Nagyboldogasszony

Baricz Lajos: Égbe vétetett

 

Máriáról szólni soha nem elég:

„Boldognak mond engem minden nemzedék”,

mondta magáról a szép Szűz Mária ”

Isten útján illett mindig járnia,

 

hiszen válaszul egyszer igent mondott,

átvállalva így örömet és gondot,

mondván az angyalnak: „Jó, legyen! Fiat!”,

s méhébe fogadta Isten szent Fiát.

 

Nem akart tőle sohasem megválni,

és ezért kellett később mennybe szállni,

hogy ott mindörökre mellette legyen,

 

és érettünk nála pár jó szót tegyen;

bár égbe vétetett, de ott is anyánk:

Isten bő kegyelmét esdi le reánk.

(2018. augusztus 10.)

 

A Magyar katolikus lexikon szerint Nagyboldogasszony a Boldogságos Szűz Mária neve a katolikus magyarok ajkán, a Nagyasszony változata. A Nagyboldogasszony szóban a nagy Mária föltámadására és megdicsőülésére utal, míg a Kisboldogasszony Mária születésére és a kicsi Máriára.

Nagyboldogasszony ünnepe augusztus 15-én Mária halálának, illetve test szerinti mennybevitelének napja: Mária mennybevétele.

Az ősegyházig visszanyúló hagyomány szerint a Megváltó édesanyjának, Máriának a holttestét nem engedte át a földi enyészetnek, hanem röviddel halála után föltámasztotta, és magához emelte a mennyei dicsőségbe. Ezt a népi jámborságban is évszázadokon át öröklődő nézetet XII. Pius pápa a Fulgens corona kezdetű bullájával dogmai rangra emelte 1950-ben. (A dogma jelentése hittétel, vagyis Istentől kinyilatkoztatott és az egyháztól ilyennek nyilvánított vallási igazság. A dogma jelenti tehát mindazt, ami az isteni s egyházi – katolikus – hit tárgyát képezi.)

Jeruzsálemben már az 5. század elején ünnepelték Mária halála napját (átmenetelnek, születésnapnak vagy elszenderedésnek – dormitiónak – nevezték). A 6. században a keleti egyházban mint Mária mennybevitele vált általánossá Dormitio sanctae Mariae néven. Nyugaton a 7. századtól terjedt el, s a 8. századtól mint Mária mennybevitele, Assumptio beatae Mariae szerepel a kalendáriumokban. Szent I. Sergius pápa (687 – 701) tette Rómában hivatalos ünneppé. Hamarosan vigíliát (előesti misét), 866-1955 között oktávát csatoltak hozzá (ami azt jelenti, hogy nyolc napon át a liturgiában kötelező volt róla megemlékezni, mint most a karácsony és a húsvét ünnepéről).

Az ünnepet Székesfehérvárott első szent királyunk, Szent István is megülte. Egyik alkalommal a Napbaöltözött Asszony nagy jeléről Szent Gellért püspök beszélt István és udvara előtt: „Gellért tanácsának intéséből akkoron kel föl, hogy a Szűz Máriát ez Magyarországban Bódogasszonynak, avagy ez világnak Nagyasszonyának hívnák. Szent István királ es ez szegény országot Bódogasszony országának nevezé” (Érdy-kódex).

Az Árpád-házi Szent István király személyében önmagát, az országot és a koronát épp Nagyboldogasszony napján a Szűzanyának ajánlotta halála előtt és épp Nagyboldogasszony estéjén lépett ki ebből a világból. Mária az Árpádoknak mennyei édesanyja és oltalmazó királynéja. Már Árpád fehéregyházi/székesfehérvári sírja fölé is Nagyboldogasszony tiszteletére emeltek templomot, de az ő védnöksége alatt állott a székesfehérvári bazilika, királyaink koronázó és temetkezőhelye, továbbá az esztergomi, a kalocsai érseki, a váci, a győri püspöki székesegyház, melyeket Szent István királyunk alapított.

Árpád-kori és későbbi 12 bencés monostort, 12 premontrei, hat ciszterci kolostort a Nagyboldogasszonynak szenteltek. A történelmi Magyarországon 333 templomnak volt Nagyboldogasszony a védőszentje, az erdélyi egyházmegyében 36 templomnak ma is a védnöke.

A búcsújáró kultuszt idézi Máriabesnyő, Máriacsalád, Máriagyűd, Máriakálnok, Máriakéménd, Máriakönnye, Máriamakk, Márianosztra, Máriaradna, Máriaremete, Máriavölgy a nevével is, azonkívül azok a zarándok-/búcsújáró helyek, amelyek nevében nem szerepel kifejezetten Mária. Ilyen és számunkra legközelebb álló búcsújáró hely Csíksomlyó. (B. L.)