2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nem „kormányprojektekről” van szó, amelyekért a miniszterek dolgoztak volna – mondta pénteki sajtótájékoztatóján dr. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere.

Az Ifjúság utcában pénteken vágtak ki egy hársfát (Fotó: M. K.)


A hosszú, forró nyárban számos projekttel rendelkezik a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal, amiért köszönet jár az igazgatóknak, akik nem tülekedtek vakációra menni. Összesen 34 regionális projektet készített elő az uniós projektekért felelős iroda. Ezek értéke 30 millió euró körül van. Nem „kormányprojektekről” van szó, amelyekért a miniszterek dolgoztak volna – mondta pénteki sajtótájékoztatóján dr. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere.

 

A miniszterek nem reagálnak a levelekre

A városvezető elsőként a főépítész által kidolgozott orvosi informatikai kutatóközpont és a technológiai park projektjét említette. Elmondta, ezeket előkészítették, várják a minisztérium reakcióját, de mint ismeretes, a minisztériumokban csak a tisztviselőkkel lehet szót váltani, s ők is csak szemtelenül reagálnak, az igazgatók nem válaszolnak a levelekre, a miniszterekről nem is beszélve. Az európai projektekért felelős minisztérium az eddig átküldött hét átiratból egyikre sem válaszolt.

A tömbházak hőszigetelése továbbra is égető kérdés, de ezeket is „blokálták”. Egyesek saját lakóházaikat európai pénzen műemlékként újították fel, hogy melyek ezek az épületek, a sajtó feladata kideríteni – mondta a polgármester.

 

A fakivágás ismét téma

Egy másik téma kapcsán kifejtette, sajnos, megint igaza volt a tervezőkkel folytatott vitái kapcsán, hiszen egyesek nem gondolkodnak hosszú távon. Az állatkertben ezelőtt három évvel arra kérte a tervezőt és a kivitelezőt, vágják ki a fákat a dróttal határolt övezetben. Nem tették meg, amit azzal indokoltak, hogy az állatoknak minél természetesebb környezetet kell teremteni, ezeknek érezniük kell a fákat, hogy hozzájuk dörgölőzzenek és így tovább. Ezt az övezetet hálóval burkolták, s most a kerítésen belül, a háló alatt a fák kiszáradtak, s nem lehet hozzájuk férni. Senkit sem lehet felelősségre vonni. – Apropó, fakivágások, azt hiszem, Marosvásárhely az egyetlen város, ahol a viharos időben egyetlen fa sem esett autókra, amióta mi komolyan végezzük a dolgunkat! – mondta a polgármester.

 

Visszaléptek az ANL-lakás iránt érdeklődők

A polgármester azt is sérelmezte, hogy eddigi pályafutása során most fordult elő először, hogy nem ismeri a minisztereket, két és fél év leforgása alatt egyetlenegyszer sem hívták megbeszélésre, amiért nem haragszik, de a miniszterek se haragudjanak, ha nem tudja a nevüket. E bevezetőhöz kapcsolva fejtette ki, hogy Marosvásárhely nagyon szerény helyen áll az Országos Lakásügynökség jóvoltából épített tömbházak tekintetében. A megyeközpontban 12 tömbházban összesen 331 ANL-s lakás van. Más városokban „egy szezonban” építettek ennyit, hiszen a polgármestereket a hatalmon levő kormányaik ezzel támogatták – mondta a polgármester.

Az új jogszabály értelmében – 6/2014-es kormányhatározat, amely az 562-es számú Hivatalos Közlönyben jelent meg – az ANL-s tömbházlakások megvásárolhatók. Ezzel az „intézkedéssel” a polgármester nem ért egyet. Eredetileg 56 személy volt érdekelt a vásárban, aztán az eladási ár miatt sokan lemondtak, maradtak 19-en. A tanácsi határozatot követően, s miután ismertették velük, hogy a bankárok, vagy ahogy fogalmazott, uzsorások szolgái lesznek, mindenki visszalépett. Hogy lehet eladni az ANL-s tömbházakat, amikor ezek a polgármesteri hivatalokéi? A tömbházak alatti telkek a polgármesteri hivatalokra vannak telekelve, az infrastruktúrát a hivatal építette ki, hogy avatkozhatnak bele a helyi közigazgatás dolgaiba, hogy árulják a tömbházakat? – tette fel a kérdést a polgármester. Véleménye szerint a fiatalokat nem szabad belerángatni egy húszéves lejáratú drága hitelbe, amikor nekik másra kell összpontosítani, például a prosperitásra és a szakmára. A felelős önkormányzatok nem engedhetik meg, hogy a fiatalokat uzsorásoknak szolgáltassák ki. Egy ANL-s lakás ára körülbelül 40.000 euró.

Különben, a legnagyobb hiba Romániában az volt, hogy egy kommunista átkot, a blokkot átruházták a lakókra! A polgármesteri hivatal számtalan átiratot kap a tömbházlakóktól, hogy beáznak, elromlott a lift, szemetelnek! De amikor ingyen át kellett venni a lakásokat, mindenki átvette, senki sem reklamált. A blokk a kommunizmus átka! Mi lesz akkor, amikor lejár ezeknek a tömbházaknak a szavatossága? – tette fel a kérdést.

  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató