2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nem lesz könnyű létrehozni a „nyugat-balkáni hatokat”

  • 2013-10-14 15:45:41

  • MTI

A montenegrói kormány arra vonatkozó terve, hogy létrehozzák az úgynevezett nyugat-balkáni hatok közösségét, a szakértők szerint megfelel a brüsszeli elvárásoknak, viszont nem lesz könnyű megvalósítani – írta nemrégiben a Danas című belgrádi napilap.

A montenegrói kormány arra vonatkozó terve, hogy létrehozzák az úgynevezett nyugat-balkáni hatok közösségét, a szakértők szerint megfelel a brüsszeli elvárásoknak, viszont nem lesz könnyű megvalósítani – írta nemrégiben a Danas című belgrádi napilap.

A montenegrói külügyminiszter néhány hete ismertette tervét, amelynek célja a nyugat-balkáni országok kapcsolatainak fejlesztése és a közös európai integráció. Igor Luksic külügyminiszter szerint Albánia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Koszovó, Macedónia és Szerbia egyebek mellett közös parlamentet is alakítana.

Varga László, a szerbiai parlament integrációs bizottságának elnökhelyettese a Danasnak azt mondta, hogy a montenegrói javaslat nem teljesen újszerű, nagyrészt az észak-európai országok együttműködésének ötletén alapul.

„A régió országainak képviselői korábban is gondolkodtak hasonló kérdéseken. Kétségtelenül létezik az együttműködés erősítésére vonatkozó igény, főleg a rendőrség tekintetében, mert így könnyebben lehetne kezelni például az illegális bevándorlók kérdését. Az együttműködés politikai oldalát tekintve azonban nem hiszem, hogy a közös pozitív üzenetek megfogalmazásán túl bármit is lehetne tenni, mert a hat felsorolt állam lehetőségei nagyon különbözőek, ami egyben azt is jelenti, hogy különböző ütemű az európai integrációjuk is” – fogalmazott Varga László.

Aleksandar Popov, az Igmáni Kezdeményezés nevű regionális nemkor-mányzati szervezet társelnöke szerint a montenegrói külügyminiszter kezdeményezése összhangban áll az Európai Unió elvárásaival, azaz hogy a nyugat-balkáni térség országainak együtt kell működniük az egymással fennálló problémák megoldásában még az előtt, hogy csatlakoznának az EU-hoz. A szakértő szerint azonban az ötlet megvalósítása nem lesz egyszerű. Hiszen „a volt Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság négy korábbi tagjáról, illetve Koszovóról van szó, ami a Belgrád és Pristina közötti brüsszeli tárgyalások dacára nehézséget okozhat” – emelte ki Popov. Hozzátette, hogy nem jó ötlet kihagyni Horvátországot az együttműködésből, mert uniós tagállamként segíthetné a régió többi országát.

Beljulj Becaj, a koszovói Európai Mozgalom elnöke úgy értékelte, hogy a „nyugat-balkáni hatok” megalakítása az uniós csatlakozást segítő ugródeszka lehet.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató