2026. május 21., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Előadások a Nemzeti Színházban

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata május 22-én, pénteken 19 órakor A mi osztályunk című előadást, a kortárs lengyel drámairodalom egyik legfontosabb alkotója, Tadeusz Slobodzianek művét játssza a Nagyteremben, Béres Attila rendezésében. A 16 éven felüli nézőknek ajánlott előadás műfaji meghatározása szerint „történelemóra 14 képben”. 26-án, kedden 19.30-tól a Kisteremben Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című darabja látható, Harsányi Zsolt rendezésében. 28-án, csütörtökön szintén 19.30-tól Bódi Attila Lázadni veletek akartam című művét, a Tompa Miklós Társulat és a Yorick Stúdió közös produkcióját lehet megtekinteni a Kisteremben, Sebestyén Aba rendezésében.


A mi osztályunk – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat
Fotó: Bereczky Sándor


A Hapci király a Levél utcában

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Levél utcai Stúdió 2.1 bábstúdiójában május 23-án, szombaton 15 órától, 26-án, kedden és 27-én, szerdán 10 órától, 28-án, csütörtökön pedig 11 órától a Hapci király című mesejátékkal áll közönség elé az egyetem negyedéves bábszínészosztálya. Rendező: Csató Kata.

A sötétségből a fénybe – a Spectrum Színházban

Jászai Mari, a nagy magyar tragika szerepében búcsúzik a színpadtól a nemrég Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett Farkas Ibolya, városunk ünnepelt színművésze. A nagy előd naplójából készült A sötétségből a fénybe című monodráma május 27-én, szerdán 19 órától látható a marosvásárhelyi Spectrum Színházban. Rendező: Török Viola. Jegyek online és a Spectrum Színház pénztárában vásárolhatók.

Mesejátékok az Ariel színházban

Május 22-én, pénteken 9.30-tól és 11 órától az Antal Pál rendezte Lúdas Matyit játssza a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház társulata, a nagytermi előadás a 4 év fölötti gyermekeknek ajánlott. 25-én, hétfőn 18 órától, 26-án, kedden, 27-én, szerdán, 28-án, csütörtökön és 29-én, pénteken pedig 9.30-tól és 11 órától az 5 év fölötti korosztálynak szóló Sündör és Niru látható a stúdióteremben, Vidovszky György rendezésében. A helyek korlátozott száma miatt az előadás megtekintéséhez előzetes helyfoglalás szükséges a naponta 9 és 13 óra között hívható 0770-996-416-os telefonszámon.    

Filmest a Spectrumban

Május 25-én, pünkösdhétfőn 19 órától Eperjes Károly Magyar passió című filmjét vetítik a Spectrum Színházban. Szereplők: Telekes Péter, Eperjes Károly, Gál Tamás, Tóth Auguszta, Szűcs Nelli, Lippai László, Nemcsák Károly, Habodász István, Dunai Csenge. Jegyek a Spectrum Színház pénztárában kaphatók (nyitvatartás: hétköznapokon 9–13 óra között), online jegyfoglalás a Visit Maros honlapján.   

20. Csűrszínházi Napok

Május 29–31. között huszadik alkalommal tartják meg a Csűrszínházi Napok rendezvénysorozatot a mikházi Csűrszínházban. Május 29-én, pénteken 19 órától Székely Csaba Egy diktátor születése című művével, Galló Ernő előadóestjével kezdődik a program. Az előadást a Yorick Stúdió viszi színpadra. 30-án, szombaton 10 órakor gyermeknapi program kezdődik a Mikházáért Egyesület, a Csűrszínházi Egyesület és a gyergyószentmiklósi Halvirág Egyesület szervezésében. Ekkor a Szalonnafa-bábjáték székely népmese nyomán című előadást lehet megtekinteni Tamás Boglár rendezésében, továbbá kézműves-foglalkozásokra és különböző gyermekjátékokra is sor kerül. 17 órától Szucher Ervin Kárp György 80+ című könyvét mutatják be a mikházi kultúrotthonban. Ez alkalommal szórakoztató előadás is lesz Kárp György, Györffy András, Nagy István, Szélyes Ferenc és Szucher Ervin közreműködésével. Szervező: a Csűrszínházi Egyesület és a kötetet megjelentető Juventus Kiadó. 19 órától a Csíki Játékszín 12 dühös ember című előadásával zárul a nap, rendező: Vladimir Anton. 31-én, vasárnap 19 órától a Maros Művészegyüttes Mezőség mosolya című néptáncműsorával lép fel a Csűrszínház színpadán. A Kallós Zoltán születésének 100. évfordulója előtt tisztelgő előadás koreográfusa Varga János. 

Leckehangverseny

A ritmustól a zenéig tematikával tartanak leckehangversenyt május 22-én, pénteken 12 órától román, 13 órától magyar nyelven a marosvásárhelyi Kultúrpalota Nagytermében. A Victoria Copiilor prin Educație (A gyermekek győzelme az oktatás révén) Alapítvánnyal közösen szervezett hangversenyen a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia ütőhangszeres együttese zenél, György Levente moderál.     

Zongoraest

Május 26-án, kedden 19 órakor zongoraesttel folytatódik a Marosvásárhelyi Zenei Napok rendezvénysorozata a Kultúrpalota Nagytermében. Andrey Gugnin oroszországi zongoraművész Jean Sibelius-, Csajkovszkij- és Liszt Ferenc-műveket játszik. 

Rendkívüli fesztiválzáró hangverseny

Május 28-án, csütörtökön rendkívüli szimfonikus hangversennyel zárul a Marosvásárhelyi Zenei Napok programja. A Kultúrpalota Nagytermében 19 órakor kezdődő koncerten a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szimfonikus zenekarát Jascha von der Goltz németországi karmester vezényli, zongorán kísér: Andrey Gugnin. Műsoron: Szergej Rachmaninov- és Csajkovszkij-művek.

Szezonnyitó Szovátán

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia rendkívüli koncertet tart június 26-án, pénteken a Medve-tó partján. Az előadás 19.30-tól kezdődik a stégen, de a koncert a tó melletti sétányokról is hallgatható lesz. A belépés ingyenes, a stégen a helyek száma korlátozott.

Múzeumok Éjszakája

Május 23-án, szombaton délelőtt 11 órától 24-én, vasárnap 2 óráig huszadik alkalommal kerül sor Marosvásárhelyen a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatra. A teljes program május 20-i, szerdai és 21-i csütörtöki lapszámunkban tekinthető meg. A bilete.visitmures.com honlapról online beszerezhető belépőjegy felnőtteknek 10, gyerme-keknek 2 lejbe kerül, a jeggyel a rendezvény napján kizárólag a négy múzeumi részlegen váltható ki a karszalag, a partnerintézmények által biztosított helyszíneken (például az állatkertben) nem. 

Epidermix. Járványok, betegségek és gyógyító gyakorlatok az őskortól a 16. századig 

A Maros Megyei Múzeum várbeli történeti és régészeti osztályán május 22-én, pénteken 17 órakor nyílik meg az Epidermix. Járványok, betegségek és gyógyító gyakorlatok az őskortól a 16. századig című kiállítás, amely régészeti leleteken, antropológiai anyagokon és múzeumi rekonstrukciókon keresztül ismerteti a betegségek, traumák és gyógyító gyakorlatok sok évszázados történetét. 

Tünékeny ragyogás – egzotikus lepkék a Maros Megyei Múzeum gyűjteményében 

A fiatal korosztály érdeklődésére is számot tartó lepkekiállítás a marosvásárhelyi Horea utca 24. szám alatti természettudományi múzeumban tekinthető meg.

Miniatűr világ. Babamesék – a néprajzi múzeumban

A Maros Megyei Múzeum Néprajzi és Népművészeti Osztályán, a Toldalagi-palotában (Rózsák tere 11. szám) Miniatűr világ. Babamesék címmel nyílt kiállítás Jancsó Melinda – egyebek mellett – viktoriánus kori, kortárs és hiperrealista játékbabákat is felölelő magángyűjteményéből.

Szobrászati kiállítás a Kultúrpalotában

A Kultúrpalotában Körülzárt hiányok. A jobb lét tárgyai címmel nyílt meg Maxim Dumitraș szobrászművész kiállítása. Kurátor: Cora Fodor művészettörténész. A tárlat július 19-ig látogatható.

 Új időszakos kiállítás a Teleki Tékában

„... a haza fényre derül!" A reformkor könyvei címmel nyílt kiállítás a Teleki–Bolyai Könyvtárban. A tárlat a magyar reformkort ismerteti, felvillantva azokat a nagyobb témaköröket, a gazdaságpolitikától a nyelvújításig és a tudományos élet megszervezéséig, amelyek a reformkor két évtizedében a nemzeti polgárosodás jelszava alatt meghatározták a közélet formálóinak törekvéseit a Magyar Királyságban és az Erdélyi Fejedelemségben. A kiállítás kurátora László Lóránt.  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató