Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Marosszentgyörgy polgármestereként sokan ismerik Sófalvi Szabolcsot, de talán kevesebben tudják róla, hogy „szabadidejében” négy gyerek vicces apukája, aki a hivatali teendőket esténként meseolvasásra, társasozásra, a családdal való beszélgetésre cseréli. Annak ellenére, hogy rendkívül elfoglalt, folyton szól a telefonja, igyekszik minél több minőségi időt tölteni a gyerekeivel, akik közül a legnagyobb tizennégy éves, a legkisebb pedig mindössze pár hónapos. Ezúttal tehát kivételesen nem a polgármesterrel, hanem a június harmadik vasárnapján ünnepelt apák napja alkalmából a négygyerekes édesapával beszélgettünk a nagy család szépségeiről, a gyereknevelés kihívásairól, az esti rituálékról.
Szabolcs már a beszélgetésünk elején elárulja, a felesége is, ő is a nagy család híve, viszont a mostani boldog, négygyerekes családi állapothoz bizony megpróbáltatásokkal teli út vezetett.
– Nagyon korán elkezdtem udvarolni a feleségemnek, már akkor úgy éreztük, hogy mindenben találunk, de egy dolog hiányzott, a komolyabb hit. Nyolc év után tönkrement a kapcsolatunk, de sikerült újjáépíteni, akkor már mindketten komolyan vettük a hitet, és eldöntöttük, hogy ezúttal – ahogy mondani szokás – erre a sziklára építjük a kapcsolatunkat, nemcsak szerelemre, hanem szeretetre, hűségre, egymásra figyelésre. Ekkor kezdődött el az igazi kapcsolatunk, és két év után össze is házasodtunk, akkor éreztük úgy, hogy adott az a biztos talaj, amelyre családot lehet építeni. Valójában tíz év udvarlás után vettem feleségül Adélt. Többször beszéltünk arról, hogy két-három gyereket szeretnénk, de négyre, bevallom őszintén, sem a feleségem, sem én nem gondoltunk – jegyzi meg nevetve.
A szovátai „csoda”
A családapa szerint az első megpróbáltatás akkor érte őket, amikor a házasságkötés után rövid idővel megtudták, hogy kisbabájuk lesz, de elvesztették. – Nagyon elkeseredtünk, de a hitünk megvolt, és ma is azt valljuk, hogy a házasságot a megpróbáltatások közepette a hit tartja meg. Akkor azt hittük, elvesztettük a babát, de nem baj, jön majd másik. Hát nem jött. Eltelt öt év, és nem jött össze a baba. Ellenben így utólag visszatekintve, az az öt év is ajándék volt, hiszen egymásra tudtunk figyelni, sok időt együtt tölteni, meg tudtuk alapozni a kapcsolatunkat – állítja Szabolcs, majd nevetve meséli el, hogy az ismerőseik arra biztatták őket, menjenek el Szovátára, mert az ottani kezelés segít majd a „babaprojektben”. Végül beadták a derekukat, elmentek, ám ott már az első napon kiderült, hogy nincs szükség kezelésre, ugyanis úton van a várva várt baba. – Nagy ajándékként fogadtuk, ezért is kapta a lányunk, aki ma már tizennégy éves, a Kriszta Dorottya nevet. A Kriszta jelentése Krisztushoz tartozó lány, a Dorottya pedig Isten ajándéka. Utána következett a második, majd a harmadik gyerek, és úgy látszik, Isten úgy gondolta, kik vagyunk mi, hogy eldöntsük, hogy elég, közel kilencéves volt a harmadik gyerekünk, amikor megtudtuk, hogy érkezik a negyedik – elevenítette fel a negyedik csoda érkezésének a hírét a családapa.
Tavaly húsvétkor közölték a hírt a gyerekekkel, hogy bővül a család, amire örömujjongástól, hangos visítástól zengett a Sófalvi-porta. – A feleségemet régóta foglalkoztatta a gondolat, hogy ha nem születik gyerekünk, örökbe fogadunk egyet. Érdekes, hogy mire oda jutottuk, hogy ez irányba lépéseket tegyünk, megérkezett az első gyerek. De Adélnak ez a vágya nem merült feledésbe a harmadik után sem, sőt, mindhárom gyerek tudta, hogy anyának van egy ilyen vágya, és apuka sem ellenzi, mert nagyon szeret apuka lenni. Amikor megtudták, hogy jön a negyedik baba, az volt az első kérdésük, hogy igazi testvérkével vagy örökbe fogadott babával bővül a család? Adél a mai napig nem vetette el ezt a gondolatot, holott négy gyerekünk van. Persze, egyelőre halasztódott, mert elég nagy kihívás négy gyereket nevelni. De így, negyvenhat évesen is jó érzés babázni, kényeztetni, ölelgetni egy pici babát, áldásként tapasztalok meg minden pillanatot. A feleségemmel 12 éve jegyesoktatással is foglalkozunk, és van egy mottó (a gyulafehérvári katolikus családpasztorációs irodáé), amivel teljes egészében azonosulni tudunk:
A hit kegyelem, a család áldás, és a gyermek jövő. Mi is így érezzük, óriási áldás nagy családban élni, de dolgozni is kell érte, hiszen nem magától működik jól egy család. Voltak ugyan megpróbáltatásaink, de a szüleimtől azt láttam, hogy bár nekik is számos megpróbáltatásban volt részük, kitartottak egymás mellett hűségben, imában, és én is ezt viszem tovább. Úgy érzem, apaként nagy szerepet játszom abban, hogy a család egységben legyen, hiszek a bölcs mondásban, miszerint a példamutatás a legjobb nevelési eszköz, és talán a legfontosabb, amit tehetek a gyerekeimért, az az, hogy nagyon szeretem az édesanyjukat, hiszen a gyermeknevelés sokkal könnyebb, ha érzik, hogy egység van közöttünk, összetartó családban élnek. Ez biztonságot ad nekik. Polgármesterként is ezt látom, hogy a mai liberalizmus közepette az erős családok óriási értéket jelentenek – véli Szabolcs.
Egy község – de főleg egy olyan rohamosan fejlődő település, mint Marosszentgyörgy, ahol egymást érik a fejlesztések – vezetése teljes embert igényel. Amikor arról kíváncsiskodom, hogy a rengeteg teendő mellett mikor jut ideje a családra, gyerekekre, Szabolcs azonnal leszögezi, meg szeretné cáfolni azt a tévhitet, miszerint az apukák, férjek nagyon foglaltak, ők kell gondoskodjanak a család megélhetéséről, így az anyára hárul a gyereknevelés. – Szerintem ez nem helyes, a gyereknevelésben és az otthoni teendőkben is részt kell vállalni az apukáknak, én is ezt teszem, nem kifogás, hogy nincs időm. Rengetegszer szól a telefonom, este is, előfordul, hogy éjszaka vagy korán reggel hirtelen el kell rohanjak, mert vészhelyzet van, ez az utóbbi hónapokban, a járvány idején gyakran volt így. De úgy érzem, ha mennyiségben nem is tudok annyit ott lenni, amennyit szeretnék, a minőségi időn van a hangsúly. Ma is hetente egyszer találkát adok a feleségemnek, ilyenkor a gyerekeket elvisszük a nagyszülőkhöz, és csak rá figyelek. Ugyanakkor a gyerekekkel is számos közös programunk van, gyakran elmegyünk biciklizni, rollerezni, vagy meghívom őket egy teára, egy shake-re, amit nagyon szeretnek. Külön-külön is próbálok minőségi időt tölteni velük, amikor mindenik érezheti, hogy arra az időre apa az övé. Gyakran előfordul, hogy az egyik fiammal játszom, a másikkal nyírjuk a füvet, vagy rollerszöktetőt barkácsolunk. De az is, hogy meghívtak Székelyföldre egy konferenciára, és vittem magammal a lányomat, az úton néztük a tájat, beszélgettünk. A gyerekek általában türelmetlenek, menekülnek a komoly beszélgetések elől, de az autóból nem tudott menekülni, ráadásul nagyon élvezte, hogy csak ő megy apával, így komoly dolgokról is tudtunk tárgyalni. Úgy gondolom, fontos, hogy legyenek pillanatok, amikor érezheti a gyerek, hogy csak rá figyelek, közben nem nézem a híreket, nem telefonozok. Bevallom, ez a legnagyobb kísértés nálam, mivel folyton szól a telefonom. Hajlamos vagyok azonnal felvenni, vagy megnézni az üzenetet, hogy lássam, nincs-e valami baj a községben, de próbálom mindennap legalább egy időre félretenni – vallja be a polgármester apuka.
A három nagyobbik gyerek szerint – és amikor nagyobb lesz, valószínűleg a most pár hónapos apróság is osztja majd a véleményüket – az apukájuk egyik legfőbb tulajdonsága, hogy vicces, és úgy mesét olvasni, mint apa, a világon senki nem tud. Az esti családi rutinból, a közös imádkozásból, meseolvasásból az édesapa is kiveszi a részét, arra szokták kérni a gyerekek, hogy vicces mesét olvasson nekik.
Bár sok vicces mese létezik, annyi nem, hogy mindennap újjal tudjon előrukkolni, ezért arra kérik apukát, hogy „viccesítse” meg a „sima” meséket. Az Anna, Peti, Gergő sorozat nagy kedvenc, minden este valamelyik gyerek kiválaszt egy részt, apa feladata pedig az, hogy azt kissé másként, viccesen olvassa el nekik, tegyen hozzá dolgokat akár a család mindennapjaiból, vagy szójátékokat beleszőve nevettesse meg őket. Úgy tűnik, ebben igen tehetséges, ugyanis minden este nagyokat kacagnak. A reggeli ébresztés általában Adélra, az édesanyára hárul, az utóbbi időben azonban, amikor még volt tanítás, a legkisebb testvér gondoskodott arról, hogy a nagyobbak ne késsenek el az iskolából.
Sok szülő panaszkodik, hogy egy gyerekkel is nehéz elbírni, hát akkor hárommal, néggyel, öttel, ezért hihetetlennek tűnt, amikor pár évvel ezelőtt egy hatgyerekes édesapa azt mondta, az elsővel nehéz volt, de utána, ahogy nőtt a gyereklétszám, egyre könnyebb lett a dolguk. Érdekes módon ezzel Szabolcs is egyet-ért, mint mondta, ők sem hitték, amikor mások mondták, és saját maguk meg nem tapasztalták. – Most a negyedik gyerekkel a tizennégy éves nagylányunk rengeteget segít, de a középső fiunkból is csodálatos dolgokat hozott ki a baba, a családi hangulatot nagyon pozitív irányba befolyásolta – állítja a családapa, aki szerint a gyereknevelésben a kulcsszavak az időbeosztás, a jó szervezés és a prioritások felállítása. Most, vakáció idején is fontosnak tartják, hogy a gyerekek ne csak úgy ellegyenek, hanem napi programjuk van, be vannak osztva, mikor melyik teríti az asztalt, mikor raknak rendet a szobájukban, mikor olvasnak a vakációra feladott házi olvasmányokból, de bőven jut idő lazításra, közös programra is. Sófalvi Szabolcs és a felesége egyetértenek abban, hogy nem szeretnék, ha a gyerekeiket a hatalmába kerítené a világháló és az általa kínált világ, az az elvük, hogy ha valamit megtiltasz a gyerekeknek, akkor mindig legyen egy alternatíva, például ha hétvégén csak egy órára megengedett a „kütyük” használata, akkor folyamatosan ajánlani kell nekik alternatívát, esetleg családi biciklizést, társasozást. Ezáltal ugyanis nem úgy élik meg, hogy nekik semmit sem szabad, és egész nap unatkoznak.