2026. július 23., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

*Bekecs Táncszínház – Táncolva öröklődik


Táncolva öröklődik – előadás Szovátán

Július 26-án, vasárnap 20 órától a szovátai szabadtéri színpadon adja elő Táncolva öröklődik című folklórműsorát a Bekecs Táncszínház. A darab autentikus barangolás a Kárpát-medence reprezentatív települései és dialektusai között. A fellépő művészek bepillantást nyújtanak a táncos, énekes, zenész mesterek saját szellemi kulturális örökségébe, felhasználva azok jellegzetes stílusát, mozgásesztétikai értékét. Az előadás Dél-Alföld, Felcsík, Gyergyó, Szatmár, Méhkerék, Szilágyság, Sóvidék és Kalotaszeg jellegzetes táncbéli hangulatait idézi meg.


Segesvári Középkori Fesztivál

A hét végén, július 24–26. között kerül sor a Segesvári Középkori Fesztiválra a segesvári várban. A helyi önkormányzat által 31. alkalommal szervezett eseményen utcai animációk, harci bemutatók, középkori zene és tánc, valamint interaktív műhelyek várják a gyermekeket és a felnőtteket egyaránt. A harci bemutatókra első ízben Magyarországról is érkeznek vendégek a debreceni Történelmi Korok Hagyományőrző Egyesület képviseletében. A középkori fesztivál megnyitóját július 24-én, pénteken 19.30-kor tartják a várban. További részletek a polgármesteri hivatal www.primariasighisoara.ro honlapján találhatók.


Everness Erdély fesztivál

Első alkalommal kerül sor július 24–26. között a marosvásárhelyi Víkendtelepen az Everness Erdély önismereti és tudatos életmód fesztiválra. A lelassulásra, befelé tekintésre lehetőséget kínáló fesztivál programkínálata rendkívül sokszínű: a jógától és a mozgástól kezdve az egészséges táplálkozáson át egészen a mély önismereti előadásokig terjed. A teljes programról, illetve a jegyárakról a fesztivál everness.ro honlapján lehet tájékozódni.


Nyári gitárkoncert

Pethő Csaba My favourite things (Kedvenc dolgaim) című gitárkoncertjére várják az érdeklődőket július 25-én, szombaton 19 órától a marosvásárhelyi Bernády tér 3. szám alatti Kandake kávézóba. Pethő Csaba gitárművész egyedi zenei világa a klasszikus alapokból építkezik, mégis könnyedén kalandozik a különböző műfajok között. A résztvevők egy különleges nyári este elé néznek, amelyen a klasszikus zene a jazz, a blues és a kortárs improvizáció szabadságával találkozik. Amennyiben az időjárás megengedi, a koncertet a kávézó hangulatos udvarán tartják. A részvétel adományalapú.


Székesi falunap

Július 25-én, szombaton falunapra kerül sor a Nagyernye községhez tartozó Székesen. A program reggel 9 órakor biciklitúrával kezdődik, 11 órától megtartják a Székesi vágta nevű lóversenyt. A falunap hivatalos megnyitója 14 órakor kezdődik, ekkor díjazás is lesz. 15 órától néptáncelőadásokkal, illetve a helyi óvodások és iskolások műsorával folytatódik a program, 16 órától sportbemutatók lesznek, 17 órakor sörivó verseny kezdődik. 17.30-tól habpartin és vetélkedőkön lehet részt venni, 18 órától gyerekkoncert, 18.30-tól nótaest színesíti a rendezvényt. 19.30-tól tombolahúzás következik, 20.30-tól a Korax koncertezik, 21.30-tól tűzijáték, ezt követően pedig utcabál lesz. A falunapon kirakodóvásár, birkapörkölt- és gulyásfőzés, valamint gyermekeknek való szórakozási lehetőségek is várják a résztvevőket. A falunapot megelőzően, pénteken 14.30-tól 17 óráig gyermekeknek tartanak vetélkedőket, 20 órától borbemutatóra kerül sor a székesi kultúrotthonban. Ez utóbbi programpontra előzetes bejelentkezés volt szükséges, a jelentkezési határidő lejárt.


Kiállításmegnyitó az Összetartozás templomában

Július 31-én, pénteken 20 órától ünnepélyesen is átadják a bözödújfalusi Összetartozás templomában kialakított állandó szabadtéri kiállítást. Az új kiállítás célja, hogy közelebb hozza a látogatókhoz az egykori település múltját, mindennapjait és hangulatát. Az információs táblák, a digitális tartalmak, a QR-kódokon keresztül elérhető leírások, térképek, archív fényképek és hanganyagok, valamint a fény- és hangjátékok segítségével a látogatók nemcsak megismerhetik, hanem át is élhetik Bözödújfalu történetét. A rendezvény keretében köszöntőt mond Átyin Andrea Kata, a Bözödújfaluért Egyesület elnöke, illetve Csibi Attila-Zoltán tiszteletbeli bözödújfalusi, a Maros megyei RMDSZ elnöke. Az installációt dr. Kinda István kurátor és Hugyecsek Balázs vizuális művész mutatja be. Az ünnepség meghitt hangulatáról a Grazioso vonósnégyes gondoskodik.


Gáll Attila festménykiállítása

A marosvásárhelyi kövesdombi unitárius templom Bözödi György termében megnyílt Gáll Attila, Székelyudvarhelyen élő, marosvásárhelyi születésű festőművész festménykiállítása. A tárlat egész júliusban megtekinthető hétköznapokon 9 és 13 óra között, vasárnapokon a 10 órától kezdődő istentiszteletek előtt és után.


Fotókiállítás az Art Nouveau galériában 

Július 30-ig, csütörtökig tekinthető meg a Képzőművészek Szövetségének szervezésében a Kultúrpalota Art Nouveau galériájában (George Enescu utca 2. szám) nyílt tárlat, amely 21 alkotó képeit vonultatja fel a nagyközönség előtt.


Természetfotó-kiállítás a várban

Augusztus 20-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Milvus nemzetközi természetfotó-pályázat alkotásaiból összeállított kiállítást a marosvásárhelyi vár udvarán. A tárlat keretében a látogatók felfedezhetik a világ minden tájáról érkező természetfotósok lenyűgöző képeiből álló válogatást, amelyet Románia legrégebbi és legrangosabb fotópályázata keretében állítottak össze. A Milvus és a Forona – Romániai Természetfotósok Egyesülete – által 17. alkalommal megrendezett verseny célja, hogy közelebb hozza a közönséget a természet szépségéhez, és felhívja a figyelmet annak védelmére.


Magyar cigány hősök

A marosvásárhelyi vár udvarán továbbra is látható az Együtt, szabadon – Magyar cigány hősök című kültéri vándorkiállítás, amely a Terror Háza Múzeum időszaki tárlataként mutatja be azokat a kivételes roma személyiségeket, akik már a diktatúra évei alatt is bátran formálták közösségük jövőjét, és hozzájárultak Magyarország kulturális és társadalmi életének gazdagításához.  


Epidermix. Járványok, betegségek és gyógyító gyakorlatok az őskortól a 16. századig

A Maros Megyei Múzeum várbeli Történeti és Régészeti Osztályán továbbra is megtekinthető az Epidermix. Járványok, betegségek és gyógyító gyakorlatok az őskortól a 16. századig című kiállítás, amely régészeti leleteken, antropológiai anyagokon és múzeumi rekonstrukciókon keresztül ismerteti a betegségek, traumák és gyógyító gyakorlatok sok évszázados történetét.


Tünékeny ragyogás – egzotikus lepkék a Maros Megyei Múzeum gyűjteményében

A fiatal korosztály érdeklődésére is számot tartó lepkekiállítás a marosvásárhelyi Horea utca 24. szám alatti természettudományi múzeumban tekinthető meg. 


Miniatűr világ. Babamesék a néprajzi múzeumban 

A Maros Megyei Múzeum Néprajzi és Népművészeti Osztályán, a Toldalagi-palotában (Rózsák tere 11. szám) Miniatűr világ. Babamesék címmel nyílt kiállítás Jancsó Melinda – egyebek mellett – viktoriánus kori, kortárs és hiperrealista játékbabákat is felölelő magángyűjteményéből.


Nyári szabadság a Bernády Házban

Amint már korábban is jeleztük, július 15-étől egy hónapig zárva tart a marosvásárhelyi Bernády Ház. A szabadság utáni eseményekről időben tájékoztatjuk olvasóinkat.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató