2026. március 19., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot, és nem jutott a legjobb nyolc közé.

A portugál együttes 16 perc alatt ledolgozta a Budapesten összeszedett kétgólos hátrányát, majd még az első félidőben harmadszor is betalált, ezzel már a szünetre megfordította az összesített állást. A Braga a folytatásban sem adott sok esélyt az FTC-nek, a második félidőben még egyszer betalált, így magabiztosan ment tovább. A gólszerzők: Horta (11., 53.), Grillitsch (16.), Martínez (34.).

„Elkerülhető gólokat kaptunk, három találatnál a mi hibánkat használták ki, a negyedik egy csodálatos egyéni megmozdulás révén született. Helyezkedésben rontottunk többször, és ezekben a szituációkban egyszerű labdákkal játszottak át minket. Ennek ellenére nem vagyok csalódott és dühös sem, és a játékosoknak is arról beszéltem a lefújást követően, hogy ne legyenek csalódottak, mert bár természetes, hogy nem szeretnek, és nem is akarnak veszíteni, én büszke vagyok rájuk, mert a legjobb 16 közé jutottak az Európa-ligában” – értékelt a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a Ferencváros vezetőedzője, Robbie Kean.

A mérkőzésről részletes beszámolót hétfői lapszámunkban olvashatnak.


Három magyar a BL-mérkőzésen

Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerda késő esti visszavágóján, ezzel továbbjutott. Mindkét magyar válogatott futballista végig játszott, ahogyan a túloldalon Sallai Roland is. Így először fordult elő, hogy három magyar is egyszerre volt pályán BL-kieséses szakaszban adott mérkőzésen. Szoboszlai a 25. percben egy szöglet után 15 méterről kapásból lőtt a hálóba, ezzel szerzett vezetést a házigazdáknak. Mohamed Szalah büntetőjét a török kapus kivédte az első félidő ráadásában, Wilfried Singo találatát pedig les miatt nem adták meg a második félidőben. A Liverpool a címvédő Paris Saint-Germainnel találkozik a negyeddöntőben.

A Bajnokok Ligája további szerdai eredményei: Barcelona – Newcastle United 7-2, továbbment a Barcelona, 8-3-mal; Bayern München – Atalanta 4-1, továbbjutott a Bayern, 10-2-es összesítéssel; Tottenham – Atlético Madrid 3-2, továbbjutott az Atlético, 7-5-tel.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató