2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A nagy infrastrukturális beruházások nem sikerültek, a nagy programok pillanatnyilag nem igazán működnek, a községi utak felújítását még 2008-ban elkezdték (a szentdemeteri útról van szó), illetve még 2006-ban elkezdődött a szénaverősi, a 61-es községi út felújítása. 

Fotó: Nagy Tibor


– A nagy infrastrukturális beruházások nem sikerültek, a nagy programok pillanatnyilag nem igazán működnek, a községi utak felújítását még 2008-ban elkezdték (a szentdemeteri útról van szó), illetve még 2006-ban elkezdődött a szénaverősi, a 61-es községi út felújítása. 2010-től azonban ezekre  egyáltalán nem kaptunk kormánytámogatást, azóta ezek a munkálatok állnak – nyilatkozta kérdésünkre Sagyebó István, Balavásár község polgármestere. 
Elmondta, hogy Szentdemeter felé egy szakaszt sikerült még akkor leaszfaltozni, elő volt készítve a többi is, viszont, miután nem jött a támogatás, a munkálatok leálltak, és mivel az út folyamatosan használatban van, folyamatosan rongálódik. Valószínűleg ez még egy pluszköltséget fog igényelni, mert  az út futófelületét még egyszer újra kell majd kövezni és kiszintezni, hogy aszfaltburkolatot lehessen rá teríteni. 
Ugyanúgy a Szénaverős felé vezető 61-es községi úton közel öt kilométeren köves út van, amelynek az aszfaltozására a községvezető szerint az összes létező, lemondott vagy lemondatott miniszterelnök és román képviselő – Szénaverős lévén román falu – ígéretet tett, amiből aztán sajnos nem lett semmi, mert  2010 óta arra sem kaptak semmiféle finanszírozást. 
– A víz- és csatornahálózatra benyújtott pályázataink 2010-ben kimerültek, és azóta nem volt új pályázati lehetőség. Annak ellenére, hogy elkészítettük a tanulmányokat a község szinte összes településére, nem sikerült ezekre forrásokat lehívni, holott Románia felvállalta, hogy 2016-ig a vidéki települések 80 százalékában lesz vezetékes ivóvíz. Valmi csoda kell történjen, hogy ez megvalósuljon – mondta, hozzátéve, hogy másfél hónapja írt alá egy együttműködési szerződést több község és az Aquaserv, amelynek célja a vízvezeték gerincvonalának a kiépítése. Ez a Regionális Operatív Program utódjából kellene megvalósuljon, de valószínű, ez is eltart még két-három évig,  a közbeszerzési eljárás egy ilyen procedúránál legalább egy évbe telik. 
Balavásárnak községszintű víz- és csatornahálózata nincs, csak a pár tömbháznak van saját víz- és csatornahálózata egy elavult ülepítő-rendszerrel, azon kívül mindenki önálló rendszerben próbálja megoldani, amelynek költsége esetenként legalább a négyszerese annak, amit egy központi rendszerrel meg lehetne oldani. 
Uniós pályázatok jelenleg csak a Leaderen futnak, ebből sikerült  felújítani a székházat,  körülötte a területet önerőből rendezték el. Közbeszerzési eljárás van folyamatban egy műgyepes sportpálya megépítésére a kendi iskola  udvarán, szintén Leader-forrásokból. Eddig három ajánlatot is kaptak, de a községvezető szerint egyik sem elfogadható. 
A polgármesteri hivatal felújítási költségei közel százezer euróra rúgnak, közbeszerzési eljárás után önrészként csak a berendezés értéke maradt, illetve az áfát kell kifizessék, ami utólag visszaigényelhető.  
– Valójában a községnek kb. 6.000 eurójába került, a többi vissza nem térítendő támogatás, illetve áfa, ami visszaigényelhető.  Igazából 2012-ben írtuk alá a finanszírozási szerződést, a tavalyi év folyamán a közbeszerzési eljárás után aláírtuk a kivitelezési szerződést, és augusztus 14-e volt a határidő az épület felújítására. Ez  meg is történt, az építő elvégezte a munkát, és mint említettem, az udvart  meg az épület körüli területet mi magunk tettük rendbe. A vízelvezetőkkel volt probléma, azok miatt is romlott az épület állaga,  mert az esővíz nem volt kellő módon elvezetve. 
A napokban tervezik a beköltözést, miután minden apró dolog a helyére kerül. Gond van még az internet-, illetve a telefonhálózat beüzemelésével, és  néhány bútornak még a helyére kell kerülnie.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató