2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nem szűnik meg a marosvásárhelyi római katolikus iskola

  • 2017-01-11 17:05:58

A Maros megyei RMDSZ Területi Állandó Tanácsa fontosnak tartja tisztázni a sajtóban az elmúlt napokban megjelent álhíreket, melyek szerint a római katolikus iskolát a megszűnés fenyegeti.

A Maros megyei RMDSZ Területi Állandó Tanácsa fontosnak tartja tisztázni a sajtóban az elmúlt napokban megjelent álhíreket, melyek szerint a római katolikus iskolát a megszűnés fenyegeti.
A 2015. szeptember 1-jétől működő iskola a mai napig jogszerűen működik a 2015-ben megszavazott 33-as helyi tanácsi határozat értelmében. A főispáni hivatal (prefektúra) által megtámadott és bíróság révén érvénytelenített 2014-es határozat semmilyen módon nem befolyásolja az iskola működését, hiszen a tanintézmény nem a 2014-es határozat alapján kezdte el működését.
A római katolikus iskola létrehozása egy már korábban megfogalmazott közösségi igényre válaszol. 2014-ben az Erdélyi Római Katolikus Státus a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalhoz benyújtott egy megvalósíthatósági tanulmányt, amelyet figyelembe véve az önkormányzat 2014-ben két határozatot is hozott: egyet, amelyben az iskolaalapítási szándékot fogalmazza meg, illetve egy másodikat, amelyben az iskolát már belefoglalták az iskolahálózatba. A határozatok megszavazása során nem voltak betartva a törvény által megszabott lépések, ezért a főispán meg is támadta és a bíróság érvénytelenítette.
Így az egész létrehozási folyamatot 2015 januárján újrakezdték az iskola jogszerű működtetése érdekében és a fent említett 33-as határozat révén belefoglalták a római katolikus iskolát a 2015-2016-os tanévi iskolahálózatba.
A 2015/33-as határozat ismeretében születik meg a beiskolázási terv, amelyet a minisztérium miniszteri rendelet révén jóváhagy, amely értelmében elkezdődik a beiratkozási folyamat, a tanári kar összeállítása, majd 2015. szeptember 1-jétől az iskola tulajdonképpeni működése. Ez a határozat átment a prefektusi láttamozáson, illetve nincs egyetlen olyan perbe hívás vagy bírósági döntés sem, amely érvénytelenítené a szóban forgó határozatot.
A múlt év végén elindított eljárás nem az iskola ellen indult, hanem Tamási Zsolt, illetve Someşan Ştefan volt főtanfelügyelő esetében hivatali visszaélés gyanúja miatt folyik a kivizsgálás.
Felhívjuk minden érintett figyelmét arra, hogy az eddig kibocsátott, illetve az idén kibocsátásra kerülő oklevelek érvényesek és érvényben is maradnak.
A kialakult adminisztrációs zavarok abból adódnak, hogy a tisztségéből felfüggesztett dr. Tamási Zsolton kívül senki másnak nincs aláírási joga. Az ebből adódó gondok valóban jelentősen megnehezítik az iskola működését, de jogi értelemben semmilyen módon nem vezetnek az iskola megszűnéséhez.
A beiskolázási számokat/tervet az iskola vezetőtanácsa megszavazta és határidőben az elektronikus adatkezelő rendszerbe (SIIIR) fel is töltötte. Január 11-én ennek nyomtatott változatát iktatják csak a tanfelügyelőségen. A polgármesteri hivatalnak az iskolahálózatra kell küldenie egy javaslatot a tanfelügyelőségre, kérve a jóváhagyását (aviz conform). A tanfelügyelőségi jóváhagyást követően a helyi tanácsnak határozatban kell elfogadnia a következő tanévre vonatkozó iskolahálózatot. Amennyiben a tanfelügyelőségről visszaérkező jóváhagyás után a helyi tanács nem szavazza meg az iskolahálózatot, úgy az előző tanévre szóló iskolahálózat marad érvényben.
A Maros megyei RMDSZ Területi Állandó Tanácsa azt a döntést hozta, hogy a marosvásárhelyi tanács RMDSZ-es frakciója nem fog olyan iskolahálózatot megszavazni, amelyben nem szerepel a 2017–2018-as tanévre vonatkozóan önálló jogi személyiséggel a Római Katolikus Líceum, valamint átiratban fordul az Oktatási Minisztériumhoz, és konkrét állásfoglalást igényel a tanintézmény működését illetően. Rendkívül fontos a szaktárca hivatalos álláspontjának ismerete, hiszen jelen pillanatban mind a polgármesteri hivatal, mind a tanfelügyelőség, joghézagokat kihasználva, saját hatáskörükben véleményünk szerint rosszhiszeműen értelmezik az iskola jogszerű működését lehetővé tevő közigazgatási eljárást, jóllehet 2016 augusztusában a minisztérium által folytatott vizsgálat mindent rendben talált. Azóta minisztériumi rendelettel jóváhagyták az iskola által indított új osztályok (társadalomtudomány és esti tagozatos oktatás) beindítását, továbbra is kiutalják a tanárok fizetéséhez szükséges pénzeket, valamint versenyvizsgázni lehetett az iskola igazgatói tisztségére. Ha mindezek megtörténtek, mégis milyen alapon tekinthető jogszerűtlennek az iskola működése?
A magyar iskolák jelentik közösségünk és Erdély jövőjét, az RMDSZ továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy egyetlen magyar tannyelvű iskola se szűnjön meg. Az üggyel kapcsolatos bármely új fejleményről továbbra is tájékoztatjuk közösségünket.
A Maros megyei RMDSZ Területi Állandó Tanácsa

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató