Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Az sem kizárt, hogy ez a folyamat a magyar nyelvű képzés megszűnését akarja elérni. A hagyományainkat követve, most sincs egységes elképzelés az illetékes magyar vezetőkben az igen válságos helyzet elfogadható megoldásához. Az eddigi csendes, nagyon „sportszerű” tiltakozások szinte teljesen eredménytelenek lettek, mivel a többségi román vezetőség csak a saját érdekeit tartja szem előtt. Nem nehéz észrevenni, hogy az eddigi csendes, néma vagy távolmaradással való önámító tiltakozások eredménytelennek bizonyultak. Sőt, ezek félremagyarázásával az egyetemet alapító kisebbség egyet-értéseként tálalják. Sajnos ez az út is járhatatlan, mint a Jedd határán elkészült felüljáró, ahol a tervezett terelőút építése leállt.
Véleményem szerint meg lehetne próbálkozni hangosabb tiltakozással, dörömbölni kell határozottan a törvényben leírt jogok betartása érdekében. Hangosan és határozottan, mint pl. Ádám Valerián teszi évek óta.
Lehet, hogy ez lenne a járhatóbb út. Sajnálatosan Ádám doktor elképzelése igen kevés megértést, támogatást élvez még azoktól is, akik érdekében rendezi meg visszatérő látványos tiltakozását. Természetesen az még érthető, hogy eltérő módon látjuk, értelmezzük a körü-löttünk zajló eseményeket. Számomra viszont nehezen érthető és elfogadható az a meglehetősen gyakori szokásmód, hogy az ellenvélemény ismertetése teljesen nyilvános. Ezáltal gyakorlatilag megtorpedózzák, hatástalanítják a tiltakozást, annak ellenére, hogy közös az elérendő céljuk és a valós ellenfél is. Ennek a jelenségnek a találó elnevezése az, amikor az egyet nem értő bajtárs – fogadatlan prókátorként, nyilvánosan – „ártja bele magát” – más(-ok) tiltakozásába, s így nullázza le azt. Ezáltal kiváló magas labdát kínál fel az ellenfélnek, mely nem marad kihasználatlanul.
Saját magam is szembesültem ezzel a jelenséggel 2014 tavaszán, amikor tiltakozásként a magyar nyelvű oktatás hátrányos megkülönböztetése és fokozatos visszafejlesztése miatt visszaadtam a MOGYE által 2005-ben adományozott megtisztelő „Díszdoktor” kitüntetést. Az egyetem vezetősége többségi részével ellentétben akkor és most is határozottan állítom, hogy az orvosképzés során teljesen másodlagos jelentőségű, mely nyelven történik az oktatás. Jóval fontosabb a képzés, tanulás minősége, és bizonyított tény, hogy legeredményesebben azt az anyanyelven lehet elérni. Számomra az anyanyelvemen megszerzett tudás biztos alapot nyújtott, hogy minden szempontból teljesen idegen környezetben, a valóban világhírű orvosképző egyetem (Karolinska Intézet), „világbajnok” (V.O. Björk) által vezetett csúcsklinikán önerőből az egyetemi tanári kinevezéshez szükséges akadémiai (disszertáció, habilitáció) és szakmai feltételeket elérjem.
A MOGYE jelenlegi rektorának színre lépése óta (2012) a magyar oktatás hátrányos megkülönböztetése egyre fokozódott. Ezt észlelve tiltakozásként 2014. április 1-jén a sajtó nyilvánossága előtt a rektornak visszaadtam a díszdoktori címet egy magyarul írt udvarias levél kíséretében. A levelet nem vette át és nem engedte iktatni, mert az nem románul íródott. Mindezt a magyar és román sajtó valósan közölte. Érdekes módon azonnal jelentkezett egy „baj-társ”, aki nagy szükségét érezte, hogy beleártsa magát az ügybe. Sajnálkozva bírálta a tettemet, mely ebben a lapban jelent meg egyidejűleg, közel azonos terjedelemben, mint a tettemről szóló valós tudósítás. Ezekkel a keresetlen – de főleg szükségtelen – soraival a nyugdíjas könyvtárigazgatónak sikerült megtorpedózni ezt a tiltakozást és magas labdát szolgáltatni a rektornak. Ezzel élt az egyetem első számú vezetője, azt állítva, hogy cselekedetem nagyon udvariatlan és teljesen szokatlan az akadémiai körökben. Valószínűleg a memóriája hagyta cserben a rektort, ugyanis néhány hónappal megelőzően Tulassay Tivadar, a budapesti Semmelweis Egyetem volt rektora postán küldte vissza rektorunknak, azonos okok miatt, az azonos címet.
Találkozásunk a rektori hivatal előszobájában zajlott le és udvariatlansággal vádolt meg, amiért magyarul (az egyik oktatási nyelv) tolmács jelenlétében ismertettem látogatásom célját. Az előszobában negyedórát meghaladó téblábolás során az udvariasságomat számonkérő rektor elfelejtett ülőhelyet, ivóvizet felajánlani a külhonból jött idős emeritus professornak. No, de lépjük át ezt a „bagoly mondta verébnek” említésre méltó részletet.
„Bajtársunk” a háromhasábos írásába sok minden lényegtelent belekevert, még a rég megpihent atyákat is, nem véve figyelembe azt a megállapítást, hogy az atyák vétkeiért a fiaik nem felelősek, és ezek szerint a szülők érdemeit nem öröklik a gyermekeik. Ebben a történetben az a furcsa, hogy a magyar nyelv szabad használatáért kiállót az kérdőjelezi meg, teszi hiteltelenné szavait, aki egész életében a magyar nyelv körül mozgott és abból élt meg. Nagyon sajnálom az akkori terméketlen vitát, ezért most azt nem óhajtom. A másik fél mottója eredményesebb: „hallgatni és cselekedni”!
A nagyon rossz helyzetben lévő marosvásárhelyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés érdekében nem könnyű helyesen cselekedni, de az eddigi eredménytelenség helyett más irányba kellene elindulni. Talán a hangosabb dörömbölés, a hazai és külhoni politika támogatásával, a zöldasztalhoz leülve tárgyalással válhatna lehetségessé egy észszerű megegyezés a 100 éves ünnepségek során. Legyen béke és megértés a Somostető lábánál fekvő gyönyörű egyetemi campusban, melynek láttán az egyetem születésekor az élettan első egyetemi tanára (Ludány Gy.) az erdélyi Cambridge-t vélte látni. Sajnos nem az lett, pedig még mindig lehetne, mert sok minden adott, csak a fejekben kéne rendet teremteni több megértéssel és empátiával.