My Fair Lady

Az év utolsó napján mutatja be legújabb előadását a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Noha a mű szilveszteri programként is megállja a helyét, mégsem egyszerű kabaré: annál jóval mélyebb és igényesebb produkciót kíván színpadra vinni Harsányi Zsolt rendező, a szóban forgó musical – mert zenés darabról van szó – pedig mindezt meg is kívánja.

Pygmalion... Székely Mendel Melinda kisplasztikája

Az év utolsó napján mutatja be legújabb előadását a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Noha a mű szilveszteri programként is megállja a helyét, mégsem egyszerű kabaré: annál jóval mélyebb és igényesebb produkciót kíván színpadra vinni Harsányi Zsolt rendező, a szóban forgó musical – mert zenés darabról van szó – pedig mindezt meg is kívánja. A vásárhelyi színpadon a My Fair Lady című világhírű klasszikust láthatja a közönség 2012 utolsó előadásaként. George Bernard Shaw Pygmalion című drámája alapján Alan Jay Lerner írt musicalt a múlt század ötvenes éveiben, ennek George Cukor rendezte, Audrey Hepburn és Rex Harrison főszereplésével készült filmváltozata tette világhírűvé a művet – több Oscart nyert 1964-es bemutatása után. Harsányi Zsolt rendezőt a készülő marosvásárhelyi előadásról faggattuk.

– Shaw műve vagy a Lerner-féle átdolgozott változat képezi a produkció alapját?

– A musicalt visszük színpadra, a szövegkönyvünk ezzel azonos. A film nem követi teljes egészében a színpadi változatot. Utóbbit 1956-ban mutatták be musicalként, mi Lerner eredeti szövegváltozatával dolgozunk. Ő megváltoztatta a Shaw által írt dráma befejezését. A Pygmalionban a főszereplő Eliza Freddy mellett marad, a My Fair Ladyben visszatér Higgins professzorhoz, és bekövetkezik a hepiend. Shaw a drámához illesztett záró-szövegében elmagyarázza, hogy miért kellett a főszereplőnek máshoz mennie, de ez egyfajta mentegetőzésként is értelmezhető, a műből másként adódna. Shaw 1950-ben meghalt, nem lehetett tanúja a boldog véggel záródó musicalváltozat színrevitelének, valószínűleg azt nem is tűrte volna. Lerner az átdolgozott mű elején egy rövid bevezetőszövegben ismerteti a változtatás mellett szóló érveit és kéri „az egek és Shaw” bocsánatát. Utóbbi szerint a fonetikáról szól a darab, de a cselekmény maga egy ókori görög mítoszon alapszik: Pygmalion, a szobrász beleszeret alkotásába, amelyet imái hatására az istenek életre keltenek. Az ekképpen teremtett nő feleségül megy alkotójához. Lerner változata is hepienddel végződik, Eliza Higgins professzort választja. A mű egyaránt szól az alkotásról, a műalkotásról, mester és tanítvány, de legfőképpen férfi és nő viszonyáról.

– Milyen jellegű előadásra számíthat a közönség, hogyan jellemeznéd a készülő produkciót?

– A történet egy adott történelmi korszakban, a huszadik század elején játszódik, pontosabban 1912-ben, Londonban. Ha úgy vesszük, hogy a különböző értékrendek átalakulása okán a huszadik század az első világháborútól kezdődik, akkor a dátum ellenére még a tizenkilencedik században, az akkori társadalmi normák uralta időben járunk. Az előadásunk á la carte produkció lesz, klasszikus színpadra vitel. Semmiféle aktualizálást, erőltetett modernizálást nem követtünk el ellene. Időtállóvá sem kívánjuk tenni, sem a darabbeli körülmények, sem a történet főszála nem kívánják meg ezt. A főszereplők közti viszony, férfi és nő kapcsolata örök érvényű, ez az, ami napjainkban is aktuális. Harminckét szereplő lesz a színpadon, játékukat, dalaikat egy huszonhét tagból álló zenekar kíséri.

– Szórakoztató előadással készültök, avagy emberi mélységeket is feltáró produkciót láthatunk?

– Korhű előadásra törekszünk, de nem felületes koridézésre: a helyzetek és szereplők viszonylatait, viszonyait maximális igényességgel próbáljuk kibontani. Jól megcsinált produkciót szeretnénk színpadra vinni, olyat, ami a szó nemes értelmében szórakoztató. Amely be tudja kapcsolni a nézőt az előadás „vérkeringésébe”. Hiszen a színháznak nem ki-, hanem bekapcsolnia kell a közönséget, olyan, mint a sakkjáték – látszólag kikapcsol, de az agyunk közben végig dolgozik. Én minden előadásommal ezt szeretném elérni. Úgy érzem, hogy a sokrétű közönség ízlését és igényeit egyaránt kielégíti majd az előadás, amelynek a szövegét sem változtattuk meg, húzást is alig eszközöltünk benne. Klasszikus produkcióval készülünk, amelynek a nyilvános főpróbájára december 30-án, bemutatójára pedig december 31-én kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében.