2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Backamadarasi Református Egyházközség volt felekezeti iskoláját, amelynek épületét 1900 óta oktatási célokra használtak, s amiben a közelmúltig óvoda működött, most pedig a posta, 2009-ben szolgáltatták vissza az egyháznak.

Fotó: Nagy Tibor


A Backamadarasi Református Egyházközség volt felekezeti iskoláját, amelynek épületét 1900 óta oktatási célokra használtak, s amiben a közelmúltig óvoda működött, most pedig a posta, 2009-ben szolgáltatták vissza az egyháznak. A törvényt betartva, a szerződést öt évre hosszabbították meg a polgármesteri hivatallal – mondta Koncz László Ferenc, a gyülekezet lelkésze. 
– A visszaszolgáltatott ingatlan már nem felel meg a korszerű követelményeknek, s ezért teljes felújításra szorul. Az épületnek olyan rendeltetést szeretnénk adni, amely Backamadaras és a környék közösségét szolgálná, mégpedig napközis óvodát hoznánk létre, amely nemcsak a helybeli gyermekeket fogadná, hanem a környékbelieket is. A hosszított programmal működő óvoda megkönnyítené a dolgozó szülők gondját a gyermekfelügyeletet illetően. Ugyanis sokan járnak dolgozni, s jelenleg nehéz megoldani a gyermekek felvigyázását, s nincs ahol hagyni őket.  Ezért gondoltunk arra, hogy ezt az igényt elégítjük ki, s vonzóvá tesszük a térségben az óvodát. És miért ne, Backamadarast is. A munkálatok nagyon költségesek, ezért támogatás céljából pályázatot nyújtottunk be a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumához. Az elbírálás február folyamán történik meg. A pályázatban igényelt összeg 19,5 millió forint – mondta a lelkész.
Az elképzelés nagyon jó, a modern kor igényeit kielégítő korszerű óvoda valóban hasznos és szükséges. A kivitelezéshez erőt, kitartást!

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató