2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

sorozatban harmadik főtáblás szereplése

Ma megkezdi sorozatban harmadik főtáblás szereplését a nemzetközi kupaporondon a magyar bajnok Ferencváros labdarúgócsapata: a zöld-fehérek 2019-ben az Európa-ligában, tavaly pedig a Bajnokok Ligájában voltak érdekeltek a csoportkörben, idén pedig újra a második számú sorozatban bizonyíthatnak.

A Ferencváros idén is a Bajnokok Ligájában indult, de elbukott a selejtező utolsó körében a svájci Young Boysszal szemben, így átkerült az EL csoportkörébe, ahol az 1988-as UEFA-kupa-győztes Bayer Leverkusen otthonában kezd. A magyar csapat szombaton a Budapest Honvéd otthonában aratott 1-0-s sikerrel hangolt az összecsapásra. Ellenfelük az előző idényben a hatodik helyen végzett a Bundesligában, és a mostani kiírásban négy forduló után is ebben a pozícióban tartózkodik. Legutóbb a Borussia Dortmundtól kapott ki a Bayer, 4-3-ra.

A németek legértékesebb – a transfermarkt szerint 45 millió eurós – játékosa a mindössze 18 éves Florian Wirtz, aki három alkalommal már a felnőttválogatottban is pályára lépett. Ő egyedül többet ér, mint a Ferencváros teljes kerete (36,25 millió euró), de a Leverkusenben ott van például a nyári Európa-bajnokságon öt találatával – Cristiano Ronaldóval együtt – társgólkirály, a torna legszebb gólját szerző cseh Patrik Schick (28 millió euró), vagy éppen a francia Moussa Diaby (38 millió euró) is.

Ez lesz a két csapat történetének első egymás elleni összecsapása. Peter Stöger a Köln és Dortmund edzőjeként nyolc mérkőzésen irányította aktuális csapatát a Leverkusen ellen: ezeken két győzelem, valamint három-három döntetlen és vereség a mérlege. Ezek közül a legemlékezetesebb minden bizonnyal az utolsó, amikor a Dortmunddal 4-0-ra diadalmaskodott otthon.

A Ferencváros korábban 11 mérkőzést vívott német együttesekkel, ezek közül hármat nyert meg, legutóbb a 2004–2005-ös idényben a Schalke 04 otthonában kapott ki.

A Bayer Leverkusen – FTC meccs ma 19.45 órakor kezdődik, az M4 Sport televízió élőben közvetíti.


Fotó: MTI/Illyés Tibor



Az első forduló műsora

* 19.45 óra:
E csoport: Galatasaray (török) – SS Lazio (olasz) (TV: Pro X), Lokomotiv Moszkva (orosz) – Olympique Marseille (francia);
F csoport: Crvena zvezda (szerb) – Braga (portugál), Midtjylland (dán) – Ludogorec (bolgár);
G csoport: Real Betis (spanyol) – Celtic Glasgow (skót), Bayer Leverkusen (német) – FERENCVÁROSI TC;
H csoport: Rapid Bécs (osztrák) – Genk (belga), Dinamo Zágráb (horvát) – West Ham United (angol);
* 22 órától:
A csoport: Bröndby (dán) – Sparta Prága (cseh), Glasgow Rangers (skót) – Olympique Lyon (francia);
B csoport: AS Monaco (francia) – Sturm Graz (osztrák), PSV Eindhoven (holland) – Real Sociedad (spanyol);
C csoport: Leicester City (angol) – SSC Napoli (olasz); a Szpartak Moszkva (orosz) – Legia Varsó (lengyel) mérkőzést tegnap, lapzárta után játszották;
D csoport: Olimpiakosz (görög) – Antwerpen (belga), Eintracht Frankfurt (német) – Fenerbahce (török).
A nyolc négycsapatos csoportból az elsők a nyolcaddöntőbe jutnak, míg a második helyezettek a Bajnokok Ligájából érkező nyolc csoportharmadikkal találkoznak a 16 közé jutásért, onnan pedig egyenes kieséses rendszerben folytatódik a sorozat. A harmadik helyezettek a Konferencia Ligában játszhatnak a nyolcaddöntőbe kerülésért az ottani csoportmásodikokkal.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató