, Heltai Gáspár Kolozsváron saját nyomdájában a teljes Biblia részenkénti fordítását nyomtatta ki, ezenkívül szépirodalmi és értekező munkákat is megjelentetett. Heltai kiadványait jórészt maga írta, fordította vagy szerkesztette, következetes nyomdai helyesírást alkalmazott, így műveinek és kiadványainak elterjedése nagy szerepet játszott a magyar helyesírás szabályozásában.
„A középmagyar kor helyesírásában érdekes vonás, hogy felekezetek szerint oszlik meg az egyes hangok jelölése, illetve a szóelemző és a kiejtés elvének érvényesítése. (…) A Sylvester János által már megfogalmazott és a Geleji Katona István által túlzottan érvényesített szóelemző elv elterjesztésében Misztótfalusi Kis Miklósnak és Tsétsi Jánosnak van nagy szerepe” – írja Fazakas Emese a nyelvi változásokról szóló 2007-es tanulmányában.
A marosvásárhelyiek számára érdekes, hogy a maros- (székely-) vásárhelyi skóla első név szerint ismert igazgató-tanítói, Baranyai Decsi János és Laskai Csókás Péter ebben a korban adnak ki jelentős munkákat. Decsi Jánost az első magyar polihisztornak tartják.
Laskai Csókás és társai munkájának köszönhetően jelent meg az első igazi latin–magyar szótár, a Calepinus, „mely 20–25 ezer magyar szónyi terjedelmével messze felülmúlja az előző hasonló próbálkozásokat, s későbbi szótárirodalmunknak, így Szenczi Molnár Dictionariumának is fontos forrása. 1585-ben Lyonban jelent meg a tíznyelvű változat, mely először tartalmaz magyar szócikkeket is” – olvasható Bányai Réka tanulmányában. „[a] Baranyai Decsi által készített görög–latin–magyar szólásgyűjtemény (...) alapjául Erasmus hatalmas szólásgyűjteménye szolgált, mely már modern filológiai apparátust használ, többféle mutatóval (közmondások mutatója, szerző- és forrásmutató) siet az olvasó segítségére” (Bányai 2001).
E korban kiemelkedőt alkotott Szenczi Molnár Albert. Több nyugati egyetemen tanult, munkái jó részét is külföldön készítette, de tevékenységét hazája javára fejtette ki. A református magyarság számára zsoltárfordításai, a Károlyi-biblia javított kiadása, Kálvin Institutiója és a heidelbergi káté lefordítása máig élő hagyatékot jelentenek. A Kálvin-fordítás érdeme, hogy a 16. századi magyar teológiai irodalom hagyományait felhasználva új filozófiai-teológiai szaknyelvet hozott létre. A magyar irodalmi nyelv és a magyar verselés fejlődésére is kiemelkedő hatást gyakorolt.
Latin nyelvű magyar nyelvtana nagymértékben hozzájárult a magyar nyelvhasználat és helyesírás egységesüléséhez.
Latin–magyar, majd magyar–latin szótárt is szerkesztett, amelyek nagymértékben segítették a későbbi tudósok munkáját. A szótárak, amelyeket többször, bővítve adtak ki (1604, 1611, 1621), jelentős hatást gyakoroltak a magyar irodalmi és tudományos nyelv fejlődésére, egyrészt a nyelvi-stilisztikai eszközök bővítésével, másrészt az absztrakt gondolkodás kifejezéséhez szükséges szavak alkotásával.
Szenczi Molnár észlelte nyelvünk gazdagságát és a képzők árnyaltságot kifejező, valamint tömörítő erejét, jó érzékkel látta a gondolkodásnak és a mondatok megszerkesztésének az összefüggéseit – írja Szathmári István Magyar Nyelvőr-beli 2004-es tanulmányában. „Szenczi Molnár szótáraiban mintegy háromszáz az irodalomelméleti, retorikai, stilisztikai, nyelvészeti szakkifejezések, megnevezések száma, de nagy a számuk az orvostudomány körébe tartozóknak, illetve a hivatali élettel kapcsolatosaknak is. (...) Pl.: Oppositio: Ellenetetel, Ellenvetes, Oratoria: Ekeſſen ßollasi tudomany, Angina: Torocgyec; Apoplexia: Gutta utes; Medicina: Orvoſitudomány.” (i. m.)
Bethlen Gábor „a külföldön élő magyar tudósok közül legfőképpen Szenczi Molnár Albertet szerette volna megnyerni a hazai tudományos, kulturális és egyházi élet számára (...), bizonyára benne látta meg azt a férfit, akire hazai művelődési terveinek megvalósításában leginkább számíthat.” (Vita Zsigmond: Az enyedi kohó, 1986).
A fejedelem „számos kollégiumi diák ellátásának költségét is magára vállalta, így az akadémiai tagozatot végzett hallgatók külföldi egyetemjárását is támogatta. Ezekre a képzett fiatalokra ugyanis a fejlődő-erősödő Erdélyben egyre nagyobb szükség volt az állami élet különböző posztjain. Bethlen Gábor Erdélyében a kollégiumi tanulás-művelődés nem csak a nemes ifjak előjoga volt. Az országgyűlés 1624-ben hozott törvénye elrendelte, hogy meg kell büntetni azokat a földesurakat, akik megtiltják jobbágyaik gyermekeinek kollégiumi tanulását” (Pukánszky–Németh: Neveléstörténet, 1996).
„Ezek a jobbágy származású szegény fiúk aztán éppen rendszerint éppen tanulmányaikkal vívták ki a nemességet (Bojti Veres Gáspár, Keserüi Dajka János stb.) (...), így alakulhatott ki Erdélyben az az egyre szaporodó és az erdélyi városokba betóduló értelmiség, amelynek a következő századok folyamán igen nagy szerepe volt a könyvnyomtatás és a könyvek terjesztésében, az erdélyi felvilágosodás előkészítésében és kialakításában” (Vita 1986).
1643–1648 között volt a gyulafehérvári kollégium akadémiai tagozatának diákja Apáczai Csere János. Hollandiában, Franeker, Leyden és Utrecht egyetemein világhírű professzorok előadásait hallgathatta, Harderwijk újonnan alapított egyetemén pedig teológiai doktori címet szerzett. Hazatérte után a gyulafehérvári kollégiumban a poétikai osztály vezetését bízták rá. Kíméletlen kritikával illette a gyulafehérvári akadémia korszerűtlen oktatási rendjét, és egyúttal felvázolta az akadémiai reformra vonatkozó saját elképzeléseit is.
Kolozsváron tartott székfoglaló beszédében is élesen kritizálta az új társadalmi és szellemi törekvéseknek gátat vető, a régihez csökönyösen ragaszkodó kortársakat.
Magyar encyclopaedia című művében Apáczai kora tudományos eredményeit foglalta össze magyar nyelven. Nagyon sok szónak, kifejezésnek akkor még nem volt magyar megfelelője, Apáczai pedig arra is vállalkozott, hogy ezeket lefordítsa, új szavakat alkosson, szaknyelvet teremtett, ezenkívül az általa alkotott szavakat rendszerbe foglalta. Fő indítóoka az volt, hogy magyar nyelven írt tudományos könyvet adjon a hazai akadémisták, a kollégiumot végzettek, sőt a tanítók számára. Nyelvgazdagításának két fontos forrása van: a népnyelvből való átvétel, valamint a tudatos szóalkotás.
Néhány, Apáczai által létrehozott szó: aritmetika – számvetés; medicina – orvosi tudomány; zoológia – élő állatok leírása; botanika – füvészi tudomány; retorika – ékesen szólási mesterség.
AMBRUS Attiláné Dr. KÉRI Katalin (Premiers pédagogues: de l’Antiquité à la Renaissance, Dir.: Houssaye, Jean; Ed.: ESF, Issy-les-Moulineaux, Paris, 2002, 346-365. o.) 2002 http://kerikata.hu/publikaciok/text/apaczahu.htm
BALÁZS Géza: Apáczai – anyanyelv – szaknyelv http://www.rmpsz.ro/web/images/magiszter/2009_osztel/15.pdf
BÁNYAI Réka: Baranyai Decsi művei a Teleki Tékában. In: Baranyai Decsi Csimor János emlékezete (Erdélyi Tudományos Füzetek 235., Kolozsvár, 2001)
FAZAKAS Emese: Bevezetés a magyar nyelvtörténetbe – Nyelvi változások, a magyar helyesírás és szókincs története, Egyetemi Műhely Kiadó, Bolyai Társaság – Kolozsvár, 2007
Magyar életrajzi lexikon: Szenczi M. Albertről: http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC14240/14838.htm
NAGY Géza: A református egyház története 1608–1715. I. kötet. Máriabesnyő–Gödöllő: Attraktor. 2008. = Historia Incognita, 22. ISBN 978 963 9580 96 1
PUKÁNSZKY Béla– NÉMETH András: Neveléstörténet, Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. Budapest, 1996 http://mek.oszk.hu/01800/01893/html/
SZATHMÁRI István: Mennyiben szolgálták Szenczi Molnár Albert szótárai a magyar irodalmi nyelv (sztenderd) létrejöttét? In: Magyar Nyelvőr: http://www.c3.hu/~nyelvor/period/1312/131204.pdf
VITA Zsigmond: Az enyedi kohó, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1986
A magyar irodalom története, szerk.: Klaniczay 1964
(Folytatjuk)