2019. szeptember 17., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egy akkora jelentőséggel bíró, hamarosan képernyőre kerülő tartalomról van szó, amelynek kapcsán sajtótájékoztatót tartott a televízió szerkesztősége szerda délelőtt. 

Mint megtudtuk, a Napi színes szlogennel színre lépő Mozaik című műsor azért számít mérföldkőnek a csatorna életében, mert a híradó mellett minden hétköznap este élő közvetítéssel jelentkezik, és a politika, a közélet, a divat, a kultúra, az egészség és életmód, valamint a filmek világán túl az éppen aktuális eseményekről is szól. A Mozaik házigazdája a két, heti váltásban szerkesztő műsorvezető: Ambrus Laura, aki a Kincsvadász, majd a Kincsesládánk, Erdély házigazdája, valamint Badics Petra, aki az Erdély FM reggeli műsorainak és a Pszichotrillák című műsornak a szerkesztője volt. A Mozaik felépítése több részből áll: minden alkalommal egy-egy meghívottal beszélgetnek a műsorvezetők, a beszélgetést pedig egy adott napi rovat követi, amelyet a televízió munkatársai készítenek el. 

A sajtótájékoztatón részt vevőket Trella-Várhelyi Gyopár, a televízió közkapcsolati referense és médiafelelőse üdvözölte, majd Szepessy Előd főszerkesztő mesélt a Mozaik létrejöttéről, a műsor előzményeiről.

Szepessy Előd, Badics Petra és  Ambrus Laura         Fotó: Karácsonyi Zsigmond

– Ezelőtt két évvel döntöttük el, hogy a csatorna kínálatában szükség van egy olyan napi műsorra, amely a híradó mellett színes témákkal, bejátszásokkal, érdekes meghívottakkal, változatos napi rovatokkal jelentkezik, és olyan témákat érint, amelyek a nézők számára érdekesek, fontosak lehetnek. Nagyon lényeges, hogy élő műsorról van szó, élő bejelentkezéssel. Az előkészületek tavaly májusban kezdődtek. Tudatában voltunk annak, hogy egy ilyen műsor elindításához, működtetéséhez elengedhetetlen egy kellően felkészült és elhivatott csapat szervezése. Első lépésként ilyen embereket kerestünk és találtunk: Petrát és Laurát, illetve a további munkatársakat. Majd kezdetét vette az előkészítés, a tartalmi-szerkezeti szempontok megtervezése, a beszélgetések és elemzések sorozata, végül tavaly júniusban a próbaműsorok készítése. Ősszel már kialakítottuk a műsor arculatát és a műszaki részleteket. A látvány nagyon fontos a televíziós tartalmak esetében is, ezért kértük fel Asbót Kristóf díszlettervezőt a műsor díszletének elkészítésére. Mindez nagyon nagy kihívás, de a csapat készen áll az indulásra – nagy vállalkozásba kezdtünk, amelynek legnagyobb nyertesei a nézőink lesznek. Úgy érezzük, ez a televízió megérett arra, hogy bevállaljon egy ekkora kaliberű műsort – mondta a főszerkesztő-helyettes.

Amint az a műsort bemutató felvételekből kiderült, a Mozaik bevezető dalát Vizi Imre írta, vidám, dzsesszes-funkys, talkshow-kat idéző zenét szerzett, a díszlettervező pedig elárulta, anyagi szempontból is nagy lépés a videófalas háttér, amely előtt elindul a híradón kívül egy olyan napi élő műsor, amely a közhasznú televíziózás egyik legfontosabb ismérve. 

A két műsorvezető hozzátette: lényegében közéleti, de inkább közérzeti műsorra törekednek. Ambrus Laura szerint az aktualitásokra figyelnek, de ezekről nem híradó jelleggel kívánnak közvetíteni, hanem meg szeretnék találni a témát az események mögött, valamint az embert, akivel e témát körüljárhatják, kibonthatják. Badics Petra elmondta, nagyon jó, színes csapattal dolgoznak: – A mi tíz percünk, negyedóránk az élő adásról szól, az adott meghívottal beszélgetünk, kifejtjük, megmutatjuk, körüljárunk egy témát az illetővel. A rovatokkal pedig összefoglalunk egy akkora tartalmi csomagot, amelyet egyetlen más műsorunk sem kínál, és remélem, hogy jó játékmesterek leszünk. Beszereztünk pár közvetítőtáskát is, amelyek segítségével a közeljövőben más városokból is be tudunk jelentkezni, és ezzel megnyílik előttünk a világ. Fontosnak tartjuk az online jelenlétet, megtalálhatnak a Facebookon, az Instagramon, akár felbontva is közlünk tartalmakat ezeken a felületeken. 

A beszélgetés mellé társuló, fentebb említett rovatok naponta váltják egymást. A hétfői rovat címe Horizont, és a Híradó stábja (Hamar Mátyás-Ruben, Szabó Szende és Vas-Gál Lóránt) készíti – előzetes az életünkről, arról, hogy a következő héten mi fog történni. Kedden a Pulzus című rovat jelentkezik Gáll Noémi szerkesztésében – az egészségről szól, szakemberekkel való beszélgetések, rövid, velős, pontos és fontos információk jellemzik. Szerdán a Főnix-konyha című gasztronómiai adás lesz műsoron: Bándi-Sándor Domokos műsorát a hagyományos konyha és az újítások egyaránt jellemzik. Csütörtökön Mozizom címmel Németh Szabolcs Előd filmajánlója következik a moziban és az interneten elérhető új és régi filmekről és az egyre jobb és izgalmasabb sorozatokról, míg pénteken Simó Franciska jelentkezik a Tükröm-tükröm című, sminkről, hajviseletekről, trendekről, öltözködésről, manikűrről, szépségápolásról szóló rovattal. A Kimenő című szabadidős és eseményajánló szerkesztője Koszorús Krisztina, ő az erdélyi városokban szervezett színházi, zenei és egyéb kulturális eseményekről tájékoztat egy helyen, átlátható módon. További műsorszerkesztő riporterekként Brassai Eszter, Labancz Dávid és Nagy Enikő nevével találkozhatunk, a Mozaik pedig a Youtube-on is követhető lesz.

Az anyagi háttérre, a műsorral járó pluszköltségekre és a szerkesztési sémákra vonatkozó újság-írói kérdésekre válaszolva a jelen lévő szerkesztők elmondták, a műsor kétségkívül pluszköltséget jelent, de úgy fogtak neki, hogy tudták, meg fogják bírni, hiszen nagyon sok munkatárs már addig is a televízió vagy a rádió alkalmazottja volt, a bejátszások pedig tematikusak. Ami a műsorszerkesztést illeti, megtudtuk, hogy a Mozaik nem üti a televízió többi, hasonló tematikákban fogant műsorát, mert jóval átfogóbb azoknál, ugyanakkor olyan aktuális tematikákkal is foglalkozik, amelyek a többi műsor profiljába nem illettek bele. A napi meghívottal folytatott beszédtéma és a napi rovat tematikáját igyekeznek összehangolni, ezért nyitottan és rugalmasan állnak a szerkesztéshez – hallottuk a sajtótájékoztatón. Részünkről sok sikert és sok nézőt kívánunk!





Kapcsolódó cikkek:

Folytatódik az adománygyűjtés

2019-07-01 14:12:17 // -

az Összetartozás templomának felépítésére