2019. május 23., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Új, ünnepre hangoló programot szervezett

a gyerekeknek a múlt hét végére Nyárádszeredában az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) helyi szervezete: a kicsik tojásokat, a nagyok kreatív megoldásokat kerestek a természetben.

Húsvéti tojásvadászatra hívták múlt szombaton a gyerekeket a városközponti játszótérre, de a játékot legalább annyira élvezték az őket elkísérő szülők is, mint az izgalommal keresgélő gyerekek. Az apróságoknak fehér hungarocell tojásokat kellett megkeresniük a játszótéren, ki ahányat talált, cserébe annyi csokitojást kapott jutalmul a szervezőktől. Eközben egy másik csoport a művelődési ház előterében kézműves-foglalkozáson vett részt. Kátai Judit és Balogh Judit pedagógusoktól megtudtuk, mintegy hatvanan fordultak meg a foglalkozásokon, a kisebbek húsvéti képeket, mintákat színeztek előszeretettel, a nagyobbak szalvétanyuszit hajtogattak, tojásdíszeket készítettek, színeztek, tojástartó csibét és kosarat készítettek. Miután a téren elfogyott a tojás, a „vadászok” betértek kézműveskedni, míg a bentlévők újabb tojásokat zsákmányolni vonultak ki.

A gyermekek izgatottan keresték  az elrejtett tojásokat
Fotó: Gligor Róbert László


Volt mit gyűjteni

A szervező EMI helyi elnökétől megtudtuk: a fiatalok mindenképpen húsvéti tevékenységet akartak szervezni a gyerekeknek, így esett a választásuk az amerikai játékra, hiszen a helyszín adott volt, és erőforrásaik megengedték az ötlet véghezvitelét. A gyerekek feladata az volt, hogy legtöbb tíz tojást gyűjtsenek, ami nem is volt nehéz, hiszen a kisebbeknek csupán a fűbe, virágok közé rejtették el a szervezők, a nagyobbaknak már a játszótéri mászókáknál is keresgélniük kellett. Volt mit gyűjtögetni, hiszen a szervezet négyszáz tojást szórt el a téren. A részvétel a vártnál magasabb volt, mintegy hetven gyerek érkezett a játékra, akiket két korcsoportban foglalkoztattak, és akiknek egy-egy óra állt a rendelkezésükre, végül pedig – hogy senki ne távozhasson csalódottan – ismét visszatérhettek a játszótérre azok, akik egyáltalán nem találtak tojást, vagy ötnél kevesebbet gyűjtöttek. A rendezvényt a Centrum üzlet és Bíró József Attila támogatta, a szervezet biztosította a hangulathoz szükséges apróságokat – mondta el Kátai Fanni elnök.


Igény volna rá

Nemcsak a szervezők voltak elégedettek az eredménnyel, hanem a résztvevők is. A negyedik osztályos László Boglárka első alkalommal vett részt ilyen játékon, a kíváncsiság hozta el, kipróbálta, és nem csalódott. A kézműves-foglalkozásokon is részt vett, de jobban élvezte a tojásvadászatot, főleg, hogy számára könnyen megtalálható, elérhető helyekre voltak elrejtve a fehér bogyók. Iszlai József Zsolt a kislányát vitte el a tevékenységre, de szülőként is nagyon érdekesnek találta. A környező települések iskoláiban is rendezni kellene hasonlót – vélte, hozzátéve, hogy nemcsak húsvétkor, hanem egyéb alkalmakkor is szívesen vennék az ilyen vagy hasonló programokat. 


A nagyokról sem feledkeztek meg

Míg a délelőtti foglalatosságon negyedik osztályos korig vehettek részt a gyerekek, a nagyobbaknak délutáni elfoglaltságot szervezett az EMI. A húsvéti harácsolásra 3-4 fős csapatok jelentkezhettek a rendezvény előtt egy héttel, itt a vártnál nagyobb volt az érdeklődés, tizenegy csapat nevezett be. Minden csapat kapott egy negyven fogalmat tartalmazó listát, majd a város területén olyan dolgokat kellett keresniük, gyűjteniük vagy alkotniuk, amelyekkel az illető fogalom – mint például húsvéti nyuszifül vagy csibecsőr – megjeleníthető volt. A feladatokra négy óra állt rendelkezésükre, az alkotásokat pontozták a szervezők, mindenki részvételi díjat kapott, a nyertes csapat pedig húsvéti asztaldíszt vihetett haza.