A nosztalgia karácsonya

• 2013-12-23 16:13:38

• Menyhárt Borbála

A gyerekkori karácsonyok titokzatossággal tele emlékei egy életen át elkísérnek bennünket. Szeretettel emlékezünk vissza arra, amikor a „beavatott” családtag elvitt sétálni, hógolyózni, amíg az Angyal belopja ajándékait a fa alá, vagy egy csengőszóra, amely jelezte az érkezését, a nagymama kalácsának az illatára, vagy amikor megpillantottuk a fényekben pompázó karácsonyfát.

A gyerekkori karácsonyok titokzatossággal tele emlékei egy életen át elkísérnek bennünket. Szeretettel emlékezünk vissza arra, amikor a „beavatott” családtag elvitt sétálni, hógolyózni, amíg az Angyal belopja ajándékait a fa alá, vagy egy csengőszóra, amely jelezte az érkezését, a nagymama kalácsának az illatára, vagy amikor megpillantottuk a fényekben pompázó karácsonyfát. De leginkább talán arra a boldogságérzésre, hogy együtt van a család. Az ajándékokra felnőttként nem emlékszünk, de ezek az apró élmények nem merülnek feledésbe. Mindez akkor azért volt varázslatos és csodálatos, mert hittünk a számunkra láthatatlan, titokzatos lény létezésében, aki évről évre meglep és örömet szerez a jó gyerekeknek. Közismert személyeket arra kértünk, elevenítsék fel, gyerekként hogyan élték meg a karácsonyt.

Karácsonyi emlékek

Gyermekkorom karácsonya amennyire szép, annyira tanulságos is volt, mély nyomott hagyott bennem a készülődés és várakozás izgalma mellett.

Miközben a karácsony szűk családi körben zajlott, és a meghitt és mély családi kötődés hangulatát hozta, mindig elhangzott a szeretet nem anyagiaktól függő nagyszerű üzenete, a mindent felülíró önzetlen szeretet. A testvéremmel évről évre rajzoltunk, illetve írtunk levelet az Angyalnak, de kívánságainkkal mindig a földön jártunk. A karácsonyfa körül egymás kezét fogva elénekeltük a Mennyből az angyalt, és nagyon boldogok voltunk. Nem emlékszem nagy ajándékokra, valahogyan nem is ez számított, inkább az volt a lényeg, hogy a kis Jézus hozzánk is eljött, és mi mennyire szerencsések vagyunk, amiért van meleg otthonunk és szerető családunk. Mindig a szüleim barátaitól kaptunk használt ruhákat, még játékokat is, és talán még természetes is volt. Szüleim mindig elmesélték gyermekkoruk szegényes, ám szép karácsonyát, nem volt panasz, csak hála, amiért mi a kicsi családunkban azt túlhaladtuk. A karácsonyfánkon alma is volt, meg festett dió. A hagyományossá vált karácsonyi ételek közül arra emlékszem, milyen különleges íze és illata volt a korondi cserépedényben főtt töltött káposztának, amire tálaláskor szerencsésebb esetben került egy kis tejföl is. A gyermekkori karácsonyok örökre bevésődtek az emlékezetembe, és szeretném, hogy a saját családom is hasonló élményekben részesüljön.

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánok!

Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere

 Ha ünnep… akkor templom! Ha karácsony… akkor Jézus!

A keresztény ünnepek közül a karácsony nőtt a legjobban a szívemhez. Jézus születésének misztériuma kicsi koromtól foglalkoztatott. Mivel szüleimmel és testvéremmel együtt egész pici koromtól rendszeresen jártunk a vasárnapi szentmisékre, elég korán megértettem, hogy mit jelent Isten szeretete, mit jelent Jézus születésének ünnepére készülni, és hogy miért olyan titokzatos az adventi várakozási időszak. Még most is emlékszem, hogy kisgyerekként milyen izgalommal tele élmény volt, amikor karácsony előtt, közel egy hónapon át, minden reggel 5-kor felkeltünk, és a félhomályos lupényi utcákon, a ropogós hóban gyalogolva a 6 órától kezdődő roráté szentmisére mentünk. Persze, az iskolában mindig észrevették, hogy mennyire álmosak vagyunk, de büszkén vallottuk be, hogy mi már kora reggel Jézussal találkoztunk. A nagy ünnep előtti izgalmat az is fokozta, hogy a karácsony éjjeli templomi ünnepségre pásztorjátékkal vagy kis színdarabbal készültünk, sőt, csodálatos karácsonyi énekeket is tanultunk, amelyeket bátyám harmonikával, én pedig hegedűvel kísértem. Gyerekként otthon a családban kántáltunk, zenéltünk, később hangszereinkkel az utcákon is kántáltunk. A szüleimnek feltett akkori gyakori kérdéseim között ezek szerepeltek: vajon Jézus látja, hogy milyen korán felkeltem? Jézus látja a pásztorjátékot? Jézus hallja, hogy én neki hegedülök? Az egyik karácsony éjjeli előadásban egy szegény kisgyerek szerepét játszottam, akinek szülei elváltak, és karácsony éjjelén sírva bandukolt az egyiktől a másikhoz. A szerep annyira megviselt, hogy többször kérdeztem szüleimet, ugye Isten úgy tervezte a házasságot, hogy az a sírig kitartson, és ti nem fogtok elválni? Még ha szegények leszünk, akkor sem? Részükről mindig megnyugtató válasz érkezett…

És mi van most?

Az emlékek megmaradtak! És a hit is megmaradt! És ugyanolyan izgalommal élem át az adventi, a Jézus eljövetele után vágyó időszakot, és most is mély érzéseket vált ki bennem a gyertyafényes hajnali szentmiséken való részvétel, még ha nem is tudok elmenni olyan gyakran, mint kisgyerekkoromban. És a legcsodálatosabb dolog, hogy minden vasárnap este feleségemmel, Adéllal és három kisgyerekemmel együtt az adventi koszorú pislákoló fényében énekelünk Istennek és imádkozunk saját szavainkkal. És az adventi naptár szerinti jótetteket próbáljuk cselekedni. Mint polgármester, ilyenkor próbálok még többet szolgálni az embereknek. És a hangszeres karácsony esti éneklés is megmaradt, gyerekhanggal ékesítve. És a szüleim nem váltak el, mint a szerepben. A gyermekeim is megértették, amit annak idején én: az igazi ünnep a templomban csúcsosodik, a karácsony pedig Jézus születéséről szól, nem a szemfényvesztésről. És tudjuk, hogy Jézus hallja énekünket és örvend, és hisszük, hogy az angyalok léteznek és karácsonykor is különleges módon meglepnek… és hogy Rorate coeli de super… harmatoznak az egek onnan felülről! Akkor is, most is!

Sófalvi Szabolcs, Marosszentgyörgy polgármestere

 Julika karácsonyai – régen és most

Nagyon szeretem azokat az ünnepeket, ahol az egymásra figyelés megsokszorozódik, ahol a szeretet is ünneplőbe öltözik. A születésnapokon a figyelem az ünnepeltre irányul, ez néha feszengéssel, zavartsággal is járhat, de a karácsony igazi szeretetünnep: mindenki figyel mindenkire! Világra jött a kis Jézus, mindannyiszor újra és újra megszületik bennünk is, mert a remény dajkálja: hisszük, ezután jóra fordul minden. Gyermekként a karácsonyi angyalvárás volt számomra a legnagyobb izgalom, bűvölet, valóságos csoda. Ötéves korom előtt, akkor a húgom még csak kétéves volt, a szüleim díszítették a fát, a lélegzetünk is elállt, amikor a nappaliban megpillantottuk a gyönyörű, pompázatos karácsonyfát.

Aztán a hangsúly lassanként áttevődött a váratlan meglepetésről a szinte szertartásos, közös előkészületre. Anyuka finomabbnál finomabb ételeket készített a konyhában, mi meg Annival, a testvéremmel és apukámmal a fát díszítettük. Titokban pedig műsorral készültünk a húgommal. Verseket, meséket mondtunk, jelen voltak a nagyszülők is, aztán már csak Juli mamám. A fénypont a mesevetélkedő volt minden évben. Annival felsoroltunk tíz mesecímet, és három meséből jeleneteket mutattunk be, ki kellett találni, melyik három mesére gondoltunk. Sohasem felejti el a családom, amikor A koronás kígyó című mesét adtuk elő: női harisnyákból hatalmas tehéntőgyet varrtunk, azt huzigálta, úgymond fejte a szegény lány, a jótét lélek, akit aztán a kígyó megsegített. Olyan nevetésbe torkollott az az este, azóta is meséljük, most már a kisebbeknek.

Az idén újra összegyűl az egész család, méghozzá a nagymama házában, de már nélküle. A szüleim, a lányom, a kedvesem, a húgom, a sógorom és a három gyermekük: Péter, Áron és Eszter. Ünnepi ételekben nem lesz hiány: töltött tojás, Waldorf-saláta, fűszeres fasírtok, kacsamáj, rántott hal, mazsolás répasaláta, majonézes vineta, bejgli, gyümölcstorta, töltött káposzta, hirtelenjében ezek jutottak eszembe. És játszani is fogunk! A kacagás és az izgalom, a szeretet és az ölelés minden ajándéknál többet ér. A lényeg az, hogy mindannyian együtt legyünk. Együtt ünnepeljük a kereszténység legfontosabb eseményét, Jézus Krisztus születését.

