2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Németországban elfogtak két feltételezett terroristát

  • 2017-03-02 16:28:38

  • MTI

Elfogtak Németországban két feltételezett szíriai terroristát, egyiküket háborús bűncselekményekkel is gyanúsítják – közölte csütörtökön a szövetségi legfőbb ügyészség.

Elfogtak Németországban két feltételezett szíriai terroristát, egyiküket háborús bűncselekményekkel is gyanúsítják – közölte csütörtökön a szövetségi legfőbb ügyészség. Az állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében illetékes hatóság szerint mindkét gyanúsított az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai szárnyaként számon tartott Fatah as-Sám – korábbi nevén an-Nuszra Front – tagja volt. Egyiküket, egy 35 éves férfit – aki a Spiegel Online hírportál értesülése szerint menedékkérőként tartózkodik Németországban – terrorszervezetben viselt tagság mellett azzal is gyanúsítják, hogy 2013 márciusában részt vett a szíriai kormány 36 alkalmazottjának lemészárlásában. A nemzetközi humanitárius jog előírásai alapján valamennyi áldozatnak védelem járt volna, ezért a gyanúsított tette háborús bűncselekménynek számít. A Spiegel Online szerint az áldozatok a szíriai hadsereg elfogott katonái voltak, akiket brutális kegyetlenséggel kivégeztek. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató