2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nagy András vállalja a polgármester-jelöltséget

Június harmadikán ülésezett az RMDSZ szászrégeni választmánya, ahol többek között szó esett a jövő évi helyhatósági választásokról.

Június harmadikán ülésezett az RMDSZ szászrégeni választmánya, ahol többek között szó esett a jövő évi helyhatósági választásokról. Hosszas vita és beszélgetés után Nagy András korábbi polgármester úgy döntött, hogy vállalja a megmérettetést. A politikus lapunknak elmondta, a közelgő választások alkalmából többen – magyarok és románok egyaránt – megkeresték, és érdeklődtek arról, hogy vállalja-e a jelölést, ezért ebben a kérdésben a szervezetnek is döntenie kellett. Szászrégenben sem sok fejlődés történt az utóbbi években, sőt több olyan nagyobb horderejű tervet sem menedzseltek, amelyet még Nagy András polgármestersége idején kezdeményeztek. Ezért is szeretné folytatni munkáját Nagy András, aki elmondta, csak akkor indul, ha teljes támogatottsága lesz, ezért konzultációsorozatot javasolnak. Az elkövetkezendő időszakban szeretnének találkozni a szászrégeni egyházak képviselőivel, üzletemberekkel, az MPP és az EMNT helyi vezetőivel, de nem zárkóznak el a más pártokkal való tárgyalások elől sem. Az RMDSZ városi vezetője kifejtette, a polgármester-jelölés mellett nagyon fontos, hogy a 2016-os helyhatósági választáson minél többen menjenek el szavazni, mert csak úgy lehet többségi képviselete az RMDSZ-nek, a szászrégeni magyarságnak a helyi tanácsban. Ezért erre is nagy hangsúlyt fektetnek majd a kampányban, illetve az azt megelőző időszakban – mondta többek között a Népújságnak Nagy András.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató