A mosoly otthonában

Nagy munkálat előtt áll a marosszentkirályi lelkész család. Veress László református lelkipásztor 2005-ben került Olthévízről a községbe, szolgálata elején a parókia régi épületében teremtett otthont családjának.

Fotó: Nagy Tibor

Nagy munkálat előtt áll a marosszentkirályi lelkész család. Veress László református lelkipásztor 2005-ben került Olthévízről a községbe, szolgálata elején a parókia régi épületében teremtett otthont családjának. A jelenlegi papi lak felépülése után tervezgetni kezdték az 1800-as évekből származó, leromlott állapotban lévő ingatlan lebontását, és erre nemrég sor is került. A régi parókia helyére egy új, konyhával is ellátott épületet szeretne felhúzni a lelkész, amely nagyobb rendezvényeknek, konferenciáknak, ifjúsági, nőszövetségi találkozóknak adhatna otthont.

– Az ifisekkel itt, nálunk korábban is sokat főzőcskéztünk. A kórusok vendéglátását is ebben a házban oldottuk meg. Ha elkészül az új épület, szabadabban mozgunk majd, több lesz a tér – mondta Enikő, a lelkész hitvese, aki nemrég adott életet második kislányuknak, a mosolygós Zsófiának.

Holland vizeken

Veress László az elmúlt években sokat tett a marosszentkirályi fiatalokért, mindig arra törekedett, hogy az ifjúsági együttlétek a hétköznapokon is színesek, különlegesek legyenek. Az idei nyár azonban minden eddiginél nagyobb élménnyel ajándékozta meg azt a 17 fiatalt, akik a lelkipásztorral együtt egy németországi gyülekezet meghívására július végén és augusztus elején egy hétig holland vizeken vitorlázhattak.

– Pásztori Kupán István Gerő lelkipásztor tavaly húsvét harmadnapján hozta el hozzánk a német fiatalokat. A vendégek el voltak ragadtatva az ifjúsági énekeinktől, náluk ugyanis a hitleri diktatúra rossz emléke miatt az egyházi életből hiányoznak a pergős ritmusok. Az ő meghívásukra, egy uniós pályázat keretében jutottunk el idén július 25-én Hollandiába. A pályázat a multikulturalitás jegyében íródott, arra hívta fel a figyelmet, hogy romániai és német fiatalok egy hétig angolul beszélnek majd Hollandiában – mondta a lelkész, majd arról mesélt, hogy a hollandok régóta rájöttek arra, hogy a vitorláshajók kiváló teret biztosítanak arra, hogy az emberek közel kerüljenek egymáshoz. Erre a célra régi teherszállító uszályokat alakítottak át, amelyeket egyházi csoportok, újságírók, tűzoltók bérelnek ki a csapatmunka különleges körülmények között történő megtapasztalása érdekében.

– Mindent megtanultunk, amit ezen a területen tudni kell, magunk húztuk fel a vitorlát, takarítottuk a fedélzetet. A hajó, amelyen laktunk, 19–20 kilométer/órás sebességgel haladt. Nem tűnik soknak, de amikor mind az öt vitorla ki van húzva, olyan érzés ez, mintha repülnénk a vízen. Hihetetlen élmény volt – tette hozzá a lelkipásztor.

Közösségi erőből újjászületett templomok

A Veress család arról is beszámolt, hogy az elmúlt időszakban a helybéliek segítségével mind a maros-szentkirályi, mind a náznánfalvi templomot sikerült felújítani.

– A padlózatot, illetve a padokat is kicseréltük. Az itteni emberek nem várnak fizetséget a munkájukért, hónapokig jöttek meszelni, cserepet cserélni, nekünk csak a nyersanyagot kellett megvásárolni. Az egyik presbiterünk asztalos, szaktudásával segítette a munkát, a főgondnokunk vállalkozó, a rendelkezésünkre bocsátotta a dolgozóit – újságolta Enikő, aztán azokat a csodaszép varrottasokat is elővette, amelyeket a községbeli asszonyok a templomok díszítésére készítettek. Távozásunkkor az apró leányka széles mosollyal búcsúzott.

– Hála istennek, ide mindig jó szándékú, barátságos emberek térnek be, nem csoda, hogy ő is mindig jókedvű – simogatta meg tekintetével az édesapa.