Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-03-06 12:00:00
A Ház a blokkok között című előadás premierjére várják a Nemzeti Színház közönségét március 10-én, hétfőn 19 órától a színház nagytermébe. A 16 éven felüli nézőknek ajánlott előadást Radu Afrim rendezte. A bemutató után legközelebb 11-én, kedden 19 órától látható a darab, majd 27-én, csütörtökön és 28-án, pénteken szintén 19 órától.
William Shakespeare Hamlet című drámáját mutatják be március 14-én, pénteken 19 órakor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem elsőéves magiszteri és harmadéves alapképzéses színész szakos hallgatói. A művet Nádasy Ádám fordította, a színpadi verzió Vladimir Anton, Dálnoky Réka és Brok Bernadette munkája, rendező: Vladimir Anton. Az előadást 15-én, szombaton 19 órakor megismétlik.
A marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház nagytermében március 7-én, pénteken 9.30-tól és 11 órától a Varázstükör című mesejáték tekinthető meg. Az 5 éven felüli gyerekeknek ajánlott előadást Sramó Gábor rendezte. 9-én, vasárnap 11 órától A csizmás kandúr van műsoron a nagyteremben, Sramó Gábor rendezésében. Március 13-án, csütörtökön és 14-én, pénteken 9.30-tól és 11 órától a Fogadó a kíváncsi hörcsöghöz című mesejátékra várják a gyermekeket és felnőtt kísérőiket a nagyterembe. Az előadás 4 éves kortól ajánlott. 15-én, szombaton 11 órától a Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeményéből készült bábjáték látható a nagyteremben Demeter Zsuzsa rendezésében.
Március 12-én, szerdán 18 órától újra Mesekuckó vár a 4 év fölötti gyermekekre az Ariel színház II. emeleti termében. Az együttléten mesehallgatás és kézműves-foglalkozás is lesz. A helyek száma korlátozott, ezért előzetes helyfoglalás szükséges a 0770-996-416-os telefonszámon (naponta 9-13 óra között hívható) vagy az anghieniko@gmail.com e-mail-címen.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia megalakulásának 75. évfordulója alkalmából rendkívüli hangversenyre kerül sor március 13-án, csütörtökön 19 órakor a Kultúrpalota nagytermében. A Filharmónia vegyes karát és szimfonikus zenekarát Tiberiu Soare vezényli. Szólisták: Melody Moore szoprán és Borsos Edith szoprán. Műsoron: Gustav Mahler 2. Resurrection (Feltámadás) szimfóniája.
A Mentor Könyvek Kiadó gondozásában és Kaáli Nagy Botond fordításában megjelent A szabadság éjféli vonata című Frank Tavaszi-emlékiratot mutatják be a Studium Hub kávézójában március 7-én, pénteken 18 órától. A fordítóval Király István, a kiadó vezetője beszélget. A könyv a helyszínen kedvezményesen megvásárolható.
Az énekesnő kilenc év után újra Erdélyben turnézik. A Sturcz Szmollbend zenekar kíséretében felcsendülnek Dancs Annamari 29 éves zenei pályafutásának legismertebb dalai, valamint operett- és musicalslágerek is. A koncertsorozat sztárvendége a musicalszínpadok ismert színész-énekese, Serbán Attila, aki első alkalommal lép fel Erdélyben. A marosvásárhelyi koncertre március 11-én, kedden 19 órakor a Kultúrpalotában kerül sor. Jegyek a helyszínen, valamint az eventim.ro oldalon kaphatók.
A világ és a vége
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Maros megyei fiókja szervezésében március 12-én, szerdán 19 órakor a marosvásárhelyi Kultúrpalotában mutatják be A világ és a vége című színházi előadást. Az előadás Wass Albert Jönnek! és Adjátok vissza a hegyeimet! című kisregényei alapján készült, és Erdély elvesztésének tragikus történetét dolgozza fel. A produkciót a magyar történelmi és irodalmi értékek színpadi megjelenítése iránt évtizedek óta elkötelezett budapesti Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház viszi színre. Jegyek a Kultúrpalota jegypénztárában és a https://eventbook.ro/theater/bilete-a-vilag-es-a-vege internetes oldalon kaphatók.
Diákműsorok
Március 14-én, pénteken 11.30-tól a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébániatemplomban a Bolyai Farkas Elméleti Líceum római katolikus teológiai osztályainak mintegy ötszáz diákja verses-zenés megemlékező ünnepséggel idézi fel mindazt, ami 1848 idusán történt. A Petőfi-szobornál 15-én, szombaton 12 órától Talpra, magyar! címmel a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, a Református Kollégium és a Művészeti Főgimnázium diákjainak ünnepi műsorát tekinthetik meg az érdeklődők a PRO XXI Kulturális és Sport Alapítvány szervezésében.
Petőfi-kávéház és kézműves-foglalkozások a várban
A Marosvásárhelyért Egyesület és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány idén egész napos programsorozattal ünnepel. Március 15-én, szombaton délelőtt 10 órától 22 óráig ismét megnyílik a Petőfi-kávéház a marosvásárhelyi várban, a várgaléria alatti régi étterem épületében. Az Erdélyi Hagyományok Háza mesterei kézműves-foglalkozásokkal várják az érdeklődőket, szalagból vagy gyöngyből lehet majd kokárdákat készíteni, ugyanakkor csákót és lovacskákat is. A legkisebbeket gyermektáncház és élőszavas mesemondás is várja, a kávéházba betérők pedig forradalmi kvízen mérhetik össze tudásukat másokkal az 1848-as eseményekről, illetve idén is megrendezik a bajusz- és szakállszépségversenyt. Este a Ditrói Férfi Dalkör és az Üver zenekar katonadalai csendülnek fel, ugyanakkor mindenkit közös nótázásra is várnak.
Zenés-táncos flashmob
Március 15-én, szombaton 13, 13.30 és 14 órától a Színház téren, a vár udvarán, valamint a Somostetőn A forradalom legényei címmel zenés-táncos flashmobot mutat be a Maros Mű̋vé́szegyü̈ttes é́s a Maros megyei amatő̋r néptá́nccsoportok (Borsika, Boró́ka, Napsugá́r, Hajdina, Zsurló́, Csillagfé́ny, Bí́borka).
Minikiállítás
A Teleki–Bolyai Könyvtár március 15-én, szombaton 10-14 óra között Forradalmi és csataképek címmel minikiállítást szervez. Olyan 1848–49-es sajtótermékeket fognak kiállítani, amelyek felidézik az akkori események hangulatát, illetve Jókai forradalomra vonatkozó kéziratait is közszemlére teszik.
Postaréti megemlékezés, valamint Könyv és Gyertya-díj-átadó
A hagyományos ünnepi megemlékezés a Postaréten 16 órától lesz, ez alkalomra egy különleges, ünnepi produkcióval is készül a Maros Művészegyüttes. A programsorozat 18 órától a marosvásárhelyi Kultúrpalotában a Könyv és Gyertya-díj-átadóval és ünnepi koncerttel zárul, Molnár Levente operaénekes és a Fényerő zenekar Magyar erő, magyar szépség című koncertjét hallgathatja meg a nagyérdemű.
Magyar szívben magyar lélek – Szászrégenben
A szászrégeni Humana Regun Egyesület, a ForMove Egyesület és az Eugen Nicoară Művelődési Ház az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére március 14-én, pénteken 18 órától az Eugen Nicoară Művelődési Házban tart előadást Magyar szívben magyar lélek… címmel. Fellép a Piccolino gitárkör, a Piccolino gyerekkórus, a népi zenekar, a Bíborka néptánccsoport, a Csim-Bumm gyermekszínjátszó csoport, a Közép- és a Nagy Járom néptánccsoportok, a Népszínház Kemény János Társulata, valamint Géczi Eszter, Gorbai Eszter, Kolcsár Beáta, Silló Beatrix diákok. Az előadás karitatív jellegű, a nézők jelenlétükkel és adományaikkal hozzájárulhatnak a Máncz János Alapítvány és Szászrégen legjobb tanulmányi eredményeit elérő magyar diákjai támogatásához.
A Maros Megyei Képzőművészek Egyesületének Női szemmel című kiállítása a nőkről szól. Március 8-án, szombaton délelőtt 11 órakor kerül sor a kiállítás megnyitójára az Egyesülés (Unirea) Galériában, ahol az egyesület női tagjai mutatkoznak be alkotásaikkal. A méltatás és a köszöntők mellett meglepetésekkel is készülnek a szervezők. A kiállítás március 21-ig látogatható.
A Kultúrpalotában megnyílt a Koloratúra. A Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok illusztrátorai 2000–2023 című kiállítás. A tárlat szélesen merít az utóbbi két évtizedben gyermekirodalmi lapokban megjelent illusztrációkból, és bemutatja azt az alkotói közösséget, amelynek olyan pályakezdő vagy elismert képzőművészek a tagjai, akik fontosnak tartják, hogy változatos technikákat felvonultató munkáik által nyújtsanak minőségi esztétikai élményt a mindenkori gyermek olvasónak. A kiállítás március 20-ig látogatható.
A marosvásárhelyi művészeti mozgalom markáns egyénisége, a grafikus és formatervező Puskai Sarolta Breaking című kiállítása látható a Bernády Házban. Az alkotó az eltelt évtizedekben főként csoportos kiállításokon tűnt ki az emberiség sorskérdéseit mélyen átérző, mindig időszerű munkáival. Kiállításán főleg az utóbbi öt évben készült méretes printjeiből, kollázsaiból, digitális és textilművészeti műveiből mutat be válogatást.