A nők szerepe a szabadságharcban

A marosvásárhelyi vár történelmi múzeumának kiállítótermében szombaton dr. Tamási Zsolt történész Nők az 1848/1849-es forradalomban.

Fotó: Szer Pálosy Piroska

A marosvásárhelyi vár történelmi múzeumának kiállítótermében szombaton dr. Tamási Zsolt történész Nők az 1848/1849-es forradalomban. Akik tettek és szenvedtek a szabadságért címmel tartott előadást. Az RMDSZ Nőszervezet Női Akadémiája által elindított Nők a közéletben című előadás-sorozat házigazdája Koreck Mária volt.

A március 15-i ünnepi megemlékezésekre hangolódva azokról a nőkről hangzott el vetített képes előadás, akiknek jelentős szerepük volt az 1848/49-es forradalomban, sokat tettek, illetve szenvedtek a szabadságért, ennek ellenére nevüket a történelemkönyvek nem említik. Elsőként a hagyományos női szerepkört, a férje által képviselt értékek népszerűsítését felvállaló Zichy Antóniáról, gróf Batthyány Lajos feleségéről esett szó. Őt gróf Károlyi György felesége, Zichy Karolina, az ellenzéki politizálás támogatója követte, aki tüntetőleg használta a magyar nyelvet, mellőzve az idegen kifejezéseket, de szorgalmazta a magyar népviselet és a magyar tánc divatját is. A röpirataiban a nőket bátorító, valamint éjszakákon át nemzetiszínű kitűzőket készítő Szendrey Júlia, a szabadságharc költőjének felesége második házassága után is Petőfi özvegyeként maradt a köztudatban. Toldalaginé Bethlen Johanna a hadszínterekre is követte férjét, míg Buchwald Franciska honvéd menekülteket rejtett el.

Csernovics Emília és október 6.

Az aradi vértanúk özvegyeit megbélyegezték, megfigyelték, sokan közülük emigrációba kényszerültek. Damjanich János özvegye Csernovics Emília, Dessewffy Arisztidé Szinyei Merse Emma, Schweidel József özvegye Domicella Bilinska volt. Damjanich János kivégzését követően Csernovics Emília a hadiárvákról való gondoskodásban találta meg küldetését. Aradon ő rendelt elsőként misét a mártírok lelki nyugalmáért október 6-án, és kereste fel a jeltelen sírokat, állított emléket a szabadságharcban elesett katonáknak. Csernovics Emília és Zichy Antónia alapította meg a Gazdasszo-nyok Országos Egyesületét, amelynek alapszabályzatában rendszeresítették a megemlékezéseket, valamint szociális hálót szerveztek a rászorulók megsegítésére. Bulyovszki Gyula és Szilágyi Lilla, valamint Jókai Mór és Laborfalvi Róza szabadságharcban köttetett házasságáról is szó esett. Azokat a nőket, akik a férjük árnyékában kerültek kapcsolatba a szabadságharccal, elfogadták, akik azonban az emancipáció útján próbáltak maguknak utat törni, mindannyiszor sztereotípiákba ütköztek. Szendrey Júlia példázata is erre utal, aki nem tudta volna kiadni emlékiratait Jókai Mór támogatása nélkül, de a haditudósításokat író Kánya Emília sem vált közismert újságíróvá.

A női egyenjogúság úttörői

Az előadás során elhangzottak olyan női nevek is, akik nem a férjük révén, azok árnyékában vállaltak szerepet. Teleki Blanka a nemzeti nevelés hangadójaként, de Lővey Klára és Karacs Teréz is a női emancipáció úttörőiként szorgalmazták fiúk és lányok számára egyenlő rangú oktatási rendszer létesítését, a 6–12 éves gyermekek kötelező, ingyenes oktatásban való részesítését. Nemzeti elkötelezettségük miatt Teleki Blankát és Karacs Terézt is elítélték és a kufsteini börtönbe zárták. A szabadságharc alatt a szatmári irgalmasok apácarendje vállalt kiemelt szerepet a betegápolásban. Kossuth Zsuzsa nevéhez kötődik az a hetvenkét kórház, amelyet maga szervezett meg és vezetett úgy, hogy magas rangú hadvezérekkel, közéleti személyekkel kellett tárgyalnia és kiharcolnia azt, hogy egyenrangú félként kezeljék. Lebstück Mária álnéven vállalt katonai szolgálatot, sebesülése során derült fény női kilétére, de megtorlás helyett hadnagyi rangot kapott. Bányai Júlia férje nevét használva vett részt katonaként a harcokban. Beck Vilma emlékirataiban azt állítja, hogy Kossuthnak kémkedett. Megszámlálhatatlanok azok a nők, akik névtelenül cselekedtek: a frontvonalban haladó markotányosnők, a betegápolók, kokárdakészítők, zászlóvarrók, ágynemű- és fehérneművarrók, kórházi felszerelések előállításában tevékenykedők, nem utolsósorban azok az otthon maradt asszonyok, akik maguk látták el a férfimunkát is.

A forradalmár nők életét gyökeresen megváltoztatta a szabadságharc, sokakat közülük megaláztak, de mindvégig hűek maradtak a szabadságharc eszméihez, ennek ellenére a nők történelmi háttérszerepének kutatása elenyésző – jelezte a történész. Az előadás végkövetkeztetése szerint az 1848/49-es szabadságharccal a férfiakat hozzák összefüggésbe, és ritkán emlékeznek azokra a nőkre, akik a háttérből segítették a férjüket, illetve azok halála után névvel vagy névtelenül folytatták a férfiak harcát, ami a XXI. századi nő számára is követendő, példaértékű elkötelezettséget jelent.