Gyéresi Júlia egyetemi tanár

 Karácsonyaim gyerekszemmel

Gyermekkorom legszebb emlékei a családi karácsonyok. A szüleim nagyon széppé tették számunkra ezt az ünnepet, ma is decemberben rendszeresen úrrá lesz rajtam az angyalvárás hangulata. Az év legjelentősebb napja volt számunkra, hangulatos készülődéssel és az angyalvárás csodájával. Az ünnepnek megvolt a varázs része, amelynek mi, gyermekek voltunk a főszereplői: mindig eljött hozzánk az Angyal, soha nem tévedett, nem hagyott árulkodó nyomokat, nem volt lusta fát díszíteni. Volt olyan osztálytársam, aki már első osztályban készpénzt kapott a szüleitől, hogy megvegye magának, amit karácsonyra szeretne, és ezt el is mesélte. Ezt én nem hittem el. Nem akartam tudomást szerezni arról, hogy nem mindenkihez jön az Angyal. Aztán megvolt a családi ünnep része: miután csengőszóval megérkezett az Angyal és elénekeltük a Mennyből az angyalt a fa körül, ajándékbontás következett. Hogy nagyobb legyen az örömünk és az egész család együtt legyen, ezen az estén mindig nálunk voltak a nagyszüleink és keresztszüleink is. Azt ugyan felismertük egyik évben, hogy az Angyal épp úgy ír, mint Nagymama, de ennek sem volt semmi jelentősége. Közös ünnepi vacsora következett az abban az évben töltött kolbászból vörös káposztával, házi krémes tésztával. (Soha nem felejtem el 1989 karácsonyát, azt az ünnepi hangulattal keveredő félelmet, amit akkor gyermekként éreztünk. Hát még a felnőttek, képzelem. Egyetlen karácsonyunk volt, amikor tévét néztünk.) És megvolt az ünnepünk vallási mozzanata: testületileg begyurakodtunk az éjféli misére. Az otthon maradt nagyapám a pápa vatikáni miséjét választotta. A másnapunk és harmadnapunk otthon pihenős, nagyevős, fenyőillat-szagolós volt, kizárólag a család csendes együttléte. Ugyanezt próbálom megvalósítani a saját családomban is: hozzánk jön el a tágabb család, a nagyszülők, és hozzánk jön az Angyal. Most csodálatos ez a kor, hiszen a gyermekeink még mind hisznek a csodában, már nyáron levelet írtak. A családi hagyományaimat igyekszem folytatni, hiszen annyira meghatározó volt ez az ünnep a gyermekkoromban: például a mai napig gyertyákat gyújtunk a karácsonyfán, nem villanyégőt teszünk rá. Körülményes és nehéz eljátszani az Angyal érkezését, de a három-, hat- és hétéves gyermekeink akkora odaadással hisznek benne, hogy az mindent felülír. Ez a nagy várakozás ma is a legszebb, legtisztább ünneppé teszi számomra a karácsonyt.

Sántha Ágnes szociológus, egyetemi tanársegéd

 Léteznek őrangyalok

A kisöcsém otthon maradt a szüleimmel 23-án, én pedig átmentem a nagyiékhoz, ott töltöttem az éjszakát, és másnap ott segédkeztem a teendőkben. Nagypapám a nagyszobában díszítette a fát, nagymamám sütötte a kalácsot, én pedig rohangáltam kettejük között, de inkább a nagypapám mellett sürögtem-forogtam, tőle tanultam meg hogyan kell díszíteni a fát, milyen sorrendben kell elhelyezni a díszeket, szaloncukrot, angyalhajat, égőket, hogy mindenik szépen érvényesüljön, és a mai napig az ő „receptje alapján díszítem a saját fámat. Amikor mindennel elkészültünk, öcsémmel meg nagypapával elmentünk sétálni, majd miután hazajöttünk, megszólalt a csengő, elénekeltük a Mennyből az angyalt. A sétát kivéve a mai napig így zajlik a karácsonyunk. Számomra trauma volt, amikor rájöttem, hogy nincsen angyal, édesanyám természetesen azt szerette volna, ha elhiszem, hogy az angyal hozza az ajándékokat, de nem tudta, hogy nekem ilyen igazságkereső lelkem van. Arra emlékszem, hogy mivel édesanyámmal együtt tanultunk, ismertem anyukám írását és rájöttem, hogy az ajándékokon az anyukám írása díszeleg. Borzalmasan felháborodva, bömbölve és az igazságomat követelve álltam a konyha közepén és kiabáltam, hogy hazudott nekem. Hiába magyarázták kézzel-lábbal, egész kaláka gyűlt össze, hogy meggyőzzenek, nem úgy van, ahogy gondolom. Elborult az igazságkereső kicsi agyam, és akkor, már gyerekként elhatároztam, hogy ha nekem egyszer gyerekem lesz, biztos elmondom neki, hogy igenis vannak angyalok, vigyáznak ránk, de nem az a dolguk, hogy karácsonyfákat cipeljenek az éj leple alatt és Barbie-babákkal, tv-játékokkal lepjék meg a gyerekeket. Nekem is vannak élő angyalaim, a nagymamám és a nagypapám!

Suba Zsuzsi rádiós, tévés műsorvezető