2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Most emelje fel a kezét az, aki inkább a negatív kritikát szereti. Nem vagyunk sokan, azonban, ha a nyilvánosság előtt végzünk valamilyen tevékenységet, akkor fogunk kapni hideget és meleget is. De fontos, hogy mindkét tábor véleményét meghallgassuk, hiszen a nemtetszésből is tudunk tanulni. Hamarosan viszont erre már nem lesz lehetőségünk a YouTube-on, mert eltűnik a dislike – azaz a „nem tetszik” – gomb. Vagyis ott marad, de csak a pozitív értékelések fognak látszani, így olyan, mintha ott sem lenne. A videó feltöltője persze látja, hogy hány „nemtetszést” gyűjtött össze, azonban a széles nyilvánosság nem.

Állítólag a YouTube már március óta kísérletezik azzal, hogy milyen hatása van a videókra és a tartalomgyártókra, ha csak az alkotók látják a dislike-ok számát. A visszajelzések pozitívak voltak, így a cég a bevezetés – vagyis inkább a gomb lényegi funkciójának törlése – mellett döntött. Egyértelmű, hogy jobb az alkotóknak, ha a közönség nem látja a like-dislike arányt, és csak az előbbi mellett lát egy számot. Így az alkotóknak nagyobb lehet a presztízsük. Természetesen nem csak ezen van a lényeg. A vállalat szerint az a célja a változtatásnak, hogy a kisebb alkotókat ne érhesse semmilyen formában zaklatás vagy lelki bántalmazás. Sokan ugyanis arra használják a „nem tetszik” gombot, hogy megszégyenítsenek másokat, miközben a reakciónak nincs köze az adott tartalomhoz. Ez a YouTube hivatalos álláspontja. 


Nem jelenik meg a pornográf tartalom Forrás: Apple




Ez még egyrészt meg is állja a helyét, hiszen valóban vannak olyan személyek, akik rosszindulatból nyomják meg a „nem tetszik” gombot az illető youtuber lejáratása érdekében. Viszont, aki kiáll a közönség elé – bármilyen formában, ez alól a hagyományos újságírók sem képeznek kivételt –, fel kell legyenek készülve arra, hogy lesz olyan embercsoport, amely ellenzi azt, amit tesznek, és lesznek olyanok is, akik szándékosan rosszat akarnak, és mindig azon vannak, hogy valamilyen formában keresztbe tegyenek az illető személynek. 

Egy adott tartalom kapcsán szabad a véleménynyilvánítás, és erre az alkotó fel kell legyen készülve. Arról nem is beszélve, hogy kommentet továbbra is lehet írni, ahol sokkal jobban meg lehet szégyeníteni vagy sokkal kellemetlenebb helyzetbe lehet hozni a tartalomkészítőt, és a lelkivilágát még inkább a földbe lehet tiporni. Magyarán: nem ez, a YouTube által közölt ok lehet a döntés hátterében. A videómegosztó platform egy másik okot is megjelölt, mégpedig, hogy a kevesebb – pontosabban a nem létező – dislike-ok miatt a YouTube rangsoroló algoritmusa nem fogja hátrasorolni a videót, sőt fel fogja dobni mint ajánlott videót. Ezzel pedig tudják támogatni a kisebb tartalomgyártókat abban, hogy növekedjenek. Ez szép és jó, de egyúttal azt is elérik, hogy még több „szemét” kerül a felszínre. Félreértés ne essék, jó gondolat támogatni a pályakezdő youtubereket abban, hogy fejlődjenek, és nagyobb követőtáborra tegyenek szert, de el kellene kerülni azt, hogy az egyszerű népbutítás még nagyobb méreteket öltsön. Ebből pedig nincs hiány a legnagyobb videómegosztó platformon, sőt sok esetben éppen ezek érik el a legnagyobb népszerűséget, így nem csoda, hogy a kezdők is ezzel lépnek a színre, hiszen ebben látják a gyors felfutást és az anyagi sikert.

Hozzá kell tenni, hogy a lépés nem teljesen váratlan, a cég már március környékén elkezdte pedzeni a dolgot. Állításuk szerint az a cél, hogy egy jobb hely legyen a videómegosztó oldal. A YouTube szerint, amikor tesztelték a dislike-ok számának eltüntetését, azt fedezték fel, hogy az emberek kevesebb alkalommal nyomtak rá csak azért, hogy megbántsák az alkotót. A vállalat állítása szerint csökkent azoknak a száma, akik csak azért kattintottak egy videóra, hogy megnyomják a dislike gombot, hiszen már nem látszik annak a konkrét eredménye. Így többnyire csak azok fogják megnyomni, akiknek valóban nem tetszik az adott videó.

Azonban maradt egy kérdés a végére: ettől valóban jobb hely lesz a YouTube? Vagy ez a lépés csak a szemetet fogja a felszínre hozni, és még több rosszindulatú kommentet szül? Hiszen arról nincs szó, hogy ezek aránya mennyit nőtt a tesztelés alatt. Egy dolog viszont biztos: november 10-e óta a dislike-ok számát nem jelzi ki a YouTube.


Nem látszik, hogy hány dislike-ot kapott a videó
  Forrás: YouTube



Vége a szexképek küldözgetésének, legalábbis IOS-en

Egyre inkább divatba jönnek a szexképek, avagy a meztelenkedést ábrázoló képek, amelyeket a különböző felületeken küldözgetnek egymásnak a párok. Sok mindent el lehet mondani róla, de leginkább azt, hogy veszélyes, hiszen bárminek, ami az interneten történik, nyoma marad. Egy fiatal lányban (vagy fiúban) egy életre nyomot hagyhat, ha az iskolatársai megtudják, illetve meglátják azt. Számos öngyilkosságról is lehetett hallani, amelynek az volt az oka, hogy egy meztelen kép kikerült a széles nyilvánosság elé. Ha pedig egyszer kikerül a mindenki számára elérhető internetre, onnan lehetetlen eltüntetni. Ne gondolja senki, hogy a privát beszélgetéseink titkosak, és csak mi tudjuk, mi történt ott. Hiába írja azt egy-egy felület, hogy titkosítva van. Nem, így is nyilvánosságra kerülhetnek az adatok. Továbbá senki ne gondolja, hogy őt nem érheti hackertámadás, mindenki lehet áldozat, rendszerhibából is kiszivároghatnak az adatok. 

Pár hete történt, hogy több mint félmilliárd Facebook-felhasználó adata került egy nyilvános adatkupacba. Ezek az adatok tartalmaztak telefonszámokat, neveket, az oldalakra feltöltött képeket, e-mail-címeket stb., de bizonyos esetekben a Messenger-beszélgetésekből is részleteket, képeket. Ez hiba volt, nem szándékos tett, de így bárki hozzáférhet esetleg a meztelenül embereket ábrázoló képekhez is. Most őszintén: hiányzik ez valakinek? Tényleg el kell küldeni azokat a képeket?

Főleg a fiatalok küldözgetnek előszeretettel ilyen fotókat, de most ennek vége szakadhat – az Apple eszközein legalábbis. Az amerikai óriásvállalat még augusztusban jelentette be, hogy beépít egy igen fontos funkciót az IOS 15.2-es változatába. A tervezett szoftver a gyerekeket próbálja megvédeni attól, hogy szexuális ragadozók áldozatává váljanak. Ezek voltak az augusztusi hírek, és mostanra úgy néz ki, javában folyik a szoftver tesztelése, nem kizárt, hogy még az idén megérkezik az iPhone-okra.

A Cultofmac amerikai lap azt írja, hogy az eddigi információk szerint a rendszer képes lesz észlelni, ha egy iPhone-on a gyerekek meztelenkedést ábrázoló fotókat akarnak küldeni vagy fogadni. Ebben az esetben azonnal riasztja a szülőt. Persze ehhez be kell legyen kapcsolva a „szülői felügyelet” mód, amit a legtöbb gyermek nem igazán kedvel. Továbbá a képeket ellenőrző szoftver is igény szerint kikapcsolható.

A beszámoló szerint, ha a funkciót bekapcsolják, az iPhone-okon és iPaden futó Messages (Üzenetek) alkalmazásban egy elhomályosított képet fog majd látni a gyerek. Ha megpróbálja megnézni, a rendszer rákérdez, hogy valóban látni akarja-e a nem neki való tartalmat? Persze, a gyermekek is tudják, mi van a képen, hiszen látják, hogy kitől jött, és meg akarják nézni, erről viszont azonnal értesítést kap a szülő. A küldésnél is hasonló folyamat játszódik le, ha pedig a figyelmeztetés ellenére a gyermek elküldi a képet, a szülők azonnal tudni fogják. Azonban akkor már lehet, hogy késő, mert rendben, hogy az IOS-változatok tudják, de aki kapta, az lementheti, továbbküldheti vagy feltöltheti az internetre. Lehet, nem akkor, lehet, egy rossz pillanatban, lehet, egy veszekedés után vagy bármikor. 

A lényeg, hogy egy effajta képpel fegyvert adunk a másik fél kezébe, és nagyon súlyos következményei lehetnek a fotónak.

Az IOS nem tud értesítést küldeni a szülőknek, ha például a Facebook Messengeren, a Whatsappon vagy az Instagramon küldünk egymásnak ilyen jellegű képeket, de ajánlatos jól meggondolni. Megéri? Miért kell elküldeni azt a képet?

Az Apple tett egy lépést az ilyen jellegű tevékenységek ellen, ami mindenképpen dicséretre méltó.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató