2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A tavalyi év mérlegére nem panaszkodhatunk annak függvényében sem, hogy elég sok beruházásunk volt a tavalyi év folyamán, amit részben befejeztünk, részben pedig folytatódnak az idén – nyilatkozta kérdésünkre Dósa Sándor, Kibéd polgármestere.

Fotó: Nagy Tibor


A tavalyi év mérlegére nem panaszkodhatunk annak függvényében sem, hogy elég sok beruházásunk volt a tavalyi év folyamán, amit részben befejeztünk, részben pedig folytatódnak az idén – nyilatkozta kérdésünkre Dósa Sándor, Kibéd polgármestere.

 

Új köntösben a művelődési otthon

Elsősorban a művelődési otthont említette, amelyre a tavaly 854 ezer lejt költöttek helyi forrásból, valamint a Leader program keretében, uniós forrásokból. – Az idén, február 1-jén történt meg az átadása. Felújítottuk, teljesen új köntöst kapott, a beruházás összértéke meghaladja a 900 ezer lejt. Elkészült a tető, nyílászárókat cseréltünk, a parkettától, a villanyégőig, a széktől a függönyig abszolút mindent kicseréltünk, illemhelyet is készítettünk, a földszinten és az emeleten is, illetve a színészeknek külön mosdót.

Elmondta, pár nappal korábban volt a helyszíni szemle a művelődési otthonban, mindent rendben találtak, meg voltak elégedve azzal, ahogy sikerült a felújítás. Kérdésünkre elmondta: annyira részletes volt az ellenőrzés, hogy még azt is megszámolták, hány égő van, az az égő van-e feltéve, ami a pályázatban szerepel, a parkettától, a terem nagyságától az utolsó vécékagylóig, tükörig, kézmosóig, mindent darabszámra ellenőriztek. – A kultúrotthonba kályhát és főzőüstöt is rendeltünk, az üst már meg is érkezett, 4250 euróba került, 300 literes, dupla falú, elektromos, 500 személynek lehet ebben főzni. Plusz egy nyolcégős, kétleres aragáz is megérkezett Vásárhelyre.

Elkészült a járdásítási projekt is, ami több mint 1 millió lejbe került. A tavalyi év folyamán 83 ezer lejt fordítottak erre. A polgármesteri hivataltól, a Vásárhely felé tartó szakaszon, felfelé is 500 méternyi járdát sikerült lerakni. Természetesen folytatják, de olyan nagy a beruházás, hogy nem tudják egyből megvalósítani. Várják az új pályázati kiírásokat.

Csatornázásra tavaly 529 ezer lejt költöttek kormányfinanszírozásból. Már a munkálatok vége felé tartanak. A községvezető szerint 95 százalékban kész van, és elkészült a tisztítóállomás is.

 

A bürokrácia hálójában

Nem sikerült beszerezni a tervezett multifunkcionális munkagépet. – A közbeszerzést megoldottuk, megkötöttük a szerződést, de ahhoz, hogy a kivitelező leszállítsa a megnyert munkagépet, amelyet hóeltakarításra, a falu tisztán tartására, karbantartásra fogunk használni, a kifizetési ügynökségnek kell rábólintania. Az meg húzza-nyúzza, megmagyarázhatatlan okok miatt kérnek egy papírt, aztán egy hónap múlva még egyet. Ma reggel is hívott a beszállító cég, hogy hozhatja-e a gépet. December 7-én megkötöttük a szerződést, hogy köteles 60 napon belül leszállítani, viszont addig nem szállíthatja le, amíg az ügynökség megint nem bólint rá a szerződésre is, amire már előzőleg rábólintott. Márciusnak is vége, már a 120 napból is lassan kezdünk kimenni, két-három naponként telefonál a beszállító cég, hogy kellene szállítsa, de nem tudja hozni. Reméljük, megoldódik ez is a következő hetekben. Egy 34.500 euró értékű gépről van szó.

Meghirdették a közbeszerzést két főbb utca aszfaltozására: a polgármesteri hivatal melletti Gergelyfi és az ezzel párhuzamos Faluszoros utcára, amelyek találkoznak, így körbe lehet járni. Széles aszfaltút lesz, 5 méteres aszfalt plusz 50 centiméter kövezett padka. Csütörtökön lesz a borítékbontás, ahol eldől, ki lesz a kivitelező. A múlt csütörtökig három cég érdeklődött, de egy hét óta jelentkezhettek mások is. Egy 156 ezer eurós beruházásról van szó, szeretnénk az év közepéig, legkésőbb augusztusig befejezni. Az utcák összhossza 1170 méter. Elvégezték a felméréseket és a terveket a többi utcaszakaszra is, egy következő pályázatban azokat is szeretnék rendbe tenni.

Az idei költségvetésünk 2 millió 850 ezer lej, tudtuk meg a továbbiakban. Helyi adót, illetéket nem emeltek, csak a szemételszállításnál, mert a Salubriserv 84 százalékos emelést jelentett be. – Nem emeltünk adót, kivéve a szemétszállításnál, ahol plusz 84 százalékot kért a Salubriserv, ez óriási megterhelést jelentett volna a lakosságra, ezért felbontottuk a szerződést. A szovátai közüzemekkel sikerült megegyezni, amely csak 30%-os áremelést jelentett be. Ez is elég sok, de sokkal kifizetődőbb így.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató