Negyedszázad a demokratikus értékek szolgálatában

• 2014-12-23 15:04:21

• Mózes Edith

Negyedszázaddal a diktatúra bukása után a Pro Európa Liga társelnökével, Smaranda Enachéval próbáltuk felidézni azokat az éveket, amikor a Népújság volt szinte az egyetlen eszköz, amely a több évtizedes hírzárlatot követően eljuttatta az üzeneteket a megye magyarságához.

Smaranda Enache és Orbán Viktor a ’90-es évek elején Marosvásárhelyen

Negyedszázaddal a diktatúra bukása után a Pro Európa Liga társelnökével, Smaranda Enachéval próbáltuk felidézni azokat az éveket, amikor a Népújság volt szinte az egyetlen eszköz, amely a több évtizedes hírzárlatot követően eljuttatta az üzeneteket a megye magyarságához. Az emberi és kisebbségi jogok és szabadságjogok védelmét felvállaló szervezet, a Pro Európa Liga elnökét, Smaranda Enachét arról kérdeztük, véleménye szerint mennyire sikerült akkor betöltenie a Népújságnak a demokrácia kialakulásában vállalt szerepét; hogyan tudtak együttműködni abban a nehéz időszakban, illetve miként tölti be ma azt a szerepet, amelyért tulajdonképpen létrehoztuk.

– Elsősorban arra kell visszaemlékezzünk, hogy a forradalom napjaiban mennyire erős volt az információszomj az emberekben, és mennyire fontosak voltak az újságok. Azok a demokratikus lapok, amelyekben hírzárlat volt 1989 előtt, de amelyek feltalálták magukat, és azonnal tájékoztattak az eseményekről. Emlékszem, hogy Marosvásárhelyen is nagy előszeretettel álltak sorba az emberek a helyi és központi újságokért, és emlékszem, mennyire euforikusak voltunk, hogy újraindult a Marosvásárhelyi Rádió, és egy rövid ideig indult egy független helyi televízió is.

– Azokban a napokban jöttek létre a szabad és független, demokratikus lapok, közöttük a Népújság Marosvásárhelyen, de így jött létre egypár nem kormányzati szervezet, mert a Pro Európa Liga is december 30-án alakult meg 1989-ben, független egyesületként. Ez a párhuzam nem véletlen, mert a sajtó és a civil szféra, az emberjogi szervezetek – amelyek tevékenységének középpontjában az emberi jogok és a demokratikus értékek állnak – nagyon sokszor mondhatni kéz a kézben fogalmazták meg a marosvásárhelyi, erdélyi, romániai állampolgárok demokrácia iránti igényét.

– Tisztában kell lenni azzal, hogy az első fázisban mind a Népújság, mind a Pro Európa Liga és más független sajtóterméknek vagy civil kezdeményezéseknek a feladata az volt – bár lehet, a kifejezés kissé furcsán hangzik –, hogy nevelje, felvilágosítsa az állampolgárokat.

Az első periódusban – és emlékszem, folyamatosan kapcsolatban voltunk a Népújsággal –, nagyon fontos volt azt az üzenetet tolmácsolni az emberek irányába, hogy merjék számon kérni az önkormányzaton, az államon, a politikusokon a jogok betartását és az emberi szabadságjogok tiszteletben tartását.

Hozzátenném, hogy egy olyan napilapnak, mint a Népújság, fantasztikus szerepe volt abban is, hogy olyan szervezeteknek, mint a Pro Európa Liga, amely az első években veszélyeztetett helyzetben volt, amikor nagyon sok rágalom ért bennünket, el tudta juttatni üzenetét az emberekhez. A márciusi események kapcsán életveszélyes helyzetek is voltak, és akkor a Népújság volt az egyetlen igazából nyitott és demokratikus lap, amelyen keresztül mi kapcsolatot tudtuk teremteni a marosvásárhelyi közösséggel. Ez erkölcsileg is fontos támasz volt számunkra, mert minél nagyobb nyilvánossága volt annak, amit teszünk az emberi és kisebbségi jogok terén, a demokrácia terén, annál védettebbek voltunk mint személyek és mint szervezet. Úgy gondolom, ez volt az első periódus két fontos pillére. Nevelni kellett, újra ránevelni az állampolgárokat, hogy számon kérjék a jogaik tiszteletben tartását az állami szervektől, másodsorban nyilvánosságot biztosítani olyan civil társadalmi kezdeményezéseknek, felekezeti, kulturális csoportoknak, amelyek a demokráciáért nap mint nap tettek.

– Ehhez bátorság is kellett. Mert nem szabad elfelejteni, hogy az első tíz évben Marosvásárhelyen nagyon nehéz volt a politikai helyzet: a Vatra Românească, a volt titkosszolgálat, a volt Kommunista Párt különböző befolyásos személyiségei visszasírták a Ceauşescu-rendszert, és élesen bírálták mint nemzetárulókat mind a független sajtót, mind a független nemkormányzati szervezeteket. Ennek a periódusnak az is egy kiemelkedő vonása volt, hogy létezett a sajtóban is a polgári kurázsi. Olyan újságírók, akik mertek veszélyes kérdésekben is fellépni, és akik formálták a közösségi mentalitást. Ez történt a civil kezdeményezések terén is.

A második, hogy úgy mondjam összefogás a független sajtó és a civil társadalom között akkor jött létre, amikor megszabadultunk attól a veszélytől, hogy Románia – a marosvásárhelyi események is része volt ennek a szcenáriumnak – inkább a keleti szféra befolyása alá kerüljön, direkt Oroszország befolyása alatt maradjon, főleg mert egy úgymond ortodox és balkáni államként Románia nem volt annyira felkészülve, mint tegyük fel Magyarország, vagy Lengyelország, vagy Csehország, hogy tagja lehessen a nyugati demokratikus világnak. Szóval ebben a második periódusban, úgy látom, hogy az összefogás pont azért volt erős és hatékony, mert az emberekben tartotta a reményt, hogy lehetséges egy sötét diktatúrából szabadult és alapvetően nem európai típusú demokratikus gyökerekkel rendelkező államnak is nagy reformon átmenni. Olyan alapvető reformon, amely felkészítse ezt az államot, hogy tagja lehessen az Európai Uniónak.

Bár sokan elfelejtik, és csak a politikusok szoktak önmaguknak érdemet kovácsolni abból, hogy Románia tagja lett a NATO-nak és az Európai Uniónak, kimondanám, hogy a független sajtó, s közöttük a Népújság is, és a civil szféra, mint a Pro Európa Liga, de sok más szervezet is, azért tettünk, dolgoztunk és szerveztünk mindenekelőtt, hogy meggyőzzük a közösségeinket, nem kell feladni a reményt, és részt kell venni azokban a reformokban, amelyeken Románia is át kell menjen ahhoz, hogy tagja lehessen az Európai Uniónak. Persze, mi akkoriban – be kell vallani – nem láttuk a negatív gazdasági hátrányait egy olyan Európai Uniónak, amelyet ma néha mi is bírálunk, mert bürokratikus, de biztosak voltunk abban, hogy nagyon fontos, hogy ez a térség geostratégiailag is része legyen egy olyan demokratikus uniónak, amely ráveszi a kormányunkat, hogy olyan reformokat vigyen végbe, amelyek minden állampolgárnak hasznára lehet.

– Az, hogy elnyertük a szólásszabadságot, a mozgásszabadságot, vízum nélkül utazhatunk jóformán egész Európában, hogy a fiataljaink külföldön, nyugati egyetemeken tanulhatnak, hogy a befektetők áramlása két irányban lehetséges, bár nem olyan szinten, ahogy mi elvártuk, mégis nagy eredmény.

– Azt hiszem, ez volt a második pillér, amiben összefogott a független sajtó és a civil társadalom, hogy a romániai, az erdélyi, a helyi közösséget egy európai és demokratikus célokért küzdő közösséggé zárkóztassa fel, és hogy ebben a folyamatban az emberek nyerjék vissza a bizalmat, hogy jobbra fordulhat a sorsuk, ne legyenek passzívak, közönyösek.

Jelenleg egy harmadik fázisban vagyunk, amikor nagy nehézségekkel küszködünk, amikor a független sajtó létezése is néha az anyagiaktól függ. Tapasztaltuk, hogy nagyon sok olyan újság vagy civil kezdeményezés, amely '89-90-ben elindult, rég eltűnt, rég elfelejtettük, és nincs utánpótlás. De annak is tanúi vagyunk, hogy az Európai Unió szintjén is sokan elfelejtették a demokratikus értékeket, vagy kételkednek bennük. Bizonytalanság van az emberekben, és a társadalom egy része bizony visszasírja azt a relatív biztonságot, amelyet a diktatúra úgymond nyújtott nekik. Most egy újabb kihívás előtt állunk: hogy az embereknek tisztán tudjuk megmagyarázni, mi a különbség aközött, hogy vannak bürokraták Brüsszelben vagy Strasbourgban, hogy néha a nyugati befolyásos kormányok nem tartják be a demokrácia játékszabályait, és aközött, hogy lemondjunk a demokráciáról és a demokratikus értékekről. A mi dolguk az, hogy számon kérjünk, tettre serkentsünk és megfigyeljük, mikor nem tartják tiszteletben azokat az értékeket, amelyeken a modern államok alapulnak. Azonban nagyon hibás lenne beadni a derekunkat, és azt mondani, hogy a demokrácia nem is olyan jó rendszer. Nem szeretném, ha ebbe a térségbe valamilyen fajta diktatúra térne vissza.

A demokrácia olyan, mint egy családi ház. Lehet változtatni rajta, kellemessé lehet tenni. Nem olyan, mint egy betonkaszárnya, amin nem lehet javítani. Szóval azt hiszem, hogy mind a demokratikus sajtónak, mint például a Népújság, mind nekünk, a civil szférának nagy feladatunk ezekben az években, hogy tudjuk azokat a finom árnyalatokat átadni a közösségeinknek, amelyekből tisztán megértsék, a gazdasági válság, a különböző geostratégiai mozgások, mint például az ukrán válság, nem arra kell késztessenek bennünket, hogy feladjuk értékeinket, hanem arra, hogy még makacsabbul próbáljuk számon kérni a kormányainktól, a befolyásos nyugati kormányoktól az emberi jogokat, az egyetemes emberi értékeket, és ezek mellett tudjunk kiállni.

A magyar közösségnek sikerült kiharcolnia egy olyan sajtót, amely független, objektíven tud tájékoztatni arról, ami az országban, a térségben és a világban történik

– Azt is megemlíteném, hogy a Pro Európa Liga 25 éven át elkötelezett volt a román–magyar megbékélés iránt. Azt hiszem, a Népújságnak nagyon fontos és egyéni szerepe volt ebben a párbeszédben. Mert ahhoz, hogy a párbeszéd, a megbékélés létrejöjjön, szükség van egy olyan közösségi mentalitásra is, hogy nyitott és megbocsátó legyen a román közösséggel szemben.

Azt hiszem, hogy a Népújságnak sikerült ez, és nagyon szerettem volna, ha legalább Marosvásárhely szintjén létezett volna és létezne egy olyan román nyelvű napilap is, amely ugyanilyen mértékben tudja szolgálni a megbékélést. Mert nyilvánvaló, hogy a Népújság a magyar közösség értékeire és elvárásaira koncentrál, de a Népújság rovataiból a magyar olvasó a románsággal kapcsolatosan legtöbbször a pozitív kulturális hagyományokról vagy azokról a román személyiségekről tájékoztat, akik megérdemlik talán, hogy az ő példájukat kövessék a megbékélés folyamatában. Ez tükörben nem jöhetett létre Marosvásárhelyen és egész Erdélyben. Ilyen szempontból, ha visszatekintünk az elmúlt 25 évre, akkor azt mondanám, hogy a magyar közösségnek sikerült kiharcolnia egy olyan sajtót, amely független, amely objektíven tudja tájékoztatni arról, ami történik ebben az országban, a térségben és a világban, amely újjá tudja éleszteni a hagyományokat, az értékeket, amelyek a hagyományok révén túlélték a századokat, amelyek reményt is tudnak sugallni a magyar közösségnek még akkor is, amikor támadások érik. Szerettem volna, ha ez a román közösségen belül is létrejött volna, mert akkor létrejött volna a többség körében is egy olyan elvárás az állammal, a politikával szemben, hogy tartsa tiszteletben a kisebbségi jogokat. Ez a mentalitás még nem érezhető a többségi román közösségen belül, és azt hiszem, ez a forrása az olyan ellentéteknek, amelyek kettéválasztják néha városunkat és térségünket.