A Népújság nyerte a nagydíjat

Szombat délelőtt a marosvásárhelyi Petry Látványműhely és Múzeum udvarán először szerveztek kolbásztöltő versenyt. A vetélkedő nem újdonság, hiszen ilyet a vajdaszentiványiak már évek óta szerveznek, azonban a nagy hagyományra visszatekintő Petry cég úgy döntött, hogy az urbis aszfaltrengetegében is megpróbálkozik azzal, hogy a vidéki szokásokból próbát tegyenek a városban. 

Eredetileg, meghívásos alapon, hat csapat jelezte a benevezési szándékát, de sajnos, időközben kettő visszamondta a részvételt. 

Nyílt titok volt, hogy a Népújság is képviselteti magát a megmérettetésen, bár ezt előre nem hirdettük sehol, nehogy az ipari kémszolgálat mozgósítsa ügynökeit és elkobozzák a saját, kitűnő kolbászreceptünket. 

Ezzel a titokkal a tarsolyunkban és a kolbászkészítés kellékeivel vonultunk be a verseny helyszínére. Kipakolás közben derült ki, hogy méltó ellenfelekkel kerültünk össze, hiszen a mindenféle gasztronómiai versenyen megjelenő Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ez alkalommal is erős csapatot vonultatott fel. Vezetőjük, Pál Attila is az ősi, hazai forrásokhoz nyúlt, és körülvette magát székely (gyergyói és udvarhelyi) segédekkel, még egy kárpátaljai hölgyet is becsempészett közéjük. Aztán ott voltak a Mastercarn Kft. képviselői, akik profi cuccokat pakoltak ki, ámbár már a nevükben is félelmetes ellenfélnek tűntek. A jelmondatuk is arra utalt, hogy a kedvenc zöldségük a kolbász. Aztán szórták is, no nem mást, hanem a pirospaprikát a pácolt húsra, hogy még a töltés előtt a szuper nyersanyaggal lenyűgözzék és megszeppentsék az ellenfeleket. Mindezek a „nézetkülönbségek” azonban nem okoztak asztalszomszédsági konfliktust. Nem került sor területi vitára, csak néha a pálinka s a bor cserélt felségterületet. 

Kicsitől a nagyig, nagytatától az unokáig képviseltette magát a László Ferencz mészáros család, amely bár nem olyan régi cég, mint a Petry klán, de a hentesség terén névnek számítanak. S mindezt bizonyítandó elhozták a két világháború között működött hentesboltjuk hajdani cégtábláját. A csapatot László Róbert vezette, aki nemcsak kolbász, hanem eredeti szalámi töltésével is előrukkolt. 

Bíró László, a látványműhely vezetője, a hentesek gyöngye felkérte a csapatokat, hogy helyben kinevezett kapitányaik révén mutatkozzanak be. A Népújságtól a csapatkapitányi funkcióra teljesen demokratikus módon önjelöltként jómagam vállalkoztam, azzal a fogadalommal, hogy a hentesbárd fenyegetése alatt sem árulom el receptünket. Annyit azonban mégis elkotyogtam, hogy Felső-Maros menti hagyományos recept szerint töltjük majd a kolbászt. S az ellenfél megfélemlítése céljából megelőlegeztem, legyen, ami lesz, a Népújságban úgyis az jelenik majd meg, hogy a megye „legfinomabb” napilapjának képviselői vitték el a pálmát. 

Aztán sok idő már nem maradt a reklámra, mert bejelentették: 13 óráig meg is kell sütni azt a kolbászdarabot, amelyet a Petry Zalán Endréből, a Petry cég vezetőjéből, Sütő Edith gasztrobloggerből, az Erdélyi Konyha főszerkesztő-helyetteséből és Suba Ferencből, a Petry cég fűszermesteréből álló zsűri megkóstol és elbírál. Amint megjelent a nyersanyag, minden csapat hozzálátott a munkához. Csakhamar kiderült, hogy a csapat egyik oszlopos tagja, Karácsonyi Zsigmond főszerkesztő is igen ért a kolbászkészítéshez. Szentgyörgy utcai emlékeit hívta elő, amikor is a szülői ház udvarán hagyomány volt a disznóvágás és a húsfeldolgozás. Munkába lendült titkos fegyvertársunk is: Nagy Tibor főkormányzó, aki behunyt szemmel is tudta volna tenni a dolgát, hiszen a kolbásztöltés mesterfogását és ízvilágát valahonnan Marosjárából hozta családja a megyeszékhelyre. S ha már itt tartunk, akkor így utólag nyilvánosságra hozzuk, hogy a feldolgozáshoz és a tálaláshoz szükséges kellékek egy része is rokoni vonalon került a feldolgozóasztalra a disznajói falumúzeumból, amelyeket Csősz Irma bocsátott a rendelkezésünkre, aki Nagy Tibinek a nagynénje, s Nagy Gézának… szóval nagy dolgok ezek, nem firtatjuk tovább! 

Nők nélkül a kolbász is szegényesebb lenne! – állítják az antropológusok, s bizonyította ezt az is, hogy ha csapatunkat nem egészítette volna ki Makkai Melánia és Vajda Gyöngyi-Mária – aki vérét is áldozta a nagy munkáért –, akkor a noktürnbajnokságot is megértük volna, mert reggelig töltjük. Azt is megtanultuk, hogy az eredményes munka a jó csapatszellemtől és a munkabeosztástól függ. S minekutána ennél lemaradtam… közkapcsolati munkatársként néha daráltam, mosogattam és emeltem a poharam a jelenlevők egészségére. 

Summa summárum: észrevétlenül repült el a három óra, ameddig a húsból megdarált, majd ízesített és végül bélbe töltött massza lett. A zsűri nemcsak a kolbász ízvilágát díjazta, hanem a tálalást is. S itt is verhetetlennek bizonyultunk, hiszen muzeális értékű mérleg, töltő és fűszerdaráló díszítette asztalunkat, az abrosz és a kéztörlő háziszőttes volt, a fatekenő több százéves, a poharak és a tányér korondi – szóval a több évtizedes falujárás, riportozás után ellestük a vidéki jóízlést. Az ötletet a városról falura költözött – betegség miatt igazoltan hiányzó – Antalfi Imola kolléganőnk adta. Persze az ellenfelek is törekedtek, hiszen volt ott minden jó: savanyúság, vörösbor, pálinka, szép díszlet, s főleg jókedv és barátság. A jó hangulatról az Üver együttes gondoskodott, közben a házigazdák zsíros kenyérrel és tepertővel kínálták az udvarra belépőket.

No de térjünk vissza a versenyhez. Elkészült a kolbász, ki-ki e „dizájnos” környezetben tálalta tehát. A zsűri végighaladt az asztalok előtt, majd elvonult dönteni. Izgalmas percek következtek, hiszen több évszázad húsba őrölt munkáját, ízvilágát kellett elbírálni. Aztán az eredményhirdetés következett, mondom, ahogy kihirdették: negyedik a Mastercarn csapata, harmadik a Nemzeti Színház, második László Ferencz csapata és – csodák csodája – a Népújság első lett! 

Mielőtt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) gyanút fogna, az egyik zsűritag őszinte vallomását idézem (ellenőrizhető a közösségi oldalon) a Népújság által készített kolbászról: „Az igazság az, hogy a legkiegyensúlyozottabb ízesítése volt. Semmilyen fűszer nem ütközött ki belőle, semmi sem vitte el valamelyik irányba az ízét, szóval amolyan szép kerek egész volt. A színházasoké is finom volt, ám ők kaptak mínusz pontokat máshol. Aki második lett, annak sem volt rossz a terméke, csak az így, friss kolbászként nem érvényesült annyira. Szóval tényleg, mindent jól figyelembe vettünk, és nektek kijött 124 pontotok, a másodiknak a 123. A negyedikeké sem volt rossz, természetesen, de kinek-kinek más az egyéni ízlése. Megadta mindenki a saját pontszámát, s miután összeadtuk, ez a sorrend alakult ki. Szóval, tényleg méltán lehettek büszkék (smile hangulatjel). És bár nem azért nyertetek, de még a kicsi lányomnak is a tiétek ízlett a legjobban (smile hangulatjel).” 

Az eredményhirdetést követően nem maradt el az ilyenkor szokásos győztes fotó, no meg a baráti kézfogás az ellenfelekkel, a bruderzaftot mindenki korábban a maga módján megitta. A Népújság tárgyalásokat kezdett a szervezőkkel, hogy a díjnyertes gasztronómiai alkotást önálló márkajegyként (brandként), Népújság-kolbászként forgalmazzák majd a Petry üzletekben. Ameddig a formaságokat nyélbe ütjük, addig is idézem a Népújság csapata által viselt egyenkötény jelszavát: fogyasszák szellemi egészséggel a megye legfinomabb napilapját!