Negyedszázaddal ezelőtt, 1996. június 9-én, 81 éves korában hunyt el Benedek István orvos, író, művelődéstörténész. Írásunkban családjára, életművére, szellemi örökségére emlékezünk.
Írói tehetségét nagyapjától, Benedek Elektől örökölte, aki Elek apóként férkőzött be a gyermekek szívébe. Meg édesapjától, a tudós műfordító és irodalomkritikus Benedek Marcelltől. És bár – bizonyára irodalmi csúcsokat megjárt ősei árnyékában napfényre vágyva – az orvosi pályát választotta, elmeorvosként a pszichoanalízis képviselőjévé és intézetvezetővé lett, az írói véna nem hagyta cserben, hiszen „a vér nem válik vízzé”. De Erdélyt sem feledte sohasem. Amikor 1945-ben, Groza Péter miniszterelnöksége idején édesapját a kolozsvári egyetem esztétika- és irodalmi kritika tanárává nevezték ki, elvállalta a felkínált állást a pszichológia tanszéken. Az már nem rajta múlott, hogy igen rövid ideig tartott a „pünkösdi királyság”, hiszen 1948-ban mindketten visszatelepülni kényszerültek az anyaországba.
A fővárosban az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézet főorvosaként folytatta tevékenységét. 1952–1957 között, az intaházai munkaterápiás elmegyógyintézet igazgatója lévén, tapasztalatait és gyógyítási módszerét az Aranyketrec: egy elmegyógyosztály élete c. könyvében foglalta össze csakis elmeorvosként tapintható közelségből, ősöktől átörökölt írói tehetséggel megáldva. „Fő műve” tucatnyi magyar kiadást ért meg, de angolra, németre és szlovákra is lefordították. Már kezdetektől ismertté tette őt az orvosok, az érdeklődők, a közvélemény előtt, miközben szerzője azoknak az orvosoknak a közösségét gyarapította, akik az irodalom területén alkottak maradandót, többé-kevésbé megőrizve eredeti foglalkozását, ám az orvoslás hivatása felé helyezve az irodalmi alkotás gyönyörűségét. Ötvenhárom éves korában felhagyott elmeorvosi ténykedésével, és szakíróként, lexikonszerkesztőként, szépíróként dolgozott. Számos színvonalas televíziós műsor elkészítése fűződik a nevéhez. Életművéért, különösen a tudományos ismeretterjesztés terén kifejtett tevékenysége elismeréseként Szent-Györgyi Albert-, valamint Széchenyi-díjban részesült.
Benedek István munkássága rendkívül szerteágazó, ezért korának polihisztoraként is emlegethetjük. Kutatta és megírta az ösztönök világának témakörét, féltucatnyi regénye a pszichiátriai elgondolásokhoz kapcsolódik. A darwinizmus témakörben jelentős monográfia magyar nyelvű közvetítője, négykötetes akadémiai orvosi lexikon szerzője; foglalkoztatta a francia kultúra története, Ady Endre élete, Semmelweis Ignác életműve, valamint még számos orvostörténeti, művelődéstörténeti és irodalomtörténeti téma. Úttörő volt abban – a szakemberek körében erős ellenszegülést kiváltva –, hogy Semmelweis betegségét és tragikus halálát a boncoláskor szerzett szifilisszel hozta kapcsolatba. A legnagyobb felfedezést tevő és legvitatottabb életű magyar orvos életéről megírt könyve a mai napig a legteljesebb és legmegbízhatóbb Semmelweis-biográfia.
Benedek István hazájához és hivatásához (orvos, orvostörténelem, művelődés- és irodalomtörténet) mindvégig hű maradt. Az általa imádott Velencében, egy itáliai kávézóban érte a halál. Mivel gyermektelen volt, a három jelentős magyar értelmiségit adó Benedek család ezen ága kihalt. Emlékük azonban ma is élénk, munkásságuk közismert, szellemi örökségük halhatatlan.
