Most Katona Szabó Erzsébettől búcsúzunk

Túl sok a búcsú mostanában. Kiváló barátok, jó ismerősök, nagyszerű írók, költők, alkotó és művészegyéniségek emelkednek időnap előtt égi dimenziókba, szinte mindenik Múzsa-számra jut egy nekrológ. Ma Katona Szabó Erzsébettől búcsúzom nehéz szívvel. 

A Ferenczy Noémi-díjas textilművész, érdemes művész, Gödöllő város díszpolgára, a Gödöllői Új Művészet Közalapítvány elnöke hosszan tartó betegség után, életének 72. évében hunyt el 2024. február 5-én. Hosszasan sorolhatnám szakmai és társadalmi elismeréseit, végleg lezárult életművének kimagasló eredményeit, mégis büszkén vállalt és vallott vásárhelyiségénél időzöm többet, ez mindenképpen döntően meghatározta mindazt, amit értékként a követőire hagyott. 

Kolozsváron született, az is sokat jelentett számára, szellemi örökségét Zsobok, a kalotaszegi népművész elődei is nagyban gazdagították, de művészete Marosvásárhelyen szökkent szárba, Bernády csodálatos Kultúrpalotája vonta hatása alá, sikeres pályakezdése is itt kezdett kiteljesedni, és nem titok, abban, hogy 1983-as magyarországi áttelepülésekor Gödöllőn telepedett le, és ott lett igazán jelentős textilművésszé, látványtervező kultúra- és művészetszervezővé, fontos szerepe volt a Bolyaiak városának is. Köztudott Marosvásárhely és Gödöllő szoros kapcsolata, nem részletezem, beszédesebb, ha a művésznőről öt évvel ezelőtt készült, Szerelmes földrajz című televíziós portréfilmből idézzük fel pár mondatát: „Ez a város és környéke pótolja számomra mindazt, amit otthagytam Erdélyben: Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Kalotaszegen. Gödöllő egy gyönyörű természeti környezetbe ágyazott kisváros, ahol a kultúra magas színvonalon áll. Talán egy kis kockát én is hozzátettem ehhez az építményhez. Több barátomat is meghívtam e »szerelmes« barangolásra. Azokat, akik az általam választott helyszínekhez valamilyen módon kapcsolódnak. Ilyen helyszín a házunk és az általam »teremtett« kertünk, a galgamácsai erdő, ahol férjem egy lőteret üzemeltet, a GIM-ház (a Gödöllői Iparművészeti Műhely Alkotóház), ahol a műtermem található, ahol dolgozom és ahol jelen pillanatban egy kiállításom is van. Ebben az alkotóházban édesanyámra, Bódis Erzsébetre is emlékezem. Gondolkoztam, milyen címet is adhatnék e filmnek. Aztán »beugrott«: természetteremtés. Ez pontosan kifejezi, amit csinálok. A természetteremtés a tudós, de a művész dolga is. A természetben is lehet teremteni természetet, meg a műteremben is”. 

Én voltam az egyik meghívott, Katona Szabó Erzsébet erdélyiségét méltattam, amit européer nagyvonalúságában is megőrzött. Meggyőződéssel tehettem, hiszen munkásságának az anyaországban felvirágzott példás négy évtizedét is figyelemmel követtem. És tanúsíthatom, mennyire igaz, amit a gyászhírét megfogalmazó kollégái írtak róla, „Katona Szabó Erzsébet kifogyhatatlan alkotóerejének, mindig sugárzó, inspiráló személyiségének lenyomatát művészeti alkotásaiban és a Gödöllői Iparművészeti Műhely általa megalkotott, páratlan értékű entitásában hagyta ránk. Halálával pótolhatatlan űrt hagyott maga után családja, szerettei, kollégái és barátai szívében. Emléke tovább él a GIM-ház általa létrehozott, csodálatos kertjének rezdüléseiben és a szívünkben”. És még mennyi mindent kellene mondanunk nagy visszhangú művészeti, divatkreációs budapesti akcióiról, a Magyar Művészeti Akadémia keretében végzett munkájáról és így tovább!

Ritkán járt haza, Marosvásárhelyre, mindig tele volt tennivalókkal, de amikor jöhetett, nagy örömmel tette. 2015-ben volt rendkívüli sikerű egyéni bemutatkozása a Bernády Házban. Monumentális bőrkollázsait és vers ihlette papírkollázsait mutatta be itteni közönségének. A lelkes fogadtatás újabb lendületet adott további sokirányú tevékenységének. 2018-ig, 20 éven keresztül számos felejthetetlen művészeti eseményt valósított meg a GIM-ház kiállítóterében és kertjében. Alkotásait utoljára 2023-ban a budapesti Műcsarnokban láthatta a nagyközönség. Az elmúlt hónapokat a gödöllői Várkapitányi Lakban 2024. április 13-án nyíló összegző kiállításának előkészületeivel töltötte, sajnos a kiállításának megnyitóját már nem érhette meg.

 Úgy hiszem, búcsúzóként is illőek azok a gondolatok, amiket a 2015-ös vásárhelyi tárlata kapcsán fogalmaztam meg róla a Múzsa, illetve a Magyar Iparművészet (2015/9) oldalain. Íme, pár sor, ami akkor is igaz volt, és ezután is érvényes lesz, ha a Príma-díjas alkotó neve kerül szóba. „A konstruktivista játéknál a művészt jobban érdekli az érzelem: Katona Szabó Erzsébet költő. Úgy tudjuk, maga is ír verset, és még gyakrabban remek költemények inspirálják. Az »avoni hattyú« ellenállhatatlan hatását a papírkollázsokba örökített kézírásos szonettkompozíciók tanúsítják, ezeket már említettük. Ezen a tárlaton a Kodolányi Gyula és Nagy Gáspár versei ihlette munkákban gyönyörködhettünk. A kert, a tó, a tenger és a szél szüntelen zsongásában. Színpompa és formai bravúr díszében pendül meg a líra. Miközben belefeledkezünk, felsejlik előttünk egy másik jelentős mű is: az Örvény. Vagy: Könnyedén halad szívem fölé az éj…, Ha a könnyeden át nézed… Adna ilyen címeket munkáinak az, aki nem lírikus? Pasztellszínek derűs kavalkádja, bús bársonyok mélykék sötétje, kimetszett réseken élénk fénysugár, észrevétlenül tágul ki tőle a tér. Ilyen és más hasonló lelemények lopják be magukat tartósan az emlékezetünkbe. A tenger, a táj, a kert, a tó meg sok egyéb, ami sejtelem, rejtelem, nem bizonyosság. Művészet, mely rabul ejti a fantáziát. Titkokkal teli a kiállítás. Romantikus történetet sugall három összetartozó, mégsem egymás mellé függesztett kis bőrcsipkecsoda. A kert, ahol nem találkoztunk… A város, ahol nem találkoztunk… A tó, ahol… A néző dolga, hogy a pontokat kiegészítse a maga sztorijával.”

Bennem az a derűvel teli, békés májusi, napfényes mozzanat ragadt meg kitörölhetetlenül, amikor a 2019-es filmezésen Katona Szabó Erzsébet vidáman integet a GIM-ház virágpompás, csodálatos kertjében. A szeretetteljes karlendítés akárha mindenkinek szóló búcsúzás lett volna. Emlékezzünk rá, legyen nyugodt a pihenése.