2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A polgármesteri hivatal mögötti réten juhnyáj legel, a fűben hengergőző kos szomszédságában kisbárányok élvezik a napsütést. Szemben az út mentén betonhengerek – egyelőre egymásra rakva – arra várnak, hogy a sáncokban helyezzék el őket.

Fotó: Nagy Tibor


 

Aki tájékozódni vagy látogatóba megy Mezősámsondra, azt hiheti, hogy a nyugalom szigetére érkezett. Február utolsó napjaiban, a kellemes délelőtti napsütésben már érződik a tavasz illata a levegőben. A falu kényelmesen nyújtózkodik a tágas térben hullámzó dombok között. A polgármesteri hivatal mögötti réten juhnyáj legel, a fűben hengergőző kos szomszédságában kisbárányok élvezik a napsütést. Szemben az út mentén betonhengerek – egyelőre egymásra rakva – arra várnak, hogy a sáncokban helyezzék el őket.

Pánczél Vilmos alpolgármesterrel, majd Moldovan Valer polgármesterrel éppen erről a témáról beszélgetünk. Megbízatásukon áthúzódik az országos vidékfejlesztési program keretében megnyert pályázat előkészítése és megvalósítása. Uniós alapokból 2,5 millió eurót fordíthatnak útépítésre, egy új óvoda építésére, vízvezetésre és csatornázásra Kislekencén, egy betegszállító kocsi beszerzésére, a művelődési otthon felszerelésének bővítésére stb. Amikor belekezdtek, nem gondolták, hogy ennyire bonyolult lesz az előkészítés, a megvalósíthatósági tanulmányok, a jóváhagyások beszerzése éveket vett igénybe, s csak utána kezdődhetett a kivitelezés. Sajnos az sem ment zökkenőmentesen. A beruházások az idén érnek be, amikor befejeződik a községközpont és a Sámsondi Fekete közötti hét kilométeres út utolsó másfél kilométerének az aszfaltozása, erre használják fel a központban levő átereszeket is.

Sámsondon kiépült az ivóvízhálózat, de a kivitelezővel felmerült vitákat peres úton kellett tisztázni. Ez véget ért, s az idén beköthetik a házakba az ivóvizet, amit a községközpont lakóinak a 80 százaléka igényelt. A csatornahálózat kiépítése a környezetvédelmi minisztériumnál megnyert pályázat alapján az RMDSZ-es környezetvédelmi miniszter távozása után el sem kezdődhetett.

Mivel az épületet, amelyben az óvoda működik, visszaigényelte és vissza is kapta a református egyház, az iskola udvarán tágas, új óvoda építését kezdték el, az alapok elkészültek, részben a falak is, a munkát folytatni fogják.

Jelenleg elbírálás alatt van a kislekencei víz- és szennyvízrendszer kiépítésének terve. Januárban szervezték meg a versenytárgyalást egy IVECO márkájú betegszállító autó beszerzésére, hogy a mozgássérülteket, a művesekezelésre szoruló betegeket szállítani tudják. Ugyancsak a versenytárgyalás nyomán szerzik be a művelődési házba szükséges bútorzatot, vetítőfelszerelést – tájékoztatott Pánczél Vilmos és Moldovan Valer.

A községben, ahol román, magyar és roma lakosok élnek együtt, nagy gondot jelent az utóbbi időben megszaporodott lopások száma. Bár a közvilágítás jól működik, február végén 18 esetet jelentettek be. A három helyi rendőr elfogja ugyan a tetteseket, de az új szabályok alapján hamar elengedik őket. A falu vezetői a csendőrségtől kértek segítséget, s abban bíznak, hogy a járőrök segítségével meg tudják őrizni a lakosság nyugalmát.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató