2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Több mint félszázan vettek részt pénteken délelőtt az Oniga Erika művészettörténész vezette szecessziós sétán.

Fotó: Nagy Tibor


Több mint félszázan vettek részt pénteken délelőtt az Oniga Erika művészettörténész vezette szecessziós sétán. A Vásárhelyi Forgatag keretében  harmadik éve szervezett tematikus séták nagyon népszerűek a helyiek körében, idősek, huszonévesek, de kisgyerekes családok is érdeklődnek a szakember vezette történelmi ismertetők iránt.  
A pénteki szecessziós sétán Oniga Erika ismertetőjében elsősorban a városháza körüli térre fókuszált. Mint mondta, két épületről többet szeretne mesélni, az egyik a kereskedelmi és iparkamara épülete, ugyanis a tervezője, Toroczkai Wigand Ede halálának idén van a 70. évfordulója. A másik  épület, ami a szakember szerint eléggé el volt hanyagolva mind a kutatás, mind pedig a látogatás szempontjából, az a nyugdíjpalota. – Tavaly ennek is sikerült felkutatni az építéstörténetét, konferencia keretében bemutatni, és idén a marosvásárhelyiekkel is szeretném ismertetni – hangsúlyozta a művészettörténész. 
A prefektúra épülete előtt összegyűlt több tíz fős csapatnak a szakember először a szecesszióról,  a  marosvásárhelyi szecesszióról beszélt, majd a téren lévő épületeket és a városháza építésének a történetét mutatta be. A Kultúrpalota ismertetője után a főtér néhány lakóházát és a Radó-villát tekintették meg a  résztvevők, majd az egykori reformártus kollégium főépületéhez látogattak el, és ennek kapcsán a vásárhelyi szecessziós iskolák történelmének a világába kalauzolta el közönségét Oniga Erika.  Érdeklődésünkre, hogy mennyire népszerűek ezek a tematikus történelmi séták a vásárhelyiek körében, a művészettörténész elmondta, meglepően nagy az érdeklődés, az előző két évben  előfordult, hogy 100-150-en is voltak egy-egy sétán. Az egyedüli hátrány, hogy nem áll a rendelkezésre hangosító-eszköz, így a sétát vezető szakembereknek jól át kell gondolniuk az útvonalakat, és a forgalmas főtérről lévén szó, azokat a helyszíneket, ahol meg lehet állni egy-egy ismertető erejéig, úgy, hogy a mondanivalót mindenki jól hallja. 
A Forgatag keretében szombaton Orbán János művészettörténésznek köszönhetően Marosvásárhely barokk kori emlékeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők, vasárnap pedig Győrfi Zalán középkori sétára kalauzolta közönségét. Csütörtökön újdonságként  tematikus sétára került sor Fodor János történész vezetésével, Bernády György életéhez kötődő épületeket és helyszíneket látogattak meg. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató