2024. september 10., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tanévnyitó ünnepség volt

Becsengettek Nagyernye község iskoláiban, ünnepélyes tanévnyitón vettek részt hétfőn reggel a diákok, pedagógusok, szülők egyaránt. „Egy új tanév új időszak, új lehetőségek kapuját nyitja meg. Az iskolában megszerzett tudás, tapasztalat és élmények jelentik majd azt az alapot, amelyre a diákok jövőjüket építhetik” – mondta köszöntőbeszédében Nagyernye község polgármestere, Jánosi Ferenc az Apafi Mihály Általános Iskola évnyitó ünnepélyén. 

– Elkezdődik egy újabb iskolai év, ezzel együtt pedig egy óriási lehetőség nyílik meg előttünk, és bízom benne, hogy ezt mindannyian lehetőségként tudjuk megélni. Az új tanévvel mindig új kihívások bukkannak fel, de ugyanakkor új célok, tervek, barátságok is alakulhatnak ki – szólt a diákokhoz Borbély Lajos, az Apafi Mihály Általános Iskola igazgatója. Külön köszöntötte az előkészítő osztály tanulóit és a nyolcadikosokat. 

Előbbieknek azt kívánta, hogy szeressék ezt az új világot, amelyben a gyermekszerető és lelkiismeretes pedagógusok külön figyelmet fordítanak arra, hogy a tanulókban rejlő képességeket fejlesszék, illetve lelkükre is vigyázzanak. A nyolcadikot kezdőknek pedig, akik komoly kihívással állnak szemben, azt kívánta, hogy majd a vizsgákon olyan eredményeket érjenek el, amilyeneket szeretnének. Jó hírekkel folytatta a tanintézmény vezetője: az iskolák jelentősen megújultak, az anyagiak terén érezhető egy felfele ívelés, illetve az utóbbi 4–5 évben növekszik a gyereklétszám is. 

– Innen már mindannyiunk felelőssége az, hogy mindig a legjobbat nyújtsuk diákjaink számára – tette hozzá Borbély Lajos, egyúttal köszönetet mondva Nagyernye község önkormányzatának, hogy az anyagi lehetőségekhez képest erőn felül is biztosítja az oktató-nevelő munkához szükséges feltételeket. 

Jánosi Ferenc polgármester hangsúlyozta a közös erőfeszítés fontosságát, azt, hogy ebben az együttműködésben az önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyermekek kiváló körülmények között tanulhassanak. 

– Beért munkánk gyümölcse, a polgármesteri hivatal által megnyert pályázattal egyrészt új bútorzatot vásároltunk a község tanintézményeibe, másrészt a nyár folyamán sikerült korszerűsíteni az oktatási infrastruktúrát, felszerelve a tanintézményeket interaktív táblákkal, számítógépekkel, laptopokkal, hangtechnikai berendezésekkel, nyomtatókkal, hordozható szkennerekkel, videokonferenciákhoz szükséges külső kamerával, routerekkel – tette hozzá az elöljáró. A Nagyernye község iskoláinak digitalizációját célzó projekt értéke közel 700 ezer lej volt.

Az ünnepségen beszédet mondott még Ferenczi Imola aligazgató, valamint a nagyernyei rendőrség képviseletében Rânja Flaviu. 

Fotó: Antalfi Imola



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató