Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Lev Tolsztoj Anna Karenina című világhírű művét mutatja be a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Kozma András átdolgozásában és Keresztes Attila rendezésében december 20-án, pénteken 19 órakor a színház Nagytermében. Az előadást 21-én, szombaton 19 órakor megismétlik. A premierre még kaphatók jegyek, a 21-i előadásra már elfogytak a Biletmaster szerint.
A marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház nagytermében december 20-án, pénteken délelőtt 11 órakor Szabó Dániel Petőfi János vitéz című elbeszélő költeményének teljes szövegét adja elő. A 10 év fölötti nézőknek ajánlott előadás rendezője Barabás Olga, zenészek: Cseke Péter, Dull János, Gönczy Katalin; homokanimáció: Cakó Ferenc. 22-én, vasárnap, szintén 11 órától A varázsfuvola című meseoperára várják a 4 év fölötti gyermekeket és felnőtt kísérőiket, rendező: Király István.
Az adventi időszak utolsó szombatján, december 21-én is Mesekuckóban szórakozhatnak a 4 év fölötti gyermekek. Az Ariel színház Nyomda utcai székházának második emeleti termében zajló, közel egyórás együttléten mesehallgatás és adventi kézműves-foglalkozás is lesz, a helyek beteltek.
A marosvásárhelyi Hahota színtársulat december 28-án, szombaton este 7 órától a Maros Művészegyüttes előadótermében mutatja be várva várt jubileumi kabaré-előadását, melynek címe: Csak komédia! Fellépnek: Puskás Győző, Gönczy Katalin, Kelemen Barna, Cseke Péter, Halmágyi Éva és Szőlősi P. Szilárd. Énekel Jakab Bodoni Ildikó. Rendező dr. Kovács Levente. Jegyek elővételben a Kultúrpalota (hétfőtől péntekig 10–13 óra között, kedden, szerdán és csütörtökön 17–19 óra között) és a Maros Művészegyüttes jegyirodájában (hétköznap 17–19 óra között) kaphatók, valamint a World Travel Shop utazási irodában (Aurel Filimon utca 17. sz., hétköznap 9–16 óra között). Az évad teljes műsorrendje megtekinthető a www.hahota.ro weboldalon, fontos tudnivalók a társulat Facebook-oldalán.
December 22-én, advent negyedik vasárnapján 15 és 19 órától karácsonyi hangversenyre kerül sor a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében. A koncerten Nemes Tibor, a magyarországi színpadokon egyre népszerűbb marosvásárhelyi énekes előadásában hangzanak el népszerű dalok. Zongorán kísér Máthé Péter, nagybőgőn Simó Péter játszik. Fellép a Korpos Kamilla tanárnő által vezetett Vox Angelica gyermekkórus is. Műsoron: Lerch István-, Jule Style-, Várkonyi Mátyás-, Leonard Cohen-, Presser Gábor-, Révész Sándor-, Nemes Tibor-, Éger László-, Chris Rea-, Demjén Ferenc-, Dés László-, Lara Fabian-művek. A jegyek mindkét koncertre elkeltek.
Karácsonyi jótékonysági koncert a Vártemplomban
A Művészkuckó Egyesület és a Vox Angelica gyermekkórus karácsonyi jótékonysági koncertre hívja a nagyérdeműt december 21-én, szombaton este 7 órától. A Vártemplomban sorra kerülő ünnepi hangversenyen mintegy száz kis- és nagy diák, egykori tanítvány és kolléga áll ki a Fegyverneki lányok mellett. A koncert fellépői tehetségükkel, gyönyörű énekhangjukkal üzenik Gyopárnak és Saroltának, hogy nincsenek egyedül. Karmester: Korpos Kamilla. A 20 lejes belépőt a helyszínen lehet átvenni a diákoktól, akik egy karácsonyi bibliai idézetet tartalmazó könyvjelzővel ajándékozzák meg a résztvevőket. Az eseményt, amelynek bevételét a szervezők a testvérpárnak ajánlják fel, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a próbáknak helyszínt biztosító Kálvin idősotthon is támogatja.
December 21-én, szombaton 19 órától a nyárádszeredai művelődési ház nagytermében a Titán zenekar ünnepi koncerttel örvendezteti meg a helyi közönséget. A koncert – amely a Bekecs Táncszínház és a Kulturális Központ eseménye – kétórás, jegyeket a 0755-289-832-es telefonszámon pénteken 8–16 óra között lehet foglalni, és ugyanekkor lehet kiváltani a nyárádszeredai városi könyvtárban.
A marosvásárhelyi Borsika néptáncegyüttes december 21-én, szombaton 16 és 19 órától mutatja be 8. évzáró karácsonyi előadását a Kultúrpalota nagytermében. Az együttes kis-, cseperedő, közép- és nagycsoportja nyárádmenti, szilágysági, magyarbődi, magyarpalatkai, széki, küküllőmenti, nyárádmagyarósi, kalotaszegi, bukovinai táncokból és népdalokból visz színpadra összeállítást. A műsor megtekintéséhez előzetes jegyfoglalás szükséges a 0744-517-179-es telefonszámon.
Hagyományos karácsonyi gálaműsorára várja közönségét december 21-én, szombaton 18 órától a tízéves marosvásárhelyi Boróka néptáncegyüttes a Maros Művészegyüttes kövesdombi előadótermébe.
December 21-én, szombaton 17 órakor a gyulakutai kultúrotthonban a Szivárvány néptáncegyüttes A kis Jézus megszületett, örvendjünk…! címmel karácsonyi műsort ad elő.
Éltes Barna sepsiszentgyörgyi szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia képzőművészeti díjával frissen kitüntetett, sokoldalú alkotó munkáiból nyílt egyéni kiállítás a marosvásárhelyi Bernády Ház földszinti galériájában. A hagyományt és kortárs törekvéseket, szakralitást és népi tradíciókat ötvöző háromszéki szobrász munkásságát romániai, magyarországi, szlovákiai, németországi köztéri szobrok, változatos, fából, kőből és más anyagból készült alkotótábori vizuális alkotások tükrözik.
Marosvásárhelyen a kövesdombi unitárius templom Bözödi György termében megnyílt Marton Márta Ágota és Szia Ágnes festményekből és kézműves alkotásokból álló közös adventi kiállítása. A kiállítás hétköznapokon délelőtt 9–13 óra között, vasárnap pedig a 11 órai istentisztelet előtt és után tekinthető meg.
A megye képzőművészeti életének évzáró nagy eseményeként nyílt meg a marosvásárhelyi Art Nouveau Galériában a festészeti szalon. A Romániai Képzőművészek Szövetsége Marosvásárhelyi Fiókja idén Contactus címmel hirdette meg hagyományos kollektív tárlatát. Az utóbbi évek gyakorlata szerint ezúttal is országos jellegűvé tették a rendezvényt, nem csak a megyéből várták a hivatásos művészek és művészeti egyetemi hallgatók benevezését. A festészeti technikák, anyagok és eljárások minden válfaját képviseli a szalonra jelentkezett 59 pályázó. Kiállításuk 2025. január 14-ig látogatható.
Január közepéig várja a látogatókat a marosvásárhelyi vár Vargák bástyájában a Maros Megyei Képzőművészek Egyesületének téllel kapcsolatos alkotásokat bemutató közös kiállítása.
A Maros Mezőségi Művésztelep kiállítássorozatának újabb állomása a szászrégeni Eugen Nicoară művelődési ház galériája. A kiállított festmények, grafikák, kisplasztikák, faragások, vegyes technikával készült alkotások ez évben születtek a mezőbergenyei, csittszentiváni, mezőmadarasi és mezőpaniti alkotótáborokban. A december 30-ig látogatható kiállítást a Bethlen Gábor Alap, a Communitas Alapítvány és a Maros Megyei Tanács támogatta.
A zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóterem, valamint a Maros Megyei Múzeum szervezésében Zala vármegyei képzőművészeti tárlat nyílt a Maros Megyei Múzeum történeti osztályának várbeli épületében. A kiállítás 2025. február 15-ig látogatható.