2025. szeptember 13., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Alaszka – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat

Fotó: Bereczky Sándor


Előadások a Nemzeti Színházban

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata szeptember 9-én, kedden 19 órakor Lev Tolsztoj Anna Karenina című darabját játssza a színház Nagytermében Keresztes Attila rendezésében. Az előadás a 16 éven felüli nézőknek ajánlott. Szeptember 10-én, szerdán 19.30-tól a Kisteremben Wilk Elise Alaszka című műve látható, rendező: Sebestyén Aba. 


… és a Csűrszínházban

Szeptember 5-én, pénteken 19 órától a mikházi Csűrszínházban közkívánatra újra előadják a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Akadémiai Műhelyének koprodukcióját, Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című darabját. Az előadás rendezője Harsányi Zsolt, játsszák Gecse Ramóna és Galló Ernő. Szeptember 6-án, szombaton 19 órától a Csűrszínház műsorra tűzi Szabó Magda Kígyómarás című színművét, a békéscsabai Jókai Színház és az Újszínház közös produkcióját. Az előadást színpadra alkalmazta Katona Imre és Pataki András, rendező Pataki András Jászai-díjas, rendezőasszisztens Kiss Kata. Helyfoglalás mindkét előadásra a 0744-394-186-os telefonszámon, jegyváltás a helyszínen.  


Hinni az igaziban – a Spectrum Színházban

Szeptember 12-én, pénteken 19 órától újra látható a Hinni az igaziban című előadás a marosvásárhelyi Spectrum Színházban. A 125 éve született Márai Sándor emlékére készült előadás anyagát Tatai Sándor színművész válogatta és szerkesztette az író gazdag irodalmi hagyatékából; színpadra alkalmazta és rendezte Török Viola; előadja Lőrincz Ágnes és Tatai Sándor. Helyfoglalás a 0744-301-875-ös telefonszámon, a jegyek 9–13 óra között és az előadás előtt válthatók ki.


Szimfonikus hangverseny

Szeptember 10-én, szerdán 19 órától szimfonikus hangversenyre kerül sor a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében. Az Artexim által szervezett és az Artproduction Alapítvány, a Yunus Emre Intézet és a George Enescu Nemzetközi Fesztivál együttműködésével megvalósuló koncerten az Isztambuli Állami Filharmónia szimfonikus zenekarát Hasan Nitazi Tura vezényli, szólót játszik Vlad Stănculeasa hegedűművész. Műsoron: Enescu-, Mendelssohn-Bar-tholdy-, Cemal Reșit Rey- és Beethoven-művek.


Évadnyitó szimfonikus koncert

Évadnyitó szimfonikus koncertre várják a klasszikus zene kedvelőit szeptember 11-én, csütörtökön 19 órától a Kultúrpalota nagytermébe. A George Enescu Nemzetközi Fesztivállal közösen szervezett rendezvényen a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szimfonikus zenekarát Christian Câșleanu vezényli, szólista: Oana Csíky zongoraművész. Műsoron: Beethoven- és Mendelssohn-Bartholdy-művek.  


Mente Fesztivál

Augusztus 31-én, vasárnap kezdődött és szeptember 6-án, szombaton zárul a Felső-Maros menti rendezvénysorozat, a Mente Fesztivál. Szeptember 5-én, pénteken este 7 órától a marosfelfalusi kultúrotthonban gálaestre kerül sor, fellép a Neumarkt Brass Quintet, szólisták: Borsos Edith és Marian Someșan. 6-án, szombaton déli 12 órától Marosfelfaluban Csuka Szidónia az Érzelem, kaland című gyermekfoglalkozásokra várja az érdeklődő családokat. Aznap este 7 órától az Itinera együttes, 8 órától a RITMusa zenekar koncertezik, 9 órától pedig az Új Babylon nevű fiatal formáció az Omega legendás dalait adja elő Marosfelfaluban, a fesztivál nagyszínpadján. A programokon a részvétel ingyenes.


Művészeti zakuszkafesztivál 

A marosvásárhelyi várban a hét végén, szeptember 5-7. között VIII. alkalommal tartják meg a művészeti zakuszkafesztivált, ahol élő zene, színház, műhelyek, kézművesvásár egyvelege várja az érdeklődőket, a gasztrokínálatban a zakuszkáé lesz a főszerep. A rendezvényen neves művészeket, előadásokat láthat a közönség. Szeptember 7-én, vasárnap kerül sor a helyi fiatal művészek Local Talent Fest döntőjére. A belépés ingyenes, az esemény a Maros Megyei Tanács, valamint a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal támogatásával valósul meg.


12. Szászrégeni Magyar Napok

Szeptember 8–14. között szervezik meg a Szászrégeni Magyar Napokat. Hétfőn 18 órakor a nagyenyedi Takács pincészet nótaszóval egybekötött borismertetőjére várják az érdeklődőket a magyarrégeni Éltető udvarba. Kedden 15 órától történelmi sétát tartanak Magyarrégenben és környékén. 19 órától Kun Magda filmtörténeti emlékest lesz a DIO-házban. Szerdán két esemény lesz az Alkotóházban: 17 órától könyvbemutató, 18.30 órától kiállítás, ahol festett bútorok és kazettás mennyezetek darabjai tekinthetők meg. Csütörtökön 10 órától és 11.30-tól az Eugen Nicoară művelődési ház nagytermében a Csizmás kandúr bábelőadás látható, míg 19 órától A boldogság titka az Udvartér színház előadásában. Pénteken 12 órától a DIO Házban gyerekek alkotásai által lehet Koós Ferencet, a szabadságharcost megismerni. 19 órától 3+2 koncert lesz a művelődési házban, aztán retróbulit szerveznek a Sevilla vendéglőben. Szombaton 11 órától fiatal tehetségeket díjaznak a művelődési házban, 14 órától kispályás labdarúgó-bajnokság lesz. Vasárnap 18 órakor életműdíjakat adnak át a gálaest keretében. Közreműködnek Szabó Gyula Győző és Márton Fruzsina, a Járom néptánccsoport tagjai. 


Fotókiállítás a Bernády Házban

A budapesti The Orbital Strangers Project néven alkotó fotográfuspáros a marosvásárhelyi Bernády Házban mutatja be First Show című fotókiállítását. Aknay Csaba és Kotschy Gábor Londonban és Los Angelesben készített képeiből létrehozott képpárok segítségével mesél az alkotói magányról, illetve annak felszámolásáról. A kiállítást Nagy Botond fotográfus nyitja meg szeptember 8-án, hétfőn 18 órakor, és szeptember 30-ig lesz látogatható.


Nádudvary Mária és Nádudvary László kiállítása

Tárlatnyitóval indította új évadát a marosvásárhelyi Bernády Ház. A kolozsvári művészeti életben már jól ismert művészházaspár lép közönség elé. Nádudvary Mária textilművész és Nádudvary László ötvös, ékszerkészítő Az ősz anatómiája címet adta kiállításának. A vásárhelyi művészetkedvelők Nádudvary Mária batiktechnikával készült selyemképsorozatát és Nádudvary László ezüstből, vörösrézből és tűzzománcból formált ékszereit ismerhetik meg.


A mezőpaniti alkotótábor zárókiállítása

A Maros Mezőségi Művésztelep által szervezett XX. mezőpaniti képzőművészeti alkotótábor zárórendezvényeként szabadtéri kiállítás nyílik a falu református templomának udvarán szeptember 7-én, vasárnap déli 12 órakor. Az augusztus 31-én kezdődött táborban 17 hazai, magyarországi és szerbiai alkotó dolgozott. A rendezvény támogatói a Bethlen Gábor Alap és Mezőpanit Polgármesteri Hivatala. A szervezésben partner volt a Mezőpaniti Református Egyházközség és a Monográfia Alapítvány.


Deák Katalin Miszlik-meséi

A marosvásárhelyi PhoeBo Egyesület mesevilágba invitálja látogatóit Deák Katalin képzőművészeti alkotásaival: Miszlik-meséivel. Az egyéni kiállítás címét – Ki merészel itt nagyobb lenni nálam? – Hervay Gizella mesehőse, a kis király inspirálta. Helyszín a Bolyai Ház, Papiu Ilarian utca 19/2. szám (a Kőrösi Csoma utca sarkán). A tárlat hétfőnként és péntekenként 17–19 óra között látogatható.


Játsszuk az életet! – festészeti kiállítás

Vári-Váncza Edith Játsszuk az életet! című festészeti kiállítása látogatható a marosvásárhelyi Studium Hubban (Bolyai tér 15. szám). A tárlat szeptember 20-ig tekinthető meg minden hétköznap 8 és 21 óra között.


Visszatekintő – szoborkiállítás 

A marosvásárhelyi Art Nouveau Galériában (George Enescu utca 2 sz.) megnyílt Bocskay Vince szovátai szobrászművész Visszatekintő című szoborkiállítása. A tárlat szeptember 15-ig tekinthető meg.


A halhatatlan falu 

Ezzel a címmel nyílt gyűjteményes fotókiállítás a marosvásárhelyi Marx József fotóklub tagjainak munkáiból a marosvásárhelyi vár Szűcsök bástyájában. A fotókat a következő alkotók készítették: Bálint Zsigmond, Bede Gábor, Both Gyula, Czire Alpár, Fülöp Jenő, Fekete Réka, Ferenczi Zsolt Cs., Gheorghiu Petru A., Győri Levente, Kertész Hajnal, Kertész Katalin, Nagy Botond, Nagy Lajos, Plájás István, Pop Csaba, Tamás András, Tóth Orsi, Tordai Ede.


Részegh Botond egyéni tárlata

A képzőművész Splendid Solitude című egyéni tárlata szeptember 21-ig látogatható a Maros Megyei Múzeum Történeti és Régészeti Részlegén, a marosvásárhelyi várban. A Splendid Solitude vizuális meditáció a létezésről, művészi reflexió az egyén és a közösség, a mulandó és az örökkévaló közötti feszültségről.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató