2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nem lesz regionális kórház Marosvásárhelyen

A napokban Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszter kijelentette, hogy kizárólag európai alapokból három regionális kórházat fog felépíteni a minisztérium: Iaşi-ban, Craiován és Kolozsváron.

Fotó: archív


 

A napokban Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszter kijelentette, hogy kizárólag európai alapokból három regionális kórházat fog felépíteni a minisztérium: Iaşi-ban, Craiován és Kolozsváron. A 2014–2020-as partneri szerződésben értéke közel egymilliárd euró. A szerződés alapján ebből a pénzösszegből az említett városokban fedezik az infrastruktúrát a kutatásra és a személyzet felkészítését. A döntést azzal indokolta a miniszter, hogy „ezek vidéke a leghátrányosabb helyzetű. „Ezzel egy sor megyei kórházat is felújítanak.” Mint ismeretes, korábban Marosvásárhelyre is terveztek egy regionális sürgősségi kórházat. Mivel az említettek szerint megyeszékhelyünk elesik a hosszú távú finanszírozástól, a megye, a város, az egyetem és a kórház elöljárói magyarázatot kérnek a szaktárcavezetőtől.

Felháborodásának adott hangot tegnap délelőtt a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalban megtartott sajtótájékoztatón Ciprian Dobre, a megyei tanács elnöke, Dorin Florea polgármester, Leonard Azamfirei, a MOGYE rektora és Pui Sebastian, a megyei sürgősségi kórház igazgatója.

Marosvásárhely polgármestere bevezetőként elmondta, egy korábbi találkozóról szeretnének beszámolni, ahol az ügyben érintettek elhatározták: közösen lépnek fel azért, hogy a marosvásárhelyi is kerüljön fel a fejlesztésre szánt kórházak listájára. Ciprian Dobre kifejtette, ha a minisztérium törvényesen jár el, akkor láthatja azt, hogy a marosvásárhelyi kórház kiváló feltételeket biztosít a betegellátáshoz, jól teljesít, Marosvásárhely egészségügyi központ, amely megérdemli, hogy fejlesszék és támogassák kormányalapokból, ezért értetlenül fogadták a miniszter kijelentését. Az említett váro-sokban levő kórházak másod-, sőt harmadrendűek, természetesen ezeket is támogatni kell, de azt sem kell elfeledni, hogy Marosvásárhely egyetemi központ is.

Leonard Azamfirei rektor hozzáfűzte: az egyetem érdeke, hogy továbbfejlődjön a megyei kórház, hiszen az egyetemisták korszerű helyszíneken kell gyakoroljanak, hogy magas szinten elsajátítsák a szakmát. A megyei sürgősségi kórház igazgatója kifejtette, tájékoztatja a minisztert intézménye teljesítményéről, és meg van győződve arról, hogy valami félreértés történt.

Dorin Florea elmondta: a város vezetősége, a helyi tanács is támogatja a jelenlegi megyei kórház környéke infrastruktúrájának fejlesztését: parkolóhelyek kellenek, azt tervezik, hogy orvosi lakásokat húznak fel, vagy külön épületet emelnek, ahol a sebészeti beavatkozásokat végezhetik, mindezt csak a megye, a város és a szakhatóság összefogásával. Mindezek tudatában levéllel fordulnak majd a minisztériumhoz, hogy a magyarázatkérés mellett indokolják meg, miért van szükség arra, hogy Marosvásárhelyt továbbra is kiemelten támogassa a szaktárca.

A Népújság arra volt kíváncsi, hogy mi történt a korábbi tervvel? (Sz. m.: mint ismeretes, a korábbi PNL-kormány ideje alatt elindították egy regionális sürgősségi kórház megépítésének a tervét, amelyet szintén uniós pénzzel támogattak volna, s amelyet egyrészt a polgármesteri hivatal és a megyei tanács között a terület tulajdonjoga fölött zajló viták miatt elvetettek.) Továbbá az volt a kifogás, hogy a megyei sürgősségi kórháznak adósságai vannak, ezért kifogásolható a menedzsment teljesítménye, és azt szerettük volna tudni, hogy ebben a helyzetben miért nem tájékoztatta a minisztert a marosvásárhelyi helyzetről Raed Arafat államtitkár, aki igen jól ismeri ezt?

A válaszok kitérőek voltak. Megtudtuk, hogy a kórház és a temető közötti terület tulajdonjogát perrel megnyerte a város, és most ez nem lenne akadálya egy esetleges projekt kivitelezésének. A régi tervet viszont nem lehetne megvalósítani, mert valószínű, hogy új pályázatot ír ki a minisztérium, és gyakorlatilag majdnem mindent újra el kell készíteni.

A megyei sürgősségi kórház igazgatója pedig tagadta, hogy adóssága lenne, ehhez a polgármester csak annyit fűzött hozzá, hogy ha Romániában egy kórház nem tartozik, az „gyanús”. Ami pedig Raed Arafatot illeti, a korábban említett beszélgetésre meghívták, de pihenőszabadságon van, és azt ígérte, amint itthon lesz, tájékozódik a kialakult helyzetről, és természetesen támogatja a marosvásárhelyi hatóságok lépéseit.

Dorin Florea végül hangsúlyozta: végre több intézmény fellép a Romániában uralkodó „közép-szerűség” ellen, ami az országot a mocsárba húzza, majd áttért hosszú politikai diskurzusra, ami viszont eltért a meghirdetett témától. Arra is ígéretet kaptunk, hogy a miniszter válaszát nyilvánosságra hozzák.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató