2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Moszkva Kijevvel fizettetné ki a szakadárok gázát

  • 2015-02-22 17:14:34

  • MTI

Moszkva Kijevvel fizettetné ki a délkelet-ukrajnai szakadár régióknak küldött földgázt, amelyet azoknak ingyen juttat el – derült ki Dmitrij Medvegyev miniszterelnöknek az orosz nemzetbiztonsági tanács ülésén elhangzott kijelentéseiből.

Moszkva Kijevvel fizettetné ki a délkelet-ukrajnai szakadár régióknak küldött földgázt, amelyet azoknak ingyen juttat el – derült ki Dmitrij Medvegyev miniszterelnöknek az orosz nemzetbiztonsági tanács ülésén elhangzott kijelentéseiből.

Ukrajnának „addig szállítunk (gázt), amíg van pénz, természetesen figyelembe véve azokat a mennyiségeket is, amelyeket jelenleg humanitárius céllal alternatív útvonalon továbbítunk a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságokba” – közölte az orosz kormányfő.

Medvegyev magyarázatul hozzátette, hogy a fogyasztók „nagy mennyiségekre”, az eddiginél mintegy két és félszer több gázra nyújtották be igényüket, amit azonban az Ukrajnával megkötött szerződés alapján fognak teljesíteni. Függetlenül attól, hogy a fogyasztók Ukrajna teljes területéről, vagy „egyes régiókból” származnak. Az orosz kormányfő szerint vészesen fogy az ukrán állami energetikai cég által az orosz energiahordozóért fizetett előleg, és ha ilyen ütemben folytatódik az ukrán fogyasztás, akkor a pénz már csak 3-4 napra elegendő mennyiséget fedez. Azt is közölte, hogy Moszkvának „nehéz döntést” kell hoznia, ha Kijev nem fizeti ki az igénybe vett gázmennyiséget. A hatályban lévő orosz–ukrán gázszállítási megállapodás szerint a Gazprom csak az előre kifizetett mennyiséget juttatja el Ukrajnának.

Vlagyimir Putyin orosz államfő a nemzetbiztonsági tanács előtt felszólította a kormányt, hogy szigorúan tartsa be a kétoldalú megállapodást.

Dmitrij Medvegyev miniszterelnök csütörtökön még azt jelentette be, hogy Oroszország kész ingyen gázt szállítani az ukrajnai szakadár területekre, miután az ukrán Naftohaz felfüggesztette a szakadár területek ellátását földgázzal. A kormányfő humanitárius okokra hivatkozott. Azt állította, hogy a Donyec-medence teljes lakossága éhezik, az ukrán hadseregtől előző nap elfoglalt Debalcevét is beleértve.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató