2024. august 22., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Színház a Forgatagon

A Spectrum Színház a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal támogatásával több előadást hoz a Vásárhelyi Forgatagra, ezekre a belépés díjtalan, de előzetes helyfoglalás szükséges telefonon vagy személyesen, augusztus 22-től kezdődően a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház jegypénztárában. A színházi kavalkád programját a Forgatag visszatérő vendégei nyitják meg: a budapesti Nemzeti Színház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház. Az öngyilkos című előadásban a beregszásziak az élet abszurd és groteszk valóságát viszik színre augusztus 27-én, kedden két alkalommal is, 16 és 20 órai kezdettel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében.

A budapesti Nemzeti Színház a Körhinta című előadást mutatja be Marosvásárhelyen. Vidnyánszky Attilának a kultikus magyar film újragondolása mentén rendezett előadására augusztus 30-án, pénteken a Nemzeti nagyszínpadán kerül sor 19 órától.


Körhinta


A Spectrum Színházban augusztus 31-én, szombaton 19 órai kezdettel a Boszorkány szól majd a színház nyelvén a különc Báthory Anna és Bethlen Gábor fejedelem kapcsolatáról. A Forgatag zárónapján az Erdélyi Hagyományok Háza jóvoltából szeptember 1-jén, vasárnap 17 órától a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Élő Tánc-archívum – Szatmár és Bonchida háromszor című virtuóz műsorát mutatja be a Nemzeti Színház nagytermében.

Az ingyenesen látogatható előadásokon túl a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Az igazság gyertyái című előadására válthatnak jegyet a forgatagozók, erre augusztus 28-án, szerdán 19 órától kerül sor a nagyteremben. Augusztus 31-én, szombaton 19 órától a Kultúrpalota kistermében a Bekecs Táncszínház Kit szerettél, Madách? című előadása is látható lesz, amely a világhírű író, Madách Imre életének két legfontosabb női figurájához fűződő viszonyát, őrlődését mutatja be. Szereplők: Kilyén Ilka, Ritziu Ilka-Krisztina és Györfi Csaba. Erre az előadásra a Visit Mureş oldalán vagy irodájában tudnak jegyet vásárolni az érdeklődők.


 Az igazság gyertyái


Szív gondozta, láb hordozta a fürdővárosban

Szív gondozta, láb hordozta című előadását viszi színre augusztus 23-án, pénteken 19 órától a szovátai amfiteátrumban a Maros Művészegyüttes. A műsor folklórelőadás a Kárpát-medence magyar lakta vidékein élő nemzetiségek táncaiból, amelyben megjelenítik a székely mezőségi emberek lendületességét egy forgatós tánccal Mezőmadarasról, játékos, virtuóz cigány táncokkal és cigány ritmusokkal hozzák közelebb a Maros mentén élő romákat, végül, de nem utolsósorban pedig szász táncokat is előadnak, melyek fennköltsége és kimért eleganciája páratlan az erdélyi táncokban, majd a határon túlról, a románok és magyarok lakta Méhkerékről is bemutatnak egy látványos, különleges román táncot. Tánckarvezetők: Kásler Magda és Kovács Szabolcs Zoltán, zenekarvezető: Moldován-Horváth István, igazgató: Barabási Attila Csaba.

Búzaösszeöntő ünnepség a Vártemplomban

Augusztus 25-én, vasárnap 10 órától Marosvásárhelyen, a Vártemplomban (Bernády György tér 3. szám) búzaösszeöntő ünnepségre kerül sor a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros Szervezet és a Romániai Magyar Kisgazda és Kisvállalkozói Platform szervezésében. Ugyanakkor a Székely szívek tarisznyája adománygyűjtő program keretében átadják az adományt. Az ünnepség keretében istentiszteletre, búzaösszeöntésre (kulturális programokkal), az új kenyér megáldására és úrvacsoraosztásra kerül sor.

Bagossy Levente színpadtervei a színházban

A Vásárhelyi Forgatag keretében mutatják be Bagossy Levente Jászai Mari-díjas díszlettervező makettjeit felvonultató kiállítását augusztus 28-án, szerdán 18 órai kezdettel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, ahol aprólékosan kidolgozott minidobozvilágok idézik meg a kukucskáló színház csodáját.

Pro Etnica fesztivál Segesváron

Augusztus 28. és szeptember 1. között 20. alkalommal tartják meg Segesváron a Pro Etnica interkulturális fesztivált, amelynek célja a Romániában élő nemzeti kisebbségek bemutatása, kultúrájuk, népszokásaik, közösségi életük ismertetése. A hivatalos megnyitót augusztus 28-án, csütörtökön délután 5 órakor tartják. Azt követően szeptember 1-ig, vasárnap estig a segesvári várban, a nagyszínpadon a Romániában élő 20 nemzeti kisebbség együttesei és szólistái lépnek fel, bemutatják népviseletüket, -táncaikat, -zenéjüket, dalaikat. Ezzel párhuzamosan a nemzeti kisebbségek civil szervezetei közötti bemutatkozásra, párbeszédre is sor kerül konferenciák, könyvbemutatók, kiállítások formájában. Jelen lesznek a német, roma, görög, macedón, olasz, szerb, török, lipován, zsidó, lengyel, orosz, szlovák, horvát, tatár, bolgár, rutén, sváb, ukrán, örmény és természetesen magyar közösségeket képviselő civil szervezetek, táncegyüttesek, szólisták. A nyárádszeredai Bekecs Táncszínház például augusztus 30-án, pénteken este 8.20-kor lép színpadra.

Nemezpárna-készítő műhely Szászrégenben

Nemezpárna-készítő műhelybe várják az érdeklődőket a Szászrégeni Kézműves Alkotóházba. A kétszer négyórás alkalomra augusztus 27-28-án 16 órától kerül sor. A műhelymunkák meghívott oktatója Kovács Túri Emese nemezkészítő, a népművészet ifjú mestere, a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa. A két délutánon Közép-Ázsia vidékeire jellemző előnemezes technikával készítenek ülőpárnát vagy díszpárnát, melynek mintáját a résztvevők saját maguk tervezik meg. A tevékenység helyszíne: a Nicolae Bălcescu út 2. szám alatt, a szászrégeni római katolikus templom melletti volt iskola emeleti termei. Támogatók: Szászrégen Polgármesteri Hivatala, Bethlen Gábor Alap, Csoóri Sándor Alap. Jelentkezés és részletek a 0745259798-as telefonszámon.

Kibédi falunapok

Augusztus 24–25-én tartják meg Kibéden a falunapokat. Az ünnepség augusztus 24-én 10 órától a falu nevezetességeinek megtekintésével kezdődik, 18 órától koszorúzás lesz a falu fennállásának 500. évfordulójára emelt emlékműnél, kulturális műsorok következnek a szabadtéri színpadon, majd hajnalig tartó táncház. Vasárnap 11 órától a református templomban az istentisztelet az új kenyér ünnepével egészül ki, majd szabadtéri rendezvényeken, bográcsgulyás-kóstolón, szabadtéri koncerteken lehet részt venni.

Szonettciklus kétnyelvű kiadásban

Sir Philip Sidney Astrophil és Stella című könyvének a bemutatójára kerül sor augusztus 27-én, kedden 18 órától a marosvásárhelyi Studium Hub Bolyai tér 15. szám alatti székhelyén. Az 1591-es szonettciklus kétnyelvű kiadásban, magyar fordításban először jelent meg. A rendezvényen Benő Attila beszélget a kötet fordítójával-szerzőjével, Kiss Zsuzsannával. Közreműködik Bogdán Zsolt, Sándor Klára és Sviatoslav Perepelytsia.

Szegedi művészek a Bernády Házban

Tárlatnyitóval indította nyári szünete utáni új évadát a marosvásárhelyi Bernády Ház. A héten megnyílt kiállítás három szegedi képzőművész – Balló Andrea, Barkos Bea és Simon Miklós – alkotásait tárja a közönség elé. A művelődési központ földszinti és emeleti galériáiban festményekkel, illetve tűzzománcokkal bemutatkozó alkotókkal többször találkozhattak már az erdélyi művészetkedvelők. Balló Andrea festményeit főleg a Maros Mezőségi Művésztelep tárlatain láthatták a vásárhelyiek, a Simon–Barkos művészházaspár alkotásaival 2007-ben ismerkedhettek meg a Bernády Galéria látogatói. A mostani válogatás változatos stílusú, többnyire erdélyi témák ihletette művekkel kínál tartós élményt a nézőknek.

Fejedelmek aranya

A Maros Megyei Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont, a Csíki Székely Múzeum és a Székely Nemzeti Múzeum közreműködésével megnyílt a Kultúrpalota II. emeleti kiállítótermében a Fejedelmek aranya. Uralkodói reprezentáció Erdélyben című időszaki kiállítás. A november 24-ig látogatható, nagyszabású tárlaton első alkalommal lehet megcsodálni az erdélyi fejedelmek hatalmát megjelenítő kincseket. A kiállítást keddtől péntekig 9–16, szombat–vasárnap 9-14.30 óra között lehet megtekinteni. Hétfői napokon zárva. A belépőjegy ára 25, a kedvezményes nyugdíjasbelépő 12, a kedvezményes diákjegy 6 lej.

Bernády-kiállítás a Kultúrpalotában

A Maros Megyei Múzeum Történeti Osztálya szervezésében megnyílt a Bernády György. Viszonyrendszerek és kapcsolati hálók című kiállítás a marosvásárhelyi Kultúrpalota I. emeleti jobb szárnyában. A tárlat a városépítő polgármester pályáját és lenyűgöző eredményeit tárja a látogatók elé. Főkurátor: dr. Orbán János tudományos kutató. A kiállítás megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap Magyar Géniusz programja és a Maros Megyei Tanács támogatása tette lehetővé, kiemelt partnerintézményei: a Román Nemzeti Levéltár Maros Megyei Hivatala, az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ, a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